A Metallica hiába nyomta le grammys fellépését - a körülményekhez képest - nagyon jól Lady Gagával az oldalán, James Hetfield azért rendesen kiakadt a technikusok hibáján.

Ahogy azt az Origo is megírta, a vasárnapi Grammy-díjátadón a Metallica Lady Gagával közös fellépésén volt némi nehezítés: James Hetfield mikrofonja teljesen néma volt. Ennek ellenére a fellépés nagyon jól sikerült. Egyrészt azért, mert ügyesen megoldották a közös mikrofonba éneklést Lady Gagával, másrészt pedig azért, mert amúgy is az énekesnő mozdulatai kapták a legtöbb figyelmet. Bejárta a színpadot, még Lars Ulrichot sem hagyta ki őrült táncából. Hosszú másodperceken át

tombolt szinte kinyomva a dobost a székéből.

Az első másodpercek tehát Hetfield hangja nélkül mentek le, de hamar megoldották, és Gaga révülete meg a zúzás amúgy is elnyomott mindent. Nem sokat lehetett látni Hetfield idegességéből. Így utólag talán is csak annyi tűnhet fel, hogy a szám után azonnal levette a gitárt a nyakából, meg sem várta, hogy kialudjanak a fények.

Az viszont csak James Corden szerda esti show-jából derült ki, hogy Hetfield

a fellépés után vagy 5-10 percig dühöngött.

Legalábbis Lars Ulrich azt mondta a műsorban, hogy nem volt valami vicces az első 10 perc az öltözőben. Azt is mondta, hogy vagy 20 éve nem látta ilyennek az általában higgadt, már korosodó Hetfieldet, aki szinte őrjöngött a minikoncert után.