Ez lesz a májusi Cirque de Soleil-előadásokon

2015 ACT AERIAL STRAPS NUMEROS PERLA GLOBAL MEDIA Varekai, Cirque Du Soleil
Vágólapra másolva!
Május 12. és 14. között, immár 5 előadással szerepel a Cirque du Soleil – Varekai társulata a Budapest Arénában.
Vágólapra másolva!

Ezt a show-t a 2002-es montreali premierje óta több mint 10 millió ember látta már 23 ország 130 városában. A Varekai a drámai történet és az akrobatika fúziója, a lehetetlen lehetségessé válik a lenyűgöző díszletekben, az innovatív zenei megoldásokra készített koreográfia pedig a mozgás univerzális nyelvén mesél.

Légtornászok a Varekai előadása közben Forrás: Cirque Du Soleil

Stéphane Roy által tervezett díszletek egészen különleges hangulatot adnak az előadásnak, és négy nagyobb egységből állnak:

Az erdő

A misztikus menedék, amelyet a szereplők az otthonuknak tekintenek. Több mint 300 fából áll, a legkisebb 4,5 méter a legnagyobb 10,5 méter magas. Közülük húsz-egynéhány úgynevezett "akrobatafa", amelyre a szereplők felmászhatnak, hogy jobban lássák, mi történik az erdőben.

A színpad

Az aranyszínű erdőből kinyúlva ezen a terepen mozognak az artisták. Kifejezetten ehhez a show-hoz tervezték, öt beépített csapda és két forgószínpadi része van, valamint egy emelkedő és süllyedő platform, hogy tökéletesen segítsék az akrobaták előadását. A közönség felé kiugró rész átmérője 13 méter.

A kifutó

Ebben az elvarázsolt erdőben a kifutó is elvarázsolt, nem a közönség közé, hanem az égbe vezet. Az összesen 30 méter hosszú lépcsőrendszer lehetővé teszi a szereplők számára, hogy a színpad két vége között mozogjanak, és akár az eget is megérintsék közben.

Az őrhely

A kifutó végén, a közönség felett található őrhely a díszlet központja. Egyrészt átjáró a külvilágba, másrészt akár menedékként is szolgálhat az erdő lakóinak ez a 7 négyzetméteres emelvény.