Világpremierek hada lesz a 16. Tribeca filmfesztiválon

Clive Davis, Whitney Houston
Vágólapra másolva!
Még soha nem látott filmeket láthatnak a16. Tribeca Filmfesztiválon április 30-ig. Száz filmmel készültek a rendezők, ebből 78 alkotásnak ez lesz a világpremierje. Robert de Niro pedig tovább feszegeti a kérdést: vajon lehet-e még eredeti a kortárs művészet.
Vágólapra másolva!

A programsorozat április 30-ig tart. A közel két hetes programsorozatot Aretha Franklin és az Earth, Wind & Fire fellépése nyitja majd meg a Radio City Music Hallban. Előadásukkal tisztelegnek a

lemezipar legendás alakja és producere, Clive Davis előtt.

Davis 84 éves és öt Grammy-díj gazdája, olyan nagyszerű zenészeket indított el az életben, mint Janis Joplin, Billy Joel, az Aerosmith vagy éppen Whitney Houston. A zenei producer életéről is készült egy dokumentumfilm Chris Perkel rendezésében.

Clive Davis, Whitney Houston Forrás: AFP

A fesztivál versenyprogramjában 32 alkotást vetítenek majd. A teljes programban pedig egyaránt lesznek játék-, dokumentum-,rövidfilmek valamint sorozatok, installációk és virtuális reality show-k is.

A dokumentumfilmek között Gilbert Gottfried humorista, Whitney Houston énekesnő vagy éppen Frank Serpico nyomozó életét mutatják be.

A fesztiválon, április 22-én a Föld napját dokumentumfilmekkel ünnepelik meg, amelyek a klímaváltozással, élelmiszerpazarlással és az állatfajok kihalásával foglalkoznak.

Robert de Niro és Jane Rosefeldt nevéhez kötődik a filmfesztivál. Ők készítették a Manfiesto filminstallációt is, ami azzal a fő kérdéssel foglalkozik, hogy lehet-e még eredet a kortárs művészet.