Előadás közben lábát törte egy artista a Fővárosi Nagycirkuszban

Vágólapra másolva!
Baleset történt a Fővárosi Nagycirkusz Dima karácsonya című, vasárnap délelőtti előadásán a Baross Imre Artistaképző növendékeiből álló High5 csoport egyik artistájával.
Vágólapra másolva!

A cirkusz tájékoztatása szerint a csoport saját gumiasztalszámát mutatta be, és az artista a szaltóból visszaérkezve törte el a lábát. A gyors helyszíni ellátást követően a fiatal gyógykezelése a Honvédkórház - Állami Egészségügyi Központban folytatódik.

Az intézmény közlése szerint az artistaképző növendéke a körülményekhez képest jól van,

a szakemberek pedig mindent elkövetnek gyors felépülése érdekében.