Magyarországon a világ egyik legismertebb női karmestere

Alondra de la Parra
Vágólapra másolva!
A világ egyik legismertebb női karmestere, Alondra de la Parra a Concerto Budapestet dirigálja 2017. március 17-én. A világhírű  karmester és a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, Kelemen Barnabás állnak a Zeneakadémia színpadára.
Vágólapra másolva!

Először jár Magyarországon a híres karmesternő, aki 2017-től az ausztrál Queensland Szimfonikus Zenekar

első női zenei igazgatója és karmestere, így úttörőnek számít a klasszikus zenében.

A zenélés mellett az UNICEF, és Mexikó hivatalos kulturális nagykövete.

Alondra de la Parra Forrás: Concerto Budapest

A programban Sztravinszkij: Pulcinella-szvit-je, Mozart A-dúr hegedűverseny-e és
Dvořáktól a VII. szimfónia, d-moll (No.7, op.70) szerepel.

„A Pulcinellá-ban fedeztem fel a múltat, ez volt az én keresztségem, amelynek révén egész későbbi munkásságom lehetővé vált" – így emlékezett vissza Pergolesi-hommage-a, az 1920-as Pulcinella jelentőségére Igor Sztravinszkij. A mű a múlt felé fokozott érdeklődéssel forduló neoklasszikus stílusirány egyik első nagy alkotása volt.

Mozart A-dúr hegedűverseny-ének szólistája a Kossuth-díjas Kelemen Barnabás lesz. Antonin Dvořák 1885-ből származó VII. szimfóniá-ja zárja majd a programot, amelynek karmestere a mexikói Alondra de la Parra lesz.