Ilyenek lettek az Arany-emlékérmek

Budapest, 2017. március 3. A kombóképen az Arany János-emlékév alkalmából kibocsátott egyedi színesfém emlékérem a bemutatóján a Sándor-palotában 2017. március 3-án. Az emlékérmét a Magyar Nemzeti Bank (MNB) bocsátotta ki. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Arany János születésének 200. évfordulója tiszteletére arany, ezüst és színesfém emlékérmet adott ki.
Vágólapra másolva!

Az emlékérmeket Budapesten, a Sándor-palotában Áder János köztársasági elnök jelenlétében mutatták be pénteken.

Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke elmondta, hogy az érmeket ötezer forint névértékű arany, tízezer forint címletű ezüst és kétezer forint címletű színesfém változatban bocsátották ki. Az arany érme a világ legkisebb aranyérméje gyűjtői sorozatba illeszkedik, az ezüst pedig a magyar költőket bemutató tematikus sorozat része.

Az Arany János-emlékév alkalmából kibocsátott egyedi arany emlékérem. Az előoldaon Arany János Barabás Miklós metszete alapján készült fiatalkori arcképe, a hátoldalán pedig a Toldiból vett idézet és Arany jelentős műveinek címei láthatóak Forrás: MTI/Máthé Zoltán
Az ezüst emlékérem előlapján Stróbl Alajos Arany-emlékművének Toldi Miklós szobra jelenik meg, a hátlapján Arany János időskori, félalakos ábrázolása látható Forrás: MTI/Máthé Zoltán
A színesfém emlékérem képe azonos az ezüstével Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Az emlékérmeket Király Vilmos tervezte, mesterjegye a hátoldalukon található. Mindhárom érméből 5000 darab készíthető.

Az Arany-emlékév a költő születésének 200. évfordulóján, csütörtökön vette hivatalosan is kezdetét.

Tesztelje tudását a költő életéről és munkásságáról az évforduló alkalmából készített kvízünkkel: