Jelen volt a punk születésekor, sokak szerint annak idején, a Sex Pistols basszusgitárosaként ő volt az irányzat egyik legjobb megtestesítője. Sid Vicious indiánfejest ugrott az életbe, alá is merült rendesen. Annyira, hogy a hamar jött sikert nagyjából két évig élvezhette. 1977-ben lépett be a Sex Pistolsba, két évvel később pedig herointúladagolásban meghalt. Összegyűjtöttünk néhány momentumot az életéből, amelyeknek szerepe lehetett abban, hogy nem tudja ma megünnepelni hatvanadik születésnapját. Sid Vicious 1979 februárjában, 21 évesen halt meg.

Sid Viciousnek, a Sex Pistols egykori basszusgitárosának története felvet egy halom kérdést, amelyeket ez az összeállítás szándékosan nem akar megválaszolni. Ezek legtöbbje úgy kezdődik, hogy mi lett volna, ha... Viszont az ilyen kérdések helyett itt azok a tényezők állnak, amelyek éppen hogy elvezettek a történtekig. Oda, hogy túladagolásban meghal egy 21 éves punksztár. 

SEX

A 17 éves Sid Vicious sokat mászkált London utcáin, és az egyik kedvenc helye volt Malcolm McLaren és Vivienn Westwood boltja, ami kezdetben a kor lázadó fiataljainak kínált ruhákat, majd egyre több perverz szerelés és kiegészítő is megjelent a polcaikon. Ennek megfelelően át is nevezték a boltot: egy hatalmas SEX felirat került a kapu fölé. A Sex Pistols frontembere, Johnny Rotten egy 2009-es dokumentumfilmben viccesen csak annyit mondott McLarenék vállalkozásáról, hogy

nyitottak egy szexshopot, miközben semmit nem tudtak a szexről, teljesen amatőrök voltak.

Sid Vicious már a Sex Pistols basszusgitárosakéntForrás: WireImage/Tom Hill/Tom Hill

Furábbnál furább alakok adták egymásnak a bolt kilincsét a 70-es években, a punk berobbanásakor. Az új irányzatot elsősorban a munkásosztályból jövő fiatalok találták meg maguknak. Viciousnél ilyen szempontból minden stimmelt: rossz anyagi körülmények között, az anyjával nőtt fel ilyen-olyan albérletekben, nem igazán találta a helyét, az iskolát is kerülte, egyszóval

tökéletes célpont volt.

Rengeteget lógott a Sexben. A bolt a punkok kedvelt találkozóhelye volt. Nem feltétlenül vásárolni jártak oda, leginkább csak ott csapták agyon az időt. A butik és a punk szoros kapcsolatát jelzi, hogy a boltvezető, Malcolm McLaren lett a Sex Pistols menedzsere. 

Sex Pistols

Sid Vicious 19 évesen, 1976-ban kezdett zenélgetni. Egyik legjobb barátja John Lydon, az 1975-ben alakult Sex Pistols énekese volt - ő a híres Johnny Rotten. A bandából két év után kiszállt Glen Matlock basszusgitáros, így került a képbe Vicious. (A távozás okáról annak idején Matlock csak annyit mondott, hogy elege volt a sok szarságból.) Vicious Johnny Rotten barátjaként a csatlakozás előtt is szinte az összes Pistols-koncerten ott volt. Annak ellenére, hogy nem játszott a zenekarban, szerves része volt a Sex Pistols életének, noha

nem mindenki szerette a tagok közül.

De nem volt mese, a menedzser, Malcolm McLaren őt választotta Matlock távozása után. Jóval Vicious halála után McLaren azt mondta róla, hogy ha hamarabb ismeri meg, mint Johnny Rottent, akkor biztosan őt kéri fel frontembernek. 

Sid Vicious viszont így is kihozott magából mindent, legalábbis ami a színpadi jelenlétet és karizmát illeti. A félig-meddig haverből lett bandatagot ugyanis nagyon megszerette a közönség. Annak ellenére, hogy a játéka nem volt a legragyogóbb, egyszerűen imádták, amit a színpadon csinált.

A Sex Pistols trondheimi koncertje 1977-ben. Balra Sid Vicious, középen Steve Jones gitáros és jobbra az énekes, Johnny RottenForrás: Wikimedia Common/Riksarkivet/ Billedbladet NÅ/Arne S. Nielsen

Amerika

A Sex Pistols 1978 januárjában indult egy észak-amerikai turnéra, ami csak egy-két hétig tartott, mert egymás után kellett lemondani a fellépéseket a zenekar miatt. A bandán belül már nagyon rossz volt a hangulat, és ennek egyik oka Vicious és heroinhasználata volt. Egyre többször voltak balhéi a közönséggel, volt, hogy

meg is ütött valakit.

A zenekar a San Franciscó-i, 1978. január 14-ei koncertje után oszlott fel. Vicious szólókarrierbe kezdett, különböző zenészekkel lépett fel főleg Kansas Cityben. A koncertekért jó pénzeket kapott, jól élt kint. Mellette volt a barátnője, az amerikai Nancy Spungen, akivel még Londonban ismerkedett meg, amikor a lány a zenekarhoz csapódott. 

Nancy és halála

Nancy Spungen problémás lány volt Philadelphiából. 15 éves korában diagnosztizáltak nála skizofréniát, aminek nem tett jót, hogy két év múlva, már szinte heroinfüggőként, elköltözött otthonról. New Yorkba ment, hogy táncosnőként és prostituáltként dolgozzon. Különböző zenekarokkal lógott, aztán 18 évesen Londonba költözött. Itt találkozott a Sex Pistolsszal. 

Később a menedzser, Malcolm McLaren mesélt arról, hogyan jött össze Sid Vicious és Nancy Spungen. Egyik este, valami buli után a lány együtt maradt Johnny Rottennel és Viciousszel. A két fiú nagyon kiütötte magát, ezért Nancy ráült Rottenra, és megpróbálta megerőszakolni. Az énekes nem mutatott lelkesedést, ezért a lány átpártolt Vicioushöz. Mivel nála sikerrel járt, ráadásul már Vicious neve is jól csengett már punkkörökben, együtt is maradtak. Sid kapcsolatuk előtt állítólag főleg csak speedet használt, ám az akkor már heroinfüggő, de még mindig csak 19 éves Nancy

könnyen rászoktatta a komolyabb szerre.

Sid hamar rákapott a heroinra, de a zenekar tagjai ezt nem nézték jó szemmel. Sőt barátnőjét, Nancyt is egyre kevésbé kedvelték. Az egész odáig fajult, hogy a menedzser és a banda néhány roadja egyszerűen megverte a lányt. Becsavarták egy takaróba, és elvitték a heathrow-i repülőtérre. Tervük annyi volt, hogy feltegyék az első gépre, ami Amerikába megy. De még a reptérre tartva a nő valahogy ki tudta nyitni a kocsi hátsó ajtaját, kiugrott, és megmenekült.

A pár tehát együtt maradt, és Nancy természetesen az együttessel utazott '78 elején az amerikai turnéra is. A zenekar január 14-én már fel is oszlott, Vicious bimbózó szólókarrierjét pedig Nancy már önjelölt menedzserként próbálta egyengetni hazájában. Viciousnek voltak fellépései különböző zenészekkel, egész jól ment neki Amerikában. De nem szabad elfelejteni, hogy a mindennapjaikat Nancyvel nem a zene és a fellépések szervezése, lemezek tervezése tette ki, hanem a heroin beszerzése, habzsolása. A kapcsolatuk ennél fogva nem volt kiegyensúlyozott.

1978. október 12. volt a következő komoly állomás Sid Vicious életében. Reggel holtan találta Nancyt a hotelszobájuk fürdőszobájában. A nő hasát

előző este szúrták meg, és az éjjel elvérzett.

Innentől már nem lejtőn, hanem egy függőleges fal mentén zuhant lefelé Vicious élete. Nancyhez hasonlóan ő is kábítószerezett előző este, és a rendőröknek sem tudta rendesen elmondani, mi történt. Leginkább csak annyit, hogy nem emlékszik, hogy ő szúrta-e meg a lányt.

Nancy Spungen és Sid Vicious Londonban (még az amerikai turné előtt)Forrás: Getty Images/2007 Getty Images/Express

A több, egymásnak ellentmondó történetből annyi biztosan kiderült, hogy aznap este Vicious és barátnője összevesztek. A következő biztos pont pedig az, hogy Nancy Spungen aznap éjszaka meghalt. Nehéz nem arra gondolni, hogy Vicious volt, főleg úgy, hogy állítólag azt is mondta egyik vallomásában, hogy

ő szúrta meg, de nem akarta megölni.

Vicious nem sokkal a nő halála után kétszer is megpróbálta megölni magát. Végül decemberben került börtönbe. Azzal vádolták, hogy ő ölte meg a nőt. A védelem arra épített, hogy Vicious ártatlan, és valószínűleg egy helyi drogdíler ölhette meg Spungent. Vicious 55 napot töltött börtönben, ami komoly szenvedés volt egy heroinfüggőnek. A börtönben nyilván nem juthatott anyaghoz. Így valamennyire kitisztult. 

Anya

Valószínűleg saját anyja befolyásolta legjobban Sid Vicious életének 21 évét. Pontosabban ő az egyik legfőbb oka annak, hogy csak 21 évről beszélhetünk. Túlzás lenne a nyakába varrni a fia halálát, de tény, hogy nagy szerepe volt benne. Fontos részlet, hogy a nő már Vicious gyerekkorában heroinfüggő volt,

kapcsolatuk pedig teljesen baráti volt.

Vicioust 1979. február 1-jén, 55 nap után óvadék ellenében szabadlábra helyezték, ezért az anyja néhány barátjával bulit szervezett aznapra. (Az óvadékot állítólag Mick Jagger névtelenül tette le a fiatal zenészért.) Vicious kérésére anyján kívül egyik fotós barátja is szerzett neki heroint az összejövetelre. Ez azért volt nagyon rossz ötlet, mert a börtönben úgy-ahogy kitisztult, már metadonkúrán volt.

Vicious éjfél körül lőtt be magának egy nagy adagot, ami teljesen kiütötte, mivel a szervezete teljesen elszokott a szertől. Nem sokkal később magához tért, de a bulinak vége lett. Vicious az anyjával és a házigazdával maradt. A fotós barát elmondása szerint semmi nem utalt arra, hogy hajnalban meghaljon.

Sid Vicious anyja 1996-ban halt meg túladagolásban. Nem sokkal előtte egy újságírónak elmondta, hogy

ő ölte meg a fiát aznap éjjel egy újabb adag heroinnal.

Állítólag Vicious kérte rá, mert magának nem tudta volna beadni. Az újságíró Alan G. Parker volt, aki több zenekarról és zenészről készített már dokumentumfilmet. (Többek között a Sex Pistolsról, de arról is, ki ölhette meg Nancy Spungent.) Szerinte ha Vicious anyja igazat mondott, akkor valószínűleg kegyelemből végezhetett a fiával, mert attól félt, hogy Sidet elítélik, és nem fogja kibírni a börtönt.

Soha nem derült ki, hogy ki ölte meg Nancy Spungent. Vicious ugyanis a bírósági tárgyalás előtt meghalt, korábbi vallomásaiból pedig nem sokat lehetett kihámozni. Más irányban pedig lezárták a nyomozást, mivel az első számú gyanúsított, Vicious meghalt.

Az anya egyébként fiatalon sem járt élen a jó megoldásokban. Az iskola nem nagyon ment neki, ezért abba is hagyta, és beállt a légierőhöz. Ott ismerkedett meg Vicious apjával is. A fiú születése után az anyja Ibizára költözött vele. Azonban hiába várt, sem az ígért csekkek nem jöttek a férfitól, és ő sem utazott utánuk. A kisfiú Viciousszel visszaköltöztek Nagy-Britanniába, albérletekben húzták meg magukat. Az anyja úgy szerzett saját lakást, hogy heroinfüggőnek hazudta magát, mert azokat előrevették annak idején a lakásigényléseknél. Aztán úgy alakult, hogy valóban az lett. Így kezdődött minden.