110 éve született a három Oscar-díjas magyar

2017.04.18. 19:56

A 110 éve született, háromszoros Oscar-díjas Rózsa Miklós azoknak a hollywoodi magyar művészeknek a táborát gyarapítja, akiket a tengerentúlon jobban ismernek, mint saját szülőhazájukban. Majd száz filmhez komponált zenét, és összesen 17 alkalommal jelölték Oscarra – volt olyan év, hogy egyszerre több művéért is. Olyan nagy sikerű produkciókban dolgozott, mint A bagdadi tolvaj, a Kettős élet vagy a Ben Hur

Rózsa Miklós 1907. április 18-án született Budapesten, és hamarabb tudott hegedülni, mint olvasni. Zenei tehetségét zongoraművész édesanyjától örökölte, aki a családja érdekében lemondott saját karrierjéről. Rózsa Miklós szülei döntésének értelmében tízévesen reálgimnáziumba került, ami szenvedés volt számára, mert nem érdeklődött a természettudományok iránt. Arról, hogy miket kellett kiállnia az iskolában, önéletrajza, a csak angolul megjelent 1982-es Double Life és az Életem történeteiből című magyar nyelvű 1981-es anekdotagyűjtemény mellett Karinthy Frigyes Tanár úr kérem-jéből is tájékozódhatunk, hiszen Rózsa abba az iskolába járt, amelyet Karinthy a bemutat történeteiben. Saját bevallása szerint a zeneszerző is azok közé tartozott, akikre a félelmetes tanárnak, Frőhlichnek pikkje volt, még pótvizsgára is utasította, amin csak nagy nehezen tudott átmenni. 

Az iskola zenei életében viszont aktívan és örömmel vett részt, és bár a gimnázium után édesapja akaratát követve kémiát hallgatni ment Lipcsébe, alig egy év múlva már a város konzervatóriumába járt, illetve zenetudományt tanult. Már az egyetemi évei alatt is kiadták két kompozícióját, és darabjaival komoly sikereket ért el. 

Rózsa Miklós filmzenéit többször is kiadtákForrás: Origo

Magyarországon 1931-ben ismerték meg a nevét, amikor Dohnányi Ernő vezényletével előadták kiszenekarrra írt Szerenád című művét, amely később Magyar szerenád néven várt ismertté. Rózsa visszaemlékezése szerint az Operában bemutatott mű sikere elsősorban annak volt köszönhető, hogy  az éppen Budapesten tartózkodó Richard Strauss lelkesen tapsolt a páholyában, és így „a sznob budapesti közönség” is elkezdte ünnepelni az ismeretlen fiatal zeneszerzőt. 

Rózsa Miklós Németország után a művészvilág központjának tartott Párizsba vágyott, ahol 1935-ig élt. Mivel a „komoly” zeneszerzésből nem tudott megélni, kénytelen volt kevésbé magasztos munkákat vállalni: kabarészámokhoz írt zenét, és olyan rövid darabokat is komponált, amelyeket a filmek közti szünetekben játszottak a mozikban. Egyszer kétszáz fanfárt szerzett a Pathé vállalat mozikban vetített híradóihoz – ezek az általa ujjgyakorlatoknak titulált művek később a Ben Hur és a Quo Vadis kapcsán is jól jöttek Rózsának. 

A pénzgondok vezették a filmzenéhez is. Példaképének és mentorának, Arthur Honeggernek köszönhető, hogy Rózsa elhatározta, a filmszakmában próbálkozik. Beszámolója szerint egy közös párizsi koncertjük után jött a felismerés, amikor Honeggerrel együtt olyan kevés honoráriumot kaptak a bevételből, hogy még az éttermi vacsorájukat is alig tudták kifizetni belőle. Rózsa megkérdezte a nála idősebb zeneszerzőt, hogy miből tud megélni, Honegger pedig azt felelte, hogy filmzenét ír. Rózsa nagyon megdöbbent, mert azt gondolta, hogy ezek csak „ócska slágerek”, és nem gondolta volna, hogy az általa olyan nagyra tartott Honegger hajlandó ilyesmire. A svájci származású zeneszerző viszont felvilágosította, hogy komolyzenét ír a filmekhez, és el is küldte Rózsát moziba, hogy nézze meg a Nyomorultak háromrészes filmváltozatát, amelynek ő komponálta a zenéjét. Rózsának tetszett Raymond Bernard filmje, és arról is meggyőződhetett, hogy szó sincs slágerekről. Tulajdonképpen ebben a percben dőlt el a sorsom. ... Mert elhatároztam, hogy ilyet én is fogok csinálni”  – írta az élményről az Életem történeteiből című könyvében.

Rózsa Miklós a saját műveit vezényli a Margitszigeti Szabadtéri SzínpadonForrás: MTI/Keleti Éva

Az elhatározás tehát megvolt, de a később lovaggá ütött Alexander Kordával, azaz Korda Sándorral történt találkozás kellett ahhoz, hogy Rózsa valóra tudja váltani a terveit. Rózsa Hungária címmel írt egy balettet, amelynek Londonban nagy sikere volt, és a francia filmrendező, Jacques Feyder felkérte, hogy a Páncél nélküli lovag című, Marlene Dietrich főszereplésével készülő filmjéhez készítsen zenét. Ezt a filmet Feyder Korda londoni produkciós cégének csinálta. A magyar producer felfigyelt Rózsára, és megkérte, hogy hivatalosan is csatlakozzon a London Filmshez. Első nagy sikere a The Four Fethers (A négy toll) című film volt Kordáéknál. 

„Számomra, aki közelebb kerültem hozzá, az apát is pótolta. Az ember általában biztonságban érezte magát a közelében. Valahogy úgy tetszett: amíg ő ott van, semmi baj nem történhet” – írta Rózsa Kordáról, akit a háború kitörése után Hollywoodba is követett. A bagdadi tolvaj-t kényszerűségből már Amerikában fejezték be, bár a zenei felvételeket még Londonban készítették el. A forgatásra V. György felesége, Mária királyné is kilátogatott, aki nagyon érdeklődött Rózsa zenéje iránt. Az 1940-ben bemutatott film döntő szerepet játszott Rózsa karrierjében, Oscar-jelölést is kapott érte, bár a rendező, Ludwig Berger másik zeneszerzőt szeretett volna eredetileg felkérni. 

Egy másik egzotikus kalandfilmmel Rózsa filmzene-történelmet is írt: A dzsungel könyvé-hez készített zenéje 1942-ben annyira megtetszett az RCA Records-nak, hogy külön kiadták lemezként, ezzel ez lett a világ első filmzenealbuma. Igaz, hogy az akkor kialakult gyakorlatnak megfelelően a lemezre még nem a filmben használt felvételek, hanem egy újonnan rögzített szvit került. 

A kalandfilmek után keresett lett  thrillerekben és az 1940-es években kibontakozó film noir műfajban is, amely zeneileg is más megoldásokat is kívánt. 

1946-ban – amikor hivatalosan is amerikai állampolgár lett – három filmje, az Elbűvölve, a Férfiszenvedély és A Song to Remember is versenyzett a legjobb filmzenének járó Oscarért.  A Hitchcock rendezte Elbűvölve zenéjéért meg is kapta a díjat. Rózsa merészen nyúlt a filmhez: az Ingrid Bergman és Gregory Peck főszereplésével készült produkcióban először használta a teremin nevű, Oroszországban kifejlesztett elektronikus hangszert. Hitchockkal viszont nem ment túl jól az együttműködés, a rendező nem is gratulált Rózsának a díjhoz. 

A felkérések és a sikerek ellenére nem volt mindig egyszerű dolga Hollywoodban, még akkor sem, ha – ahogy írja – magyarnak lenni nem volt éppen rossz állapot”.  A stúdiókorszak fénykorában rengeteg magyar vetette meg a lábát az álomgyárban, és Rózsa beszámolója is megerősíti, hogy már önmagában jó ajánlólevél volt, ha valaki magyar. A hollywoodi zenei vezetők viszont sokszor nem tudtak mit kezdeni Rózsa európai gyökerű zenéjével. A zeneszerző „megkövült hagyományokkal” találkozott Hollywoodban, ezért sokszor ellenállásba ütközött kísérletező zenéjével. 

A rendezők viszont általában a pártját fogták, például a Kettős élet esetében, amelynek zenéjéért 1948-ban ismét Oscart nyert. A filmet George Cukor rendezte, aki nagyra tartotta Rózsa zenéjét, ami a főszereplő skizofrén állapotát hivatott kiemelni. A zenei rendező viszont túl modernnek találta Rózsa megoldásait, de Cukor nem hagyta, hogy bármit is átírjanak a kottákban. 

1948-ban az egyedi megbízások helyett az MGM-hez szerződött a biztosabb megélhetés érdekében. Ügynöke segítségével sikerült szokatlan előjogokat is kiharcolnia magának, és azt is kikötötte, hogy más szerző nem nyúlhat bele a zenéjébe. Itt hatalmas produkciókban dolgozott, például a Quo Vadis-ban, amellyel megint filmzenetörténetet írt: a film zenéjéből kiadott lemezen már a filmben felhasznált felvételeket lehetett meghallgatni. A filmhez zenetörténeti kutatást is végzett, az ókori görög-római zenét vizsgálta, hogy autentikusabbá tegye a kísérőzenét, a történetben elhangzó zenei részletekhez pedig autentikus hangszerek másolatait használták. Később történelmi filmek sorához komponált zenét hasonló elvek mentén. Ennek csúcsa a Ben Hur lett, és a film 11 Oscar-díja közül ő kapta az egyiket. (Az Elbűvölve című film zenéjéért Ginger Rogers adta át neki a díjat a 18. Oscar-gálán, a Ben Hur-ért 1960-ban Gene Kelly.) 

Rózsa Miklós legismertebb filmje valószínűleg a Ben HurForrás: Origo

Rózsa Miklós a saját zenéihez érdekesen viszonyult: igyekezett minél hamarabb elfelejteni őket, hogy ne ismételje önmagát abban a rengeteg filmben, amelyben dolgozott. Az elkészült alkotásokat sem nézte meg, és nem is járt moziba, de nem azért, mert idegenkedett Hollywoodtól. Tíz évig volt a hollywoodi zeneszerzők szövetségének elnöke. 1945-től tanított is, Amerikában először ő tartott filmzenei kurzust, a Dél-kaliforniai Egyetemen. 

Rózsa saját maga jellemzése szerint kettős életet élt,  innen az önéletrajza címe is. Híres és keresett filmzeneszerző volt, a szakma elismert tagja, de Hollywoodban sem hagyott fel azzal, hogy komolyzenét komponáljon. Hosszú pályafutása alatt írt szimfóniát, hegedű-, zongora- és gordonkaversenyt, kamaraműveket, zongoradarabokat és kórusműveket is. Alkotásait világhírű hangszeres szólisták és karmesterek mutatták be. 

Büszkén számolt be róla, hogy Leonard Bernstein pályafutását is többek között egy Rózsa-mű indította el. 1943-ban a Téma, variációk és finálé egy nagyszabású koncerten hangzott el New Yorkban, amelyet Bruno Walter dirigálta volna, aki már többször is vezényelte a művet Európában. A koncertközvetítés során viszont Rózsa rémülten hallotta a rádióban, hogy Walter betegsége miatt egy bizonyos Leonard Bernstein fog vezényelni (aki egyébként korábban nem is próbálta el a művet a zenekarral, és nem volt nagyzenekari tapasztalata). Rózsának akkor még fogalma sem volt arról, ki az a Bernstein, de a koncert után megállapította, hogy eddig ő interpretálta legjobban a művet. A koncertnek hatalmas sikere lett, amiről Rózsa és a szintén világhírűvé vált zeneszerző-karmester Bernstein az évfordulóján rendszeresen megemlékezett sürgönyben. 

Rózsa Miklós szeretett Amerikában élni, és nem is akart onnan elköltözni, habár őszintén ír arról, hogy mennyire brutális és kegyetlen a versengés a filmiparban. Családot is Los Angelesben alapított, de őrizte magyarságát, mert szerette szülőhazáját. Én nem lettem Nicholas (ez a fiam neve), mint ahogy Németországban nem lettem Nikolaus és Franciaországban Nicolas. Sőt, még az ékezeteimhez is ragaszkodom” – írta az Életeim történeteiből című könyvében. 

Csak több mint negyven év múlva, 1974-ben jött vissza Magyarországra. A Margitszigeten, gyerekkora egyik kedvenc helyén vezényelte műveit a magyar közönségnek, és beszámolója szerint valósággal elhalmozták kedvességgel a régi ismerősök és az ismeretlenek is. A mozikban épp A bagdadi tolvaj-t vetítették egy Korda-fesztivál keretein belül, és Rózsa rácsodálkozott arra, és büszkeséggel töltötte el, hogy szinte magyar filmként tekintettek rá a három közreműködő Korda testvér, Sándor, Zoltán és Vince, a forgatókönyvíró Bíró Lajos és az ő zenéje miatt. 

„Úgy éreztem magam, mint egy visszatérő hős” – írta a Double Life-ban a magyarországi út kapcsán. Viszont azt is kifejti, hogy azért hagyta el fiatalkorában Budapestet, mert zavarta a sokszor megtapasztalt szűklátókörűség, és az, hogy a magyarok azt gondolják, hogy ők mindent jobban tudnak. Csalódottan megjegyzi azt is, hogy hiába fogadta szeretettel a közönség, zeneszerzőtársai nem siettek a köszöntésére Magyarországon,  és a koncertjéről is távol maradtak. 

1982 szeptemberében agyvérzést kapott, és bár felépülése után a bal oldala lebénult, jobb kezével még mindig tudott alkotni kisebb darabokat, bár filmzenéket már nem komponált. Hollywood így sem feledkezett meg róla, zenéiből számtalan új felvétel született, amikor pedig 1995-ben meghalt, koncertekkel emlékeztek meg róla. Magyarországon ennél lassabban halad munkásságának méltó elismerése.