Premier előtt vetítik az Arany Medve díjas magyar filmet

2017.02.23. 18:10

Enyedi Ildikó világsikerű filmjét premier előtt, már február 27-én 18:00-kor és 20:30-kor is vetítik a nagyközönségnek, március 2-től pedig a napi műsorrendben is szerepel. Ezt megelőzően, február 26-án zártkörű vetítésen a 3. Magyar Filmhét nyitófilmjeként a szakmai közönség láthatja majd.

Enyedi Ildikó az Arany MedvévelForrás: MTI/Mohai Balázs

A Cannes-ban Arany Kamerát nyert Az én XX. századom, a Bűvös vadász, a Simon mágus valamint a nagy sikerű Terápia című tévésorozat alkotója, Enyedi Ildikó hosszú szünet után ismét nagyjátékfilmet rendezett. A Berlinben Arany Medve díjat nyert Testről és lélekről2017. március 2-án kerül a hazai mozikba az Inforg-M&M Film gyártásában, a Mozinet forgalmazásában.

Enyedi Ildikó Balázs Béla díjas, Érdemes művész filmjeivel több mint negyven hazai és nemzetközi díjat nyert el, szerepelt Cannes-ban, Velencében, Locarnóban és más meghatározó fesztiválokon. 

A Testről és lélekről női főszereplője a Katona József Színház színésznője, Borbély Alexandra, akinek ez az első filmfőszerepe. A férfi főszereplő pedig Morcsányi Géza színházi dramaturg, a Líra Kiadói Csoport igazgatója, aki húsz évig vezette a Magvető Könyvkiadót, így meghatározó alakja a magyar kortárs irodalmi életnek. A filmben olyan kitűnő színészeket láthatóak még többek között, mint Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin. 

A vetítések pontos dátumairól az Uránia honlapján (http://www.urania-nf.hu/film/testrol-es-lelekrol) lehet tájékozódni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Előző
  • 1
  • 2
Következő