Meghalt Robert Miles

Vágólapra másolva!
A leginkább a Children című számáról ismert olasz trance-producer és DJ 47 éves volt.
Vágólapra másolva!

Robert Miles eredeti neve Robert Concina volt. A világ 1995-ben ismerte meg Children című slágerének köszönhetően, amelyből több mint ötmillió példány kelt el.

Miles és a Children azzal írta be magát a könnyűzene történetébe, hogy a szélesebb közönséggel is segített megismertetni a trance-t.

Halálhírét a DJ Mag Italia közölte először. A Vanyland nevű zenei portál szerint azóta Robert Miles barátja és kollégája, Joe T. Vannelli is megerősítette a hírt a Facebookon.

Miles halálának pontos okát egyelőre nem közölték, annyit lehet tudni, hogy betegséggel küzdött.