Vágólapra másolva!
Mások mellett John Malkovich, Georg Baselitz, Gyenyisz Macujev, Daniele Gatti és a Komische Oper Berlin előadásaival, munkáival is találkozhat a közönség a 37. Budapesti Tavaszi Fesztiválon, amelyen 40 helyszínen több mint 150 esemény várja az érdeklődőket 2017. március 31. és április 23. között.
Vágólapra másolva!

A színes kínálat része komolyzene, opera, jazz és könnyűzene, világzene, tánc, újcirkusz, színház és képzőművészeti program is. A fesztiválon a legjobb magyar előadók mellett igazi világsztárok lépnek majd fel, illetve a fesztiválon számos bemutató, valamint társintézményekkel szoros együttműködésben megvalósuló program is lesz.

Budapesti Tavaszi Fesztivál, megnyitó Fotó: Talán Csaba


Több tematikája lesz az idei fesztiválnak, és évfordulókról is megemlékezik a rendezvény. Csatlakozik a Kodály Zoltán halálának 50. évfordulója kapcsán meghirdetett Kodály-évhez, de Kodály-premierrel készül a Magyar Állami Népi Együttes, a záróelőadás pedig a Háry János bemutatója lesz. A fesztivál egyik legfontosabb témája a 150 éve megkötött kiegyezés. A fesztivál állandó fókusza Liszt Ferenc életműve – a fesztiválon a kiegyezésre komponált koronázáis misét adja majd elő az Osztrák-Magyar Haydn Philharmonie és a Bécsi Állami Opera kórusa. Zsuráfszky Zoltán pedi a Magyar Nemzeti Táncegyüttes számára készít koreográfiát Kiegyezés 1867-2017 címmel.

John Malkovich legújabb előadásával érkezik Budapestre, amlnyek címe: Just Call Me God – A diktátor utolsó beszéde.

A „színházi-zenei-one-man-drámában" az amerikai színészt Martin Haselböck kíséri orgonán.
Olyan világsztárok koncertjeit hallgathatja a közönség a fesztiválon, mint Daniele Gatti, Gyenyisz Macujev, Ivo Pogorelich, Pumeza Matshikiza vagy a Komische Oper Berlin. A Magyar Nemzeti Galériában pedig Gerog Baselitz-kiállítás nyílt meg.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál az idén a húsvéti ünnepkörhöz is kötődik majd, így felcsendül Dvorák Stabat Materje, de húsvéti vásár is várja a látogatókat. A Maribori Szlovén Nemzeti Színház Balettegyüttese Ibsen Peer Gyntjét Grieg zenéjére építve adja elő.

Budapesti Tavaszi Fesztivál, megnyitó Fotó: Talán Csaba

2017-ben is több helyszínen zajlanak majd az események: a Müpa és Zeneakadémia mellett a Magyar Állami Operaház, az Erkel Színház, a Bálna Budapest, a Pesti Vigadó, a Budapest Music Center, valamint a Várkert Bazár, továbbá a fővárosi színházak és kulturális intézmények, múzeumok is kiemelt programhelyszínek lesznek.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyitotta meg a fesztivált Fotó: Talán Csaba

A megnyitón Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere azt mondta: a Budapesti Tavaszi Fesztivál minden évben nagyon sikeres. A rendezvény idejét tele vannak a szállodák, a korzók és a kávézók teraszai. A siker lényege peidg az új megmutatkozása, és a tradíciók kapcsoolódása.


Tarlós István, Budapest főpolgármestere azt emelte ki, hogy amikor 1980-ban elindult a fesztivál, az volt a célja, hogy Budapest turizmusát fellendítsék.

Harminchét évvel később ezeket a kezdeni célokat messze meghaladta a rendezvény. Mára rangos, az európai fesztiválok között kiemlet helyen szereplő összművészeti fesztivállá vált.

Budapesti Tavaszi Fesztivál Fotó: Talán Csaba

Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója is azt mondta az Origo-nak, hogy a Budapesti Tavaszi Fesztivál az elmúlt négy évben a térség legnagyobb rendezvényévé nőtte ki magát. Közép-Európában Budapesten indul a tavaszi fesztiválszezon, utána következik a Prágai Tavasz és a Bécsi Ünnepi Hetek. Azt is kiemelte, hogy az idei rendezvény a komolyzene mellett színházi, könyűzenei programokat is kínál, de lesz jazzbemutató, képzővűmészeti- és fotókiállítás, sőt, divatművészti bemutató is.

Káel Csaba, a MÜPA vezérigazgatója Fotó: Talán Csaba

„Mindenképpen az egyik legkomolyabb brandje Budapestnek ez a fesztivál" – tette hozzá Káel Csaba, hiszen már 37 éves a rendezvény, és az elmúlt négy vében igazi városfesztivállá szélesítették. Ez az új forma terjed Európában, és egyre többen kíváncsiak a Budpesti Tavaszi Fesztiválra. Szerinte ez annak köszönhető, hogy négy éve egy új formában kezdett el működni a rendezvény. Három cég szervezi a fesztivált: a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ, a Turisztikai Ügynökség és a MÜPA. Ez pedig nagyon eredményes. A főváros és az állam közötti szerződés pedig hosszú távon támogatja a fesztivál biztonságát. Ez garanciát ad arra, hogy a nagy külföldi és magyar sztárokat meg tudják hívni, és a legkiválóbb produkciókat hozzák el Budapestre.

Bán Teodóra Fotó: Talán Csaba

Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője is azt emelte az Origo-nak, hogy immár hároméves hagyományt folytatva a fesztivál 2017-ben is a MÜPA, a BFTK és a Magyar Turisztikai Ügynöskés együttműködésében valósul meg .

Szerinte ez a legfontosabb és legkarizmatikusabb művészeti fesztivál, és nagyon fontos márkája Budapestnek.

Minden évben egyre erősebb a program, nemzetközi és hazai művészek lépnek fel, nemcsak a sztárok, hanem fiatal tehetségek is. Bemutatkoznak különböző művészeti ágak, a zene, a tánc, opera, képzőművészet, fotóművészet és a divat is. Szerinte a BTF több, mint egy fesztivál, inkább workshop, ahol a legjobbak találkoznak. „Igazából mi, akik itt élünk, kevésbé látjuk a város szépségeit, értékeit. Érdemes ilyenor kicsit turistaként végigjárni a fesztivál helyszíneit, vendégként sétálni Budapesten, hiszen az ember mást lát, másként is ítél meg épületeket, városhangulatot, mint máskor" – mondta Bán Teodóra.

Baselitz alkotása Forrás: Budapesti Tavaszi Fesztivál

Az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál Baselitz: Újrajátszott múlt című kiállításával nyílt meg a Magyar Nemzeti Galériában. A kiállítást Baán László, a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria főiazgatója nyitotta meg, aki köszönetet mondott mindenkinek, aki a fesztivál létrejöttében segített.