75 éves a soul királynője, Aretha Franklin

Aretha Franklin énekes énekesnő ének zene 1994.
1994: American Soul singer Aretha Franklin performing at the New Orleans Jazz Festival. (Photo by Leon Morris/Getty Images)
Vágólapra másolva!
Lemezek és díjak tömkelege, tragédiák, egy rakás díszdoktori cím. Nehéz egy mondatban összefoglalni Aretha Franklin eddigi életének teljesítményét, de egy részletes összefoglaló is karakterek százezreit jelentené. Éppen ezért pályafutásának és életének talán legérdekesebb részleteit próbáltuk összegyűjteni a 75. születésnapja alkalmából. 
Vágólapra másolva!

1. Korai öröm

Aretha Franklin még csak 14 éves volt, mikor első gyerekét szülte, a másodikat pedig mindjárt két évvel később, 16 évesen. Ekkor már bőven énekelt, fellépett, ezért nagyanyja és egyik nővére segítettek neki a gyereknevelésben.

16 évesen, már kétgyerekes anyaként Forrás: Getty Images/This content is subject to copyright./Express Newspapers

2. Apuka

Hamar kiderült, hogy Aretha Franklin nagyon jól énekel, és zongorázni is nagyon gyorsan megtanult. Óriási tehetségnek tartották. Apja baptista lelkész volt, és járták az államokat: különböző templomokban léptek fel kórusukkal. Apja lényegében menedzsere volt a már 14 éves Aretha Franklinnek. Ő intézte el első lemezszerződését is a parányi J. V. B. Recordsnál, amely 1956-ban ki is adta az akkor még szinte gyerek, de már anya Aretha Franklin első albumát, a Songs of Faith-et. Az apja templomában énekelt dalokat rögzítették a lemezen. A korán indult karriert

az anyai teendők lassították.

Ezért az első albuma után mindjárt egy ötéves szünet jött, aztán 1961-ben, már a Columbia Records gondozásában megjelent első világi albuma, az Aretha: With The Ray Bryant Combo. A kiadó az együttműködésük következő hat évében rendre megjelentetett tőle egy-egy lemezt. Az énekesnő egyébként többször váltott kiadót, a Columbiánál az első nagy együttműködési szakasz után még kétszer adott ki egy-egy albumot.

Aretha Franklin egyik 2000-es fellépésén Forrás: Getty Images/2015 Hiroyuki Ito/Hiroyuki Ito

3. Áttörés

Az 1961-es album egyik dala, a Won't Be Long fel is került a Billboard Hot 100-ra, és egészen a hetedik helyig jutott. Látva Franklin sikereit, a Columbia azonnal két másik lemezre is leszerződött vele. Következő lemezén szerepelt a Rock-a-Bye című dal, ami már nemzetközi sikert is hozott: Ausztráliában és Kanadában is a legjobb 40-be jutott.

Hat évvel az első lemeze után, 1967-ben viszont Aretha Franklin nem hosszabbított szerződést a Columbiával, és átment az Atlantic Recordshoz. Első velük készített albumán kapott helyet a híres Respect, ami azóta nagyjából védjegye Aretha Franklinnek, de más pályát is befutott a dal. Teljesen érthető módon

lett a polgárjogi mozgalom himnusza,

és lehet, hogy ehhez már nem is kellett Aretha Franklin apja és Martin Luther King jó kapcsolata.

A Respect egyégként az R&B és a pop slágerlistán is első helyig jutott. Fontos tudni, hogy a két slágerlista, ahogy a két zenei irányzat is nagyjából leképezte a társadalom két csoportját, az afroamerikaiakat és a fehéreket.

4. Ereszkedés

Nagyon jót tett neki az 1980-as The Blues Brothers című film. Nagyjából a 70-es évek közepén kezdett komoly gázsikért egyre gyengébb dalokat elvállalni. És ezt sokan szóvá is tették annak idején. Az sem tett jót neki, hogy a 70-es években sok

mindent maga alá gyűrt a diszkó,

többek között Aretha Franklint is. Egyértelműen háttérbe szorult a klasszikus R&B stílusával az olyan fiatal diszkós énekesnők mellett, mint Chaka Khan vagy Donna Sommer. Ezen a háttérbe-szorultságon segített a The Blues Brothers-ben játszott apró, pincérnői szerep. Nem teljes kudarcként kell felfogni ezt az időszakot, mert azért kivétel ezekben az években is akadtak. Ilyen volt a Bridge Over Troubled Water vagy a Spanish Harlem feldolgozása.

5. Visszatérés

Öt évvel a film után, 1985-ben durrantott egy nagyot a Who's Zoomin' Who című albumával, amelyen a Eurythmics nevű rockzenekarral játszik. Az album nagyszerűségét az is jelzi, hogy máig ebből adta el a legtöbbet. Pedig volt néhány. Jóval több mint 50 lemezt adott ki, ezek közül legalább 30 lett aranylemez. Két évvel az album után, 1987-ben beiktatták a Rock and Roll Hall of Fame-be, ami önmagában is nagy megtiszteltetés, de fontos tudni, hogy Aretha Franklin volt

az első nő, akit ez a megtiszteltetés ért.

Zenéje, énekhangja időtlen. Bármikor meg tudott újulni, az aktuális hullámokat mindig meg tudta lovagolni. Pedig nehéz elképzelni, hogy valaki, aki őrült sikereket ért el a 60-as években, ott tudjon lenni a legjobbak, a legjobban szeretettek és hallgatottak között akár csak 20 év múlva is. Pedig ez is sikerült Aretha Franklinnek. Többek között azért, mert

jó döntéseket hozott, és meg mert lépni olyanokat,

ami más, hasonló korú és zenei hátterű énekesnőknek nem biztos, hogy eszébe jutott volna. Franklin például óriásit duettezett George Michaellel. Jó ötlet volt, bejött. Na, azért nem úgy kell elképzelni, hogy Aretha Franklin bele volt vetve a zeneipar kíméletlen világába, és egyedül oldott meg mindent. 1980-ban írt alá az Arista Recordsnál, amit a korábban columbiás Clive Davis híres producer alapított, akivel az utóbbi években újra együtt dolgozik.

Aretha Franklin egyébként februárban jelentette be, hogy nyugdíjba megy. Idén ősszel jön ki utolsó lemeze, utána néhány állomásos turnét tervez, majd szeretne minél többet a családjával lenni.

Nyugdíjba megy a soul királynője

Még csinál egy albumot Stevie Wonderrel, aztán elköszön.

6. Abszolút csúcs

A Rolling Stone Magazin 2008-ban állította össze minden idők legjobb énekeseit soroló listáját. Ennek

első helyére, Ray Charlest és Elvis Presleyt megelőzve Aretha Franklin került.

Egy 179 fős szakértői bizottság rangsorolta az énekeseket, és az ő szavazataik alapján alakult ki a 100-as lista. A 100. helyen éppen Mary J. Blidge van, akivel közösen énekelte a Never Gonna Break My Faith című dalt, és ezért kapta utolsó, 18. Grammy-díját 2008-ban. Egyébként ezt énekelte 2009-ben, Barack Obama beiktatási ünnepségén is. Aretha Franklin amúgy énekelt még Jimmy Carter és Bill Clinton elnöki beiktatásán is.

7. Félelem

Aretha Franklin egy

1984-es repülőgép-szerencsétlenség óta nem szállt gépre,

azóta csak busszal turnézott. Ennek megfelelően kizárólag Észak-Amerikában lépett fel, Európában több mint 30 éve nem járt. Elvileg kifejezetten a repüléstől fél, tehát a hajóút nincs kizárva, de valószínűleg nem érte meg neki egyszer sem vízre szállni egy-egy európai fellépés miatt.

Aretha Franklin 2017. március 2-án, New York-i fellépésén Forrás: Getty Images/2017 Steve Mack/Steve Mack

8. Viszonyok

19 évesen ment hozzá első férjéhez, egy menedzserhez. Annak ellenére, hogy apja erősen ellenezte a viszonyt. Úgy tűnik, igaza is volt, mert a házasság nem sikerült a legjobban: a férfi

többször bántalmazta Franklint, ennek ellenére 8 évig éltek együtt,

és végül 1969-ben váltak el. Második férje színész volt, és 1978-ban házasodtak össze Franklin apjának templomában. Ez a kapcsolat körülbelül fele olyan hosszúra sikerült, mint előző házassága: négy év után, 1982-ben költöztek külön, majd két év múlva el is váltak. Nem sokkal később megismerkedett William Wilkersonnal, akivel azóta is együtt élnek. Érdekesség, hogy vele nem házasodott össze Franklin, bár két eljegyzésük is volt.

9. Tragédia

Aretha Franklin 1979 júniusában éppen Las Vegasban lépett fel, amikor betörtek az apja házába. A 64 éves lelkészt kétszer is meglőtték közvetlen közelről. Fél évig volt kórházban, majd kómás állapotban, 24 órás felügyelet mellett engedték haza. Már két éve otthon ápolták, amikor Aretha Franklin 1982-ben Kaliforniából hazaköltözött Detroitba. Ennek egyik oka, hogy megromlott a viszonya akkori férjével, másik pedig az, hogy az apja mellett szeretett volna lenni.

10. Az mi?

Aretha Franklin énekhangjának tisztaságához nem férhet kétség. Ráadásul amikor ő hatalmas sikereket aratott, még nem voltak olyan eszközök a sztárok, hangmérnökök kezében, mint manapság. Éppen ezért kérdezte tőle egy pár évvel ezelőtti interjúban a Wall Street Journal riportere, hogy mi a véleménye az Auto-Tune hangmagasságot szabályzó szoftver használatáról. Aretha Franklin első reakciója annyi volt, hogy „nem tudom, mi az az Auto-Tune”. Miután a riporter elmagyarázta neki, csak annyit mondott: