Jön A marsi szerzőjének új sci-fije

2017.05.10. 15:31

Novemberben jelenik meg Andy Weir újabb sci-fije, az Artemis, és párhuzamosan már a film is készül belőle. A Weir előző könyvéből, A marsiból készült nagy sikerű filmet Magyarországon Mentőexpedíció címmel láthatta a közönség.

A Los Angeles Times szerint a könyv megfilmesítési jogait a 20th Century Fox és a New Regancy vásárolta meg.

Az Artemis főhőse Jazz Bashara, egy piti csempész, aki a Holdon épült első városban él, és belekeveredik egy tökéletes bűnténybe.

Weir szoftvermérnökként dolgozott, amikor A marsi című sci-fijének részleteit a honlapján kezdte publikálni. Akkora sikert aratott, hogy a Crown kiadó szerződést kötött vele és a filmesek is felfigyeltek rá. 2015-ben készült el a Mentőexpedíció Ridley Scott rendezésében, amelyben Matt Damon alakította a Marson ragadt űrhajós szerepét.

Weir elmondta, hogy nagyon izgatott az új könyv megjelenése miatt. "Sokat kellett dolgoznom a tudományos részen, amit szeretek, de ezúttal sokkal összetettebb és karakterfüggőbb lett a cselekmény is" - mesélte egy videóban, amelyet az Artemis kiadója, a Crown tett közzé az interneten. 

A szerző azt is hozzátette, hogy az Artemis története sokkal bonyultabb lesz A marsi című könyvénél, tele rejtélyekkel.

A regény november 7-én jelenik meg az Egyesült Államokban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK