Megölték a Lambada énekesnőjét

Vágólapra másolva!
Az énekesnő a saját autójában feküdt eszméletlenül, amikor három betörő rágyújtotta az autót. 
Vágólapra másolva!

Mint azt korábban megírtuk, meghalt a Lambadát éneklő brazil énekesnő. Azóta kiderült, hogy

bűncselekmény áldozata lett a Kaoma együttes énekese, Loalwa Braz Vieira – megölték.

A nő elszenesedett holttestét csütörtökön találták meg egy kiégett autóban, Rio de Janeiro közelében, egy Saquarema nevű településen, közel az énekesnő lakásához. Alig néhány órával a holttest megtalálása után a rendőrség letartóztatott három fiatal férfit, köztük az énekesnő panziójának recepciósát.

A 23 éves recepciós, Wallace de Paula Vieira önként jelentkezett a rendőrségen tanúként, de

hamar belezavarodott a vallomásába, és végül beismerte, hogy két, 21 és 18 éves társával együtt ő ölte meg munkaadóját.

Az is kiderült, hogy a három férfi be akart törni az üres szállodába. Vendégek nem voltak a panzióban, az énekesnő viszont ott volt. A három férfi megtámadta, ő próbált védekezni, de nem sokáig tudta tartani magát. A rúgásoktól és az ütlegeléstől eszméletét vesztette. Az eszméletlen nőt

a saját kocsijával vitték el, de az autó egy kilométer után lerobbant, ezért felgyújtották.

A háromfős társaság egyik tagjánál megtalálták a nő bankkártyáját és mobiltelefonját. Loalwa Braz Vieira 1989-ben a Kaoma együttes énekeseként vált világszerte ismertté. Lambada című számuk sok országban hetekig állt a slágerlisták élén. Az olyan stílusokat, mint a cumbia és a merengue, ötvöző szám, amely a Los Kjarkas nevű bolíviai zenekar Llorando se fue című dalának feldolgozása, világszerte hódított a diszkókban.

A dal 15 millió példányban kelt el több mint 100 országban, és több mint 80-szor lett arany- vagy platinalemez. Loalwa Braz Vieira és együttese összesen 30 millió lemezt adott el.