Magyar kulturális hét Sanghajban

Fedezd fel Sanghaj bizsergető kettősségét! Bánovics Marcsi modell elkalauzol
Sanghaj
Vágólapra másolva!
A Müpa szervezi a Magyar Kulturális Hetet Kína legrangosabb művészeti seregszemléjén, a Sanghaji Nemzetközi Művészeti Fesztiválon. 2016. november 6. és 12. között bemutatják a CAFe Budapest Fesztiválon nagy sikerrel előadott Bartók-műveket: A kékszakállú herceg várá-t és A csodálatos mandarin-t, és fellép a Muzsikás Együttes, Baráti Kristóf, Várdai István, Balog József és Roby Lakatos is.
Vágólapra másolva!

Kína legrangosabb művészeti fesztiváljának,

az 1999 óta évente megrendezett Sanghaji Nemzetközi Művészeti Fesztiválnak (China Shanghai International Arts Festival) ebben az évben Magyarország lesz az egyik kiemelt vendége. Magyarország – Oroszország, Franciaország és Németország után – a negyedik ország, amely

kiemelt figyelmet és lehetőséget kap,

hogy a fesztiválon bemutathassa a kultúráját.

A 2016. november 6. és 12. között zajló Magyar Kulturális Hét keretében a Müpa olyan programot állított össze, amely

a gazdag magyar zenei hagyományokat ötvözi az új, modern irányzatokkal.

Az eseménysorozat nyitóprogramja az idei CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon nagy sikerrel bemutatott két Bartók-mű lesz: A kékszakállú herceg vára című opera, Káel Csaba rendezésében, Bretz Gábor és Szántó Andrea közreműködésével, valamint A csodálatos mandarin című balett Vincze Balázs koreográfiájával, a Pécsi Balett előadásában. Mindkét produkciót a Nemzeti Filharmonikus Zenekar kíséri, és Kovács János vezényli.

Sanghaj Forrás: Thinkstock

A további koncerteken fellép többek között a Muzsikás Együttes is, amely

a magyar népzenei hagyománnyal

ismerteti meg a kínai közönséget. Műsorukban az autentikus magyar népzene mellett a néptáncból is ízelítőt adnak. Kiváló fiatal magyar szólisták – Baráti Kristóf, Várdai István és Balog József – szintén népzenei gyökerekből táplálkozó, ismert műveket szólaltatnak meg magyar, vagy Magyarországhoz köthető zeneszerzők alkotásaiból. Roby Lakatos – a Kínában is ismert hegedűvirtuóz – programja pedig a magyar, illetve roma népzenéből és ezek kapcsolódásából eredeztethető:

a cigányzene, a jazz és a világzene elemei ötvöződnek benne.

A fesztivál szervezőinek kifejezett kérésére, a zenei programokon túl Magyar Rapszódia címmel Liszt Ferenc életművét bemutató kiállítás, valamint egy Bartókról szóló kiállítás is helyet kapott a programban.