Motoros banda segítette ki Bruce Springsteent

2016.11.14. 14:23

Néhány nappal ezelőtt indult motorozni, de a gép útközben lerobbant. Bruce Springsteent végül ismeretlen motorosok segítették ki a bajból. 

Bruce Sprigsteen a veteránok napján, pénteken indult útnak motorral. Céltalan motorozgatásnak indult, Springsteen állítólag a jó idő miatt ült fel a gépre. Azonban nem jutott messzire, mert 

a motorja lerobbant. Próbálkozott, de igazából be sem tudta indítani.

Az út széléről hívta fel ismerősét, hogy menjen érte. Amíg várt, arra motoroztak az American Legion veteránszervezet freeholdi csoportjának motorosai. A Post 54 Legion Riders tagjai észrevették az út szélén álldogáló motorost, lehúzódtak. Akkor még nem tudták, kin akarnak segíteni, csak azt látták, hogy motoros cimbora. 

Egyikük azt mondta, 

a motorosok tartsanak össze! 

"Azért álltam meg, hogy megnézzem, kell-e neki segítség. Amikor közelebb mentem hozzá, akkor láttam csak, hogy ez Bruce" – mondta. Megpróbálták beindítani a motort, de ők sem jártak sikerrel. Ezért úgy döntöttek, inkább egy bárban várják meg, míg Springsteenért eljön az ismerőse – írja az NJ.com

Springsteen 

felült az egyik motoros mögé, és elmentek egy közeli bárba. 

A barát egy jó háromnegyed óra múlva jött csak. Addig a motoros veteránok kellemesen elbeszélgettek a zenésszel. Azt mondták, Bruce Springsteen nagyon normális volt, és kicsit sem lógott ki közülük. Állítólag a végén a telefonszámukat is elkérte, hogy a jövőben együtt tudjanak motorozni.