Meghalt a Beatles mágus mérnöke

Alexis Mardas
Magic Alex
Alexis Mardas, azaz Magic Alex egy művészi hajlammal megáldott szerelő volt, aki a szakmai kapcsolat mellett közeli barátságban is volt a Beatles tagjaival. Bütykölt, építgetett, és még szakított is Lennon nevében – Magic Alex igazi bennfentesnek számított. 74 évesen halt meg görögországi otthonában január 13-án.
Vágólapra másolva!
Alexis Mardas, azaz Magic Alex egy művészi hajlammal megáldott szerelő volt, aki a szakmai kapcsolat mellett közeli barátságban is volt a Beatles tagjaival. Bütykölt, építgetett, és még szakított is Lennon nevében – Magic Alex igazi bennfentesnek számított. 
Vágólapra másolva!

A 74 éves Alexis Mardast, a Beatles tagjainak nagy barátját, egykori bütykölő mérnökét holtan találták görögországi otthonában pénteken. Mardas nagyon érdekes tagja volt a Beatles sleppjének. Egész közel került Lennonékhoz, igazi barátként kezelték, többször nyaraltak együtt, de olyan is előfordult, hogy Mardas a feleségekkel ment üdülni. Emellett különböző mérnöki munkákkal bízták meg, amelyeket több-kevesebb sikerrel el is végzett. A lényeg, hogy ott volt: szerelgetett és bulizott.

A slepptagságon jócskán túlmutató státuszának egyik bizonyítéka, hogy

John Lennon őt küldte az első feleségéhez, hogy szakítson vele a nevében.

Ugyanis időközben megismerkedett Yoko Onóval. Mardas megjelent a nőnél, és állítólag azt mondta: "John azt üzeni, hogy

Lennonnak az első gyereke Cynthiától született, ő Julian Lennon, aki azóta már zenész és fényképész. Hoylake pedig Cynthia szülővárosa.

Alexis Mardas a Beatles cégét, az Apple Electronicsot is vezette Forrás: Wikimedia Commons

A nagy találkozás

Yanni Alexis Mardas 21 évesen, 1965-ben egy hallgatói vízummal a zsebében jutott Angliába, mégis tévészerelőként helyezkedett el. Napközben bütykölte a tévéket, szabadidejében pedig művészkedett, szobrokat csinált, amelyek kötődtek az elektronikához. Készített hasznos és teljesen funkció nélküli dolgokat is. A művészi pályafutásához, és egyáltalán a boldogulásához nagyban hozzájárult, hogy megismerkedett John Dunbarral, az Indica Galéria vezetőjével. Később együtt is laktak egy ideig, de ami ennél is fontosabb, hogy Dunbar többször kiállította Mardas munkáit, és éppen egy ilyen bemutatón

találkozott Mardas Brian Jonesszal, a Rolling Stones alapítójával.

Dunbar és Mardas közösen készített egy pszichedelikus fénydobozt. A fényeket próbálták összehangolni a zenével, ami jól jött volna a Rolling Stonesnak a turnéján, de végül nem voltak elégedettek az eredménnyel. Mardast egyébként Brian Jones mutatta be John Lennonnak, akit az egyik alkotása nagyon megfogott. Ez volt a Nothing Box, ami egy fogantyúval ellátott doboz, rajta nyolc, két sorba rendezett fényforrással. A szerkezet semmi mást nem csinált, mint rendszertelenül villantgatta fel a lámpákat.

Lennon LSD hatása alatt állítólag órákig bámulta a fényeket.

Na, így indult a barátság. Lennon már úgy mutatta be a többieknek Alexis Mardast, hogy itt van az új gurum, Magic Alex.

A Beatles még Indiába is magával vitte, mikor Maharisi Mahes jógit látogatták meg. Mardas még a Magical Mystery Tour című albumhoz készült filmben is feltűnik.

Zúgás és sercegés

A Beatles 1968-ban alapította az Apple Corps cégbirodalmat – a cégnek egyébként a több évtizedes pereskedésen kívül semmi köze a Steve Jobs és két társa által 1976-ban alapított Apple Inc.-hez. Az Apple Corpsnak a lemezkiadó mellett volt többek között elektronikai részlege is, ez volt az Apple Electronics. A cég első alkalmazottja Mardas volt, akit egyből vezetőnek tettek meg. Ennek ellenére Mardas munkássága nem volt túl sikeres. Tervei, termékei semmilyen áttörést nem hoztak az elektronikai cikkek piacán, ami az eredeti terv volt. Ismerték Mardas agyafúrt észjárását, művészi hajlamait, amihez párosult némi elektronikai ismeret is. Ennek ellenére

lényegében egy pénznyelő volt a vállalkozás.

A cég első kisfilmje szórakoztatóra sikerült, de igazából előre is vetítette a sorsát. Mardas körülbelül 1:00-nál jelenik meg a videón. Komolytalan bemutatkozását egy műszerészköpennyel és a háttérben felsorakoztatott kütyükkel próbálták ellensúlyozni. Mardas annyit mond: "helló, Alexis vagyok az Apple Electronicstól. Üdvözlök minden barátot a világ minden tájáról... És minden lányt és minden elektronikát szerető embert a világon. Ez itt az Apple Electronics."

Mardas mérnöki munkásságának igazi eredményéről nem nagyon találni konkrétumokat. (Külön érdekesség, hogy még egy tisztességes görög nyelvű szócikke sincs a Wikipedián.) Az egyik kellemetlen sztori vele kapcsolatban az Apple Studios fiaskója. Mardas állítólag

rendszeresen bejárt az Apple Stúdióba kibicelni,

aminek nem nagyon örültek az ottani mérnökök, de nem tudtak mit tenni, mert ugye jóban volt a bandával. Állandóan azt hajtogatta, hogy elavult a stúdió, és hogy ő sokkal jobbat tud csinálni. Az akkori 4, nem sokkal később 8 sávval dolgozó Apple Stúdiót akarta überelni egy 72 sávos megoldással. Az engedélyt és a szükséges anyagi támogatást megkapta, és végül össze is kalapált egy kezdetleges asztalt, ami az egyik mérnök állítása szerint legjobban egy B-52-es bombázó műszerfalára hasonlított. Rögzítettek vele valamit a Beatlesszel, de

amikor visszajátszották, szinte csak sercegést és zúgást hallottak.

Cégek egymás hegyén-hátán

Mardas 2010-ben adott ki egy nyilatkozatot, amelyben reagált a rágalmakra és a vele kapcsolatos valótlan állításokra. Ebben ír a 72 sávos keverőpultról is, ami szerinte tökéletesen működött. Emellett felsorol egy rakás futurisztikus találmányt, amiket a sajtó neki titulált, de valójában semmi köze nem volt hozzájuk. Ilyen a falakon is átlátó röntgenkamera, az épületeket láthatatlanná tevő erőtér, a lebegő ház, a tapétába épített hangszóró vagy

George Harrison 12 hengeres Ferrarija, amiből állítólag ő akart repülő csészealjat csinálni.

A nyilatkozatban Mardas röviden leírja a Beatles utáni szakmai életútját is. Ezek szerint 1970-ben került ki az Apple-ből, és ment a Shipton Automationhöz, ahol két évig volt. Ezután megalapította az Alcom Limitedet, ahol kísérletezgetett, tervezett, és készített is különböző elektronikai eszközöket. Ezután éjjellátó készülékekkel foglalkozott, majd az 1970-es évek második felében golyóálló termékeket gyártott. Autókat páncélozott, mellényeket készített különböző kormányok megbízásából.

Azt írja,

a görögországi mobilhálózat kiépítéséhez is felkérték partnernek még a '90-es évek elején,

de végül semmi nem lett a dologból. Pedig Mardas banki kölcsönökkel fel tudott mutatni 50 millió dollárt, de állítólag semmilyen garanciát nem kapott volna, így nem ment bele. Nyilatkozatában az áll, hogy 1997-ben, az Angliában töltött 33 év után költözött vissza Görögországba. Titokzatosan annyit írt, hogy itt különböző vállalkozásokban vett részt. Mardas 74 éves volt, amikor január 13-án holtan találták otthonában. Állítólag több napja halott volt már – írja a Billboard.