Megkezdődött a költészet napi Versmaraton

Vágólapra másolva!
Megkezdődött a hetedik Versmaraton kedd délelőtt a Magyar Rádió Márványtermében, ahol a költészet napja alkalmából 12 órán keresztül kortárs költők szavalják verseiket.
Vágólapra másolva!

Bár sokan siratják a verset, az irodalmat, elég, ha felidézzük, hogy Arany János A walesi bárdok című műve eredetileg 1800 példányban jelent meg, míg Lackfi Jánosnak ma mintegy 39 ezer követője van a közösségi médiában - mondta Mucsányi Marianna, a felolvasást élőben követő Kossuth Rádió csatornaigazgatója.

Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke pedig arról beszélt, hogy az Arany János-emlékév alkalmat ad arra, hogy április 11. mellett az egész év egy kicsit a költészetről szóljon, nem csupán a költők, hanem az olvasók, a tanárok és diákok számára is.

A Személyesen a vers mottót viselő esemény a Magyar Napló Kiadó gondozásában megjelent Az év versei 2017 antológia élő bemutatója. A kötetet szerkesztő Zsille Gábor József Attila-díjas költő, szerkesztő elmondta, hogy

a költők elkezdtek visszatalálni a kötött formákhoz, az avantgárd lecsengése után elkezdett újra klasszicizálódni a magyar költészet.

Az antológiában szereplő 103 szerzőből 65, többek között Szentmártoni János, G. István László, Serfőző Simon, Falusi Márton, Lackfi János, Térey János, Filip Tamás, Mezey Katalin, Terék Anna, Géczi János, Kukorelly Endre és Rónai-Balázs Zoltán személyesen olvassa fel a kötetben szereplő verseit, mások telefonon jelentkeznek be az eseményre.

A helyszínen ingyenesen hallgatható Versmaraton élőben követhető a mediaklikk.hu-n és hirado.hu-n is.