Ünnepnapokká válnak a hétköznapok a kerámiával

Vágólapra másolva!

Chlumetzky Ildikó fazekas népi iparművész kiállítása március 15-én nyílik meg Baktalórántházán, a Dégenfeld Kastélymúzeumban, amelyet május közepéig nézhetnek meg a látogatók. Később, augusztus 20-án pedig a szombathelyi skanzenben mutatja be gyönyörű kerámiáit – az edényeivel, étkészleteivel, bögréivel, mosdótálaival, gyertyatartóival egy parasztházat rendez majd be. Chlumetzky Ildikó kerámiáinak egyedi hangulata, csodálatos mintái, különleges színei elvarázsolják az embert. Chlumetzky Ildikóval arról beszélgettünk, hogy hogyan keresi a motívumokat, mi történik, milyen csodák történnek a kemencében, és hogy Magyarországon mennyire szeretik az emberek a kerámiákat.

Vági Barbara

Vágólapra másolva!

iparművész Fazekas Chlumetzky Ildikó

Mi alapján válogatta össze a műveit a kiállításra?

Először természetesen megnéztük a helyszínt, a baktalórátházi Dégenfeld Kastélymúzeumot. Csodálatos hely, le voltam nyűgözve, amikor először megláttam.

A kastélymúzeum hangulatához válogattam ki a kerámiákat.

Két gyönyörű kiállítótermet rendezünk be, az egyikben a régebbi, hagyományos darabjaim lesznek, a másik teremben pedig az új étkészletek, sütő-főzőedények, de lesznek figurális kerámiák is. Már megvan csaknem az összes darab, amit ki szeretnék állítani, csupán néhány kerámiát kell még kiégetni.

Chlumetzky Ildikó fazekas népi iparművész Fotó: Talán Csaba

Mikor döntötte el, hogy keramikus, iparművész szeretne lenni?

Ez már a gimnáziumban eldőlt. Mezőtúron tanultam a szakmát. Mezőtúr az Alföld leghíresebb fazekasközpontja. Csodálatos éveket töltöttem ott. Abban az időben virágzott a népi kultúra az országban – táncházmozgalmak indultak, és nagyon népszerűek lettek a népi kerámiák. Csodálatos mestereim voltak, és nagyon jó volt az iskolában a hangulat – fantasztikus időszak volt. Később pályázatokon indultam, kiállításokat is szerveztünk. Mivel szolnoki születésű vagyok, eldöntöttem, hogy visszajövök Szolnokra, és itt nyitok egy fazekasműhelyt.

Szolnokon nyitotta fazekasműhelyét Fotó: Talán Csaba

Én voltam a városban az első iparművész.

A műhelyemet és a bemutatótermet abban a házban alakítottuk ki a férjemmel, ahol a nagymamám élt – egy régi, több mint százéves vályogházban. Lényegében én ide születtem, itt éltem, itt volt a gyerekszobám. A vályogház mellé pedig felépítettük a családi házunkat.

Pályája elején hogyan tervezte: dísztárgyakat készít vagy használati tárgyakat?

Egyértelműen használati tárgyakat szerettem volna mindig készíteni. Úgy gondolom, hogy az edényeket, vázákat, bögréket, tálakat használni kell. Nem látom sok értelmét a porfogóknak.

Persze lehet gyönyörködni is ezekben a kerámiákban, de azt szeretem leginkább, ha az emberek használják is őket. Így válhatnak a hétköznapok is ünnepnapokká.

Nem mindegy, hogy az ember milyen bögréből iszik teát, milyen tálból szedi ki a levest, és milyen tányérból eszi meg. Az ember először a szemével eszik-iszik, megnézi az étkészletet, a poharat, és teljesen más a hangulata az ebédnek, vacsorának, ha kerámiából készült, gyönyörű étkészlet van az asztalon.

Van, hogy tudatosan keresi a motívumokat Fotó: Talán Csaba

Hogyan találja ki a mintákat? Vannak-e kedvenc motívumai?

Először mezőtúri motívumokat használtam. Később elkezdtem járni az ország múzeumait, sőt a határon túli mintákat is kutattam. Erdélyben, Korondon Pál Antinál is korongoztam. Gyűjtöttem a raktárakban lévő anyagokat. Később a csákvári stílusba szerettem bele, amely egyszerű, de csodálatos. Aztán jött a gömöri – nos, az fantasztikus időszak volt. Először a miskolci Herman Ottó múzeum raktárában láttam meg a gömöri edényeket. Hatalmas, lakodalmas fazekakat készítettek – ezekben főzték a levest. Az érdekességük az, hogy ezek nagyon vékony falú edények, ugyanis gömörön olyan agyagot bányásztak, amely ezt bírta. Az egyik pályázatomat éppen a gömöri edényekkel nyertem.

Használati tárgyakat készít Fotó: Talán Csaba

Tudatosan keresi a motívumokat, vagy véletlenül talál rájuk?

Ez is, az is. Van, hogy konkrétan elgondolok egy stílust, és elkészítem. De az is számtalanszor előfordul, hogy térülök-fordulok az országban, vagy akár a világban, és belebotlok egy-egy mintába.

Mint például nemrég Vietnamban. Megláttam ott egy szitakötőmintát, amely nagyon megtetszett. A szitakötő egyébként ott a béke és a harmónia szimbóluma. Most éppen ezt próbálgatom, hogy hogyan illik bele az én formavilágomba.

Indiában, egy eldugott kis faluban pedig találkoztam egy fazekassal, aki guggolva dolgozott. Egy hatalmas kőkorongot egy fabottal hajtott meg, amely aztán olyan erővel forgott, hogy akár 4-5 edényt is el tudott készíteni egy lendülettel. Amikor aztán lassulni kezdett a korong, újra felpörgette. Biztos, hogy ezek az élmények is hatással vannak a munkásságomra.

Sárga, barna és zöld színek Fotó: Talán Csaba

Melyek a kedvenc színei?

A mezőtúri sárga-zöld-barna-kék színeket szeretem a legjobban. De éppen most próbáltam ki új színeket is, például a metálfeketét és a metáltürkizt. Nagyon érdekes színek, fiatalosak, lendületesek.

Amikor az agyagot felteszi a korongra, pontosan tudja, hogy mi készül majd belőle, vagy kísérletezik a formázás közben?

Nem lehet úgy leülni a koronghoz, hogy ne tudja pontosan az ember, mit szeretne készíteni. Nem lehet úgy elkezdeni egy munkát, hogy ez vagy padlóváza lesz, vagy macskaitató.

Le is rajzolja, mielőtt elkezdi a munkát?

Van, amikor lerajzolom, de többnyire elég, ha a fejemben van a forma és a minta is. Látom magam előtt, tudom, érzem, hogy milyen lesz, vagy legalábbis, milyennek kellene lennie. Persze, vannak olyan munkáim, amelyek nem olyan egyszerűek, de ilyenkor könnyedebben dolgozom, és ha nem sikerül elsőre, akkor majd sikerül másodszorra. Addig próbálkozom, ameddig nem lesz tökéletes.

Történt már olyan, hogy úgy érezte, tökéletesen sikerült a kerámia, de amikor kivette a kemencéből, mégsem olyan lett, mint amilyennek elképzelte?

Ó, persze. A kemencében csodák történnek. Fogalmam sincs, hogy miért, de az bizony néha előfordul, hogy nem az jön ki, mint amit én elképzeltem. A fazekasok erről sokat tudnának mesélni. Az egyik kollégám nemrég kitett a közösségi oldalára egy kedves képet, amelyen a zöld máz felhólyagosodott – azt is írta alá, hogy ez egy varangyos szilke. Nem így képzelte, de ez lett belőle. Persze ez azért ritkaság, de olykor előfordul.

Más az íze az ételnek ilyen tálból Fotó: Talán Csaba

Hogyan látja, Magyarországon mennyire keresik, és főleg mennyire használják a mindennapokban a kerámiaedényeket, bögréket, étkészleteket?

Van egy réteg, aki szereti a kerámiákat, rendszeresen vásárolja is. Úgy érzékelem, hogy talán ez a réteg egyre szélesebb. Persze azt mindenki megérti, hogy nem feltétlenül a kerámia az első, amelyre az emberek költenek, de én optimistán látom a jövőt: talán egyre többen nemcsak dísznek vásárolnak majd egy-egy vázát vagy tálat, hanem mindennapi használatra is.