Órákon át műtötték Tahi Tóth Lászlót

Tahi-Tóth László, interjú
Tahi-Tóth László
Vágólapra másolva!
A tervezett múlt péntekhez képest néhány nappal később, szerdán műtötték meg Tahi Tóth Lászlót. Állítólag már túl van a nehezén. 
Vágólapra másolva!

Felesége, Kárászy Szilvia a Blikknek mesélt röviden Tahi Tóth László állapotáról. Azt mondta, "a műtét előtti reggel bent voltam nála, de már nem tudtam beszélni vele, altatták.

Sok szerep és kolléga várja vissza Tahi Tóth Lászlót Fotó: Mudra László - Origo

Tahi Tóth László a Blikk információi szerint azóta

már túl van a nehezén, a többórás műtéten.

Állítólag ő jelezte orvosainak, hogy ébredezik, és azóta felesége is bent volt nála szerda este. Kárászy Szilvia bízik benne, hogy komplikáció már nem merül fel.

Reméli, férje hamarosan teljesen felépül, mivel még

nagyon sok szerep és kolléga vár rá

a Vígszínházban. Hegedűs D. Géza és Lukács Sándor többször is nyilatkozták már, hogy alig várják, hogy újra együtt játszhassanak vele.

Tahi Tóth László január 21-én a Hattyúdal című darab közben lett rosszul a József Attila Színház színpadán. Később a színész a Story magazinnak azt mondta, hogy már az előadás alatt érezte, hogy nagy a baj, de ennek ellenére végigjátszotta a darabot. A mentők a színházból vitték kórházba. Azóta kiderült, hogy a tüneteit egy korábbi stroke okozta: az agyát egy ér nyomja.