Georg Baselitz-kiállítás nyílik a Nemzeti Galériában

Budapest, 2017. március 29. Georg Baselitz Az Asszonykérés (b) és Római Üdvözlet című alkotása a kortárs német festő műveiből rendezett, Újrajátszott múlt című kiállításon a Magyar Nemzeti Galériában 2017. március 29-én. A budapesti Goethe Intézet közreműködésével létrejött tárlat több mint 80 műalkotást mutat be nemzetközi és hazai köz-, illetve magángyűjteményekből. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Több mint nyolcvan festményen, szobron és nyomaton keresztül tekinti át a kortárs német képzőművészet egyik legismertebb alakja, Georg Baselitz életművét a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Újrajátszott múlt címmel szombattól látható kiállítása.
Vágólapra másolva!

Noha Georg Baselitz a német festészet "élő klasszikusa", a régióban még soha nem nyílt ilyen átfogó kiállítás az életművéből - mondta a tárlat szerdai sajtóvezetésén Baán László, az MNG főigazgatója.

Az intézmény 2012-ben indította a kortárs német festészet nagy alakjait bemutató sorozatát, melynek keretében eddig Günther Uecker és Jörg Immendorf munkáit láthatta a budapesti közönség.

Georg Baselitz Az Asszonykérés (b) és Római Üdvözlet című alkotása az Újrajátszott múlt című kiállításon Forrás: MTI/Kovács Tamás

Bódi Kinga és Alexander Tolnay kurátorok elmondták, hogy a kiállítás vezérfonala a művész saját múltjához és a múló időhöz fűződő viszonya. Baselitz korszakokra nehezen tagolható életművét ezért nem kronologikus sorrendben, hanem a főbb tematikai csomópontok mentén mutatja be a kiállítás.

A Budapesti Tavaszi Fesztivállal és a Goethe Intézettel együttműködésben létrejött kiállítás július 2-ig látható a Magyar Nemzeti Galéria A épületében.