Az új duplalemezen a Tankcsapda énekel régi dalokat másoktól, és mások is énekelnek Tankcsapda-dalokat.

A Dolgozzátok fel! című duplalemez lényege, hogy az első CD-n mások dalait játssza a Tankcsapda, a másik lemezen pedig mások játszanak Tankcsapda-dalokat. A Mások dalai tőlünk-ön a Tankcsapda olyan, klasszikus zenekarok dalait dolgozta fel, amelyek

hatással voltak rájuk.

A duplalemez ára 1490 forintForrás: Facebook.com/Tankcsapda

A Mi dalaink másoktól című lemezen pedig ma zenekarok és előadók mutatják meg, hogyan is látják ők a Tankcsapda-dalokat. A második lemez egyik érdekessége, hogy a felkért előadók nagy része teljesen más zenei stílust képvisel, mint a Tankcsapda. Elég csak Majkára vagy akár a Wellhellóra gondolni. 

A Tankcsapda kedden, kora délután tartott sajtótájékoztatót az új lemezről. Fejes Tamás dobos azt mondta a feldolgozásra felkért mai zenekarokról, hogy "olyan előadókat szólítottunk meg,

akiket tisztelünk.

Kiderült, hogy próbáltak Illés-dalt is feltenni a lemezre, de végül nem valósult meg az együttműködés. Fejes Tamás azt is elmondta, hogy nagyon meglepte őket

a felkeresett régi zenekarok pozitív reakciója.

Horváth Attila szövegíró például megengedte nekik, hogy az egyik feldolgozott dal szövegébe is belenyúljanak egy kicsit. 

A duplalemezt kizárólag a Mol benzinkutakon lehet megvenni. Mivel a CD-ket folyamatosan terítik kedden, így könnyen előfordulhat, hogy több helyen akár estig is várni kell az új albumra. 

Tracklist:

CD 1. – Mások dalai tőlünk (zárójelben a dal eredeti előadója)
A jel (Bonanza Banzai)
Jövőből jövő lövő (Kispál és a Borz)
Mindenki valakié (Charlie)
Ítéletnap (Ossian)
Soha nem elég (P.box)
Cívisváros blues (Hobo Blues Band)
Maradj velem (Korál)
Életfogytig rock and roll (Omega)
Nagyvárosi farkas (Beatrice)
Egy kis anarchia (Auróra)
Semmim nincs (Edda művek)
Hol van a szó (Pokolgép)

CD 2. - A mi dalaink másoktól
Majka & Curtis - A legjobb méreg
Kowalsky meg a Vega - Egyszerű
Brains – A drum 'n bass rugója
Wellhello - Fiúk ölébe lányok
Ákos - Agyarország
Alvin és a Mókusok - Mennyország tourist
Leander kills – Lopott könyvek
Magna Cum Laude - Örökké tart
Tóth Gabi – Adjon az ég
Ektomorf – Bárány
Lotfi Begi feat. Calidora - Azt mondom állj
Harcsa Veronika & Gyémánt Bálint - Múlik
Tankcrew – Ez az a ház
Pennhurst – Köpök rátok