Tordai Teri és a Krisztina körúti Brezsnyev elvtárs

Tordai Teri
Vágólapra másolva!
Édesanyja tanítónő volt, édesapja bíró. Debreceni gyökerű családja a második világháború bombázásai elől költözött Egerbe anyai nagyanyjához. Ott kezdett el balettozni, aztán magassága miatt a tánc abbamaradt. Tanítóképzőn tanult tovább. Gáti József akkoriban fedezte fel egy versmondó versenyen, javasolta neki, jelentkezzen a színművészeti főiskolára. Elsőre bekerült Pártos Géza osztályába, akinek egyik kedvence lett. A Nemzeti Színházban indult a pályafutása. Pár év után osztrák és német filmekben kapott szerepeket. Külhoni éveiről rengeteg pletyka terjedt, és nem volt könnyű visszatalálnia a hazai pályára. Ma már azonban filmek, színpadi szerepek sokasága ugrik be Tordai Teri nevének hallatán. Hivatásában lánya, Horváth Lili is követte, akivel most közös produkcióban is játszanak. Leghosszabb szakmai kapcsolata az Új Színházhoz köti, amelynek tizenhét éve tagja. 
Vágólapra másolva!

Szokta említeni: édesanyja nem örült annak, hogy a színészetet választotta. Miért nem?

A mama ugyan gyerekdarabokat is írt, és bábszínházat vezetett az úttörőházban, mégis azt gondolta: a hivatásos színházi világ mélyen züllött, tele van megbízhatatlan emberekkel. A zártabb vidéki lét könnyen ébreszt ilyen képzeteket. Később nem is nagyon nézett meg a színpadon. Akkor jött csak gyakrabban, amikor külföldről visszatérve büntetésből a pécsi színházhoz kerültem. Többször játszottam kosztümös királynői szerepeket, szerette, hogy fenségként láthatja a lányát. Még azt is feledte, hogy valójában száműzetésemet töltöm a teátrumnál.

Maradjunk még a „bűnbeesés” évei előtt. Főiskolásként miként formálta személyiségét a Pártos Géza-féle színházi stúdium?

Tordai Teri Fotó: Mudra László - Origo

Fiatal lányként nem tudtam mit kezdeni a külsőmmel, a „hosszúságommal”. Pártos Géza és más tanáraim azzal is sokat alakítottak rajtam, hogy a drámai karakterek felé tereltek. Voltam Lady Macbeth, Lady Milford, sok hasonló figura. Mindamellett Pártos Géza képes volt pár szóval felszítani bennünk azokat az érzelmi, intellektuális szikrákat, amelyek segítettek belemerülni egy helyzetbe. Egyszer Irinát kellett megformálnom a Három nővér-ben. Álltam az apró színpadon, bámultam ki a díszletablakon egy rosszul lemeszelt falra. Pártos finoman megszólalt mögöttem: „Nagy pelyhekben hull a hó, száncsengők csilingelnek, Irinának eszébe jut egy báli ruha, egy ruha, amit ott nem kaphat meg, ahol él.” Mindjárt el is kezdtem Moszkvába vágyakozni. Pártos metódusa kiirtotta az emberből a gátlást, kétkedést. Mondott valamit, és már nem érdekelt, lehetek-e én Irina, vagy jól van-e az úgy, hogy a vállamig érő fiú a Tuzenbach.

Pályája első éveiben is akadtak drámai feladatok. A Nemzeti Színházban éppúgy, mint Keleti Márton, Makk Károly, Várkonyi Zoltán és mások filmjeiben. 1965-ben aztán szerepet kapott az első nálunk forgatott nyugati moziban, a Nyaralás Piroskával című német filmben. Partnerei között volt az akkor népszerű tévésorozat, az Orion űrhajó főszereplője, Dietmar Schöner, és a majdani Schimanski felügyelő alakítója, Götz George. Két évvel később megkapta a Susanne, die Wirtin von der Lahn című osztrák mozifilmsorozat címszerepét. A Nemzeti Színház akkor fizetés nélküli szabadságot ajánlott önnek, ígérve, hogy bármikor visszatérhet a társulathoz. Ezután került a Neue Delta osztrák filmes cég állományába. Újabb filmeket is forgatott aztán külföldön, itthon pedig híre ment: Tordai Teri belevetette magát az erotikus filmek világába.

Minap összefutottam egy hölggyel, aki egykor titkárnője volt a Hungarofilmet igazgató Dósai elvtársnak. Vagyis annak az úrnak, aki eladott engem Nyugatra. Megemlítettem: kiállhattak volna mellettem, amikor kezdtek terjedni a hülyeségek, hogy pornószínésznő voltam. Mosolygott zavartan. A kinti filmjeim máig fellelhetők. Sok minden mondható róluk, de az a legkevésbé, hogy a direkt erotika lett volna a tárgyuk. Én a Szerb Antal regényéből készült, Révész György rendezte A Pendragon legenda című 1974-es filmben mutattam meg a legtöbbet magamból ruhátlanul – mert az művészileg indokolt volt. Mindenesetre a Hungarofilm szép pénzt kapott a kinti munkáim után. Talán még az is hozzájuk folyt be, ami azzal a díjjal járt, amit a Suzanne nyert el Nyugat-Európa legnézettebb mozifilmsorozataként. Én csak valami műanyag gömböt kaptam, amelyet kidobtam, mert csak porfogónak volt jó.

Tordai Teri Fotó: Mudra László - Origo

Örök seb marad a Nyugaton töltött pár év?
Dehogyis! A kinti forgatásokon megismertem egy minden részletében profi struktúrát. Abban egyetlen dolog számított: végezd jól a munkádat. Azt sem bánom, hogy a gázsim nekem jutó részéből vehettem egy ötvenöt négyzetméteres öröklakást a Ganz utcában, és egy kocsira is futotta. Arra is büszke vagyok, hogy együtt játszhattam az akkori idők legnépszerűbb színészével, Uschi Glaszal, vagy például Heinz Rühmann-nal. Színházi darabban volt partnerem Horst Tappert, a későbbi Derick felügyelő, akiről aztán kiderült, hogy volt némi folt a múltján, második világháborús „szerepvállalása” kapcsán.

Ha nem is huncutságokban, de mindenképpen szexbombaként elkönyvelve lett ön népszerű Nyugat-Európában. Nem volt nagy váltás a drámai karakterek után?
Ez egy szakma. Mosolyognom kell, amikor szép fiatal színésznők azon siránkoznak: szeretnék, ha a tehetségüket is észrevennék. A profi minden színészi feladatában meg tudja mutatni, mire képes. Nem véletlen, hogy amikor a József Attila Színházban dolgoztam, én lettem az „alternatív” Gaál Erzsi egyik kedvenc színésznője. Engem bárkivel össze lehetett ereszteni, amatőr szereplőkhöz is képes voltam alkalmazkodni. Nem csak a világot látom színesen, színészként is igyekszem sokfélének látszani.

Nagy dolog, hogy egyáltalán ott lehetett a Susanneért kapott díj átadásán, hiszen Rófusz Ferenc Oscar-díját annak idején maga Dósai elvtárs vette át Hollywoodban a Légy című animáció alkotója helyett. Bár a Kádár-világnak is voltak árnyalatai, önt mégis mi vitte rá, hogy a hetvenes évek derekán visszatérjen az izgalmasabb látványvilágú nyugati környezetből?

Sokat jártam haza, és láttam, hogy Bessenyei, Kállai, Básti, Sulyok Mária, Kiss Manyi, Törőcsik Mari és mások is kenterbe vertek bárkit a német nyelvűek közül. Egy igazi színész azért a legjobbak között érzi magát a legjobban. És mivel minden porcikámmal ide kötődtem, az itteni divat hatott rám a legerősebben. Itt akkor nem volt divat gazdagnak lenni. Udvarolt nekem egy helyes bécsi ékszerészfiú, egyszerűen nem tudtam vele mit kezdeni, annyira más világ volt. Jöttem, mert úgy gondoltam, itt a helyem.

Tordai Teri Fotó: Mudra László - Origo

A Nemzeti Színház vezetése másként gondolta.

Azt hittem, tárt karokkal várnak, azt is értékelve, hogy a Neue Delta rengeteg pénzt fizetett a kieső éveim után a színháznak. Bizottság elé idéztek, ott volt Both Béla igazgató, Major Tamás és Marton Endre, a két főrendező, illetve Tarsoly Elemér a párt részéről. Mondták, hogy kiestem a napi gyakorlatból. Fogadkoztam, akár elölről kezdek mindent, pár mondatos szerepeket is megoldok. Both Béla azt felelte: meglehet, hogy azt a pár mondatot sem tudják biztosítani. Értettem a szóból.

Egyben sértette is?

Színésznek nem szabad megsértődnie. Szakmai kondíciójának is rosszat tesz. Telefonálgatni kezdtem. Végül a Pécsi Nemzeti Színház akkori igazgatója, Nógrádi Róbert fogadott be. Lehettek politikai kapcsolatai, és sikerült meggyőznie az illetékeseket: értékeljék már, hogy hazajött a csaj, legalább vidéken hadd dolgozzon. Nem volt rossz társulata: Tímár Éva, Pásztor Erzsi, Mádi Szabó Gábor, Bujtor István, Kézdy György, Holl István. Gorkij Ellenségek című darabjában debütáltam, és megnyugodtam: nincs semmi németes a beszédemben.

Miért kellett politikai kapcsolat, hogy visszaengedjék a pályára? Az MSZMP engedélyével „adták el” külföldre. Vagy utóbb azt gondolták: kémként tért vissza?

Még az első, Magyarországon készült osztrák filmem forgatásakor egy jóképű újságíró invitált interjúra a Krisztina körúti Déryné presszóba, ám ott már egy Brezsnyevre hajazó ezredes elvtárs várt. Azzal kezdte: fogadás lesz a Gellért Szállóban, ahol egy külföldön élő, de magyarul beszélő újságíró ül majd mellettem, attól kellene bizonyos dolgokat megtudnom. Még csak huszonöt éves voltam, viszont nem hülye. Azt feleltem: kedves elvtárs, tizenöt magyar film van mögöttem, a Nemzeti Színháznak vagyok tagja, ugyanakkor van egy udvari hat négyzetméterem egy társbérleti lakásban a Lenin körúton, amelyben van ugyan vécé, de fürdőszoba már nincs, fürödni a színházban szoktam. Kérdeztem: ha eddig ennyire voltam „fontos” az elvtársaknak, már miért állnék kémnek a kedvükért? De mindjárt hozzátettem – nehogy azt gondolja, hogy keringőre kérem –, azért sem lennék jó kém, mert ha előadás után innék pár kortyot a büfében, ami ugye megeshet, attól előtörne belőlem a büszkeség, és mesélném mindenkinek, milyen fontos ember lettem én, egy igazi kém. Erre sorolni kezdte, kik azok, akik már vállalták a feladatot a szakmámból. Hallgatni is rettenet volt, de ezzel sem tudott megtörni. Végül azt mondta: jobb, ha azt sem mondom el senkinek, hogy találkoztunk. És még hozzátette: előbb-utóbb meg fogom bánni a döntésemet.

Tordai Teri Fotó: Mudra László - Origo

Ön egy másodpercre sem vette fontolóra a lehetőséget?

Kollégáim között, akiket ügynökként említett a Krisztina körúti Brezsnyev, volt olyan, akiről ott értettem meg, miért kaphatott Kossuth-díjat annak ellenére, hogy addigi munkásága alapján már a pályaválasztása sem tekinthető indokoltnak. Én képtelen lettem volna úgy élni az életemet, hogy bármely szakmai siker esetén mérlegelnem kelljen: az vajon a képességeimnek köszönhető, vagy másnak.

Pályafutására visszatérve: a pécsi sikerek után a Vidám Színpad következett.

Várandós lettem Lili lányommal, így csak megpróbáltam felszerződni Pestre, ahol egyszerűbb volt kismamaként, színésznőként és feleségként is helytállni. Abody Béla szerződtetett a Vidám Színpadhoz, ahol Kazal László és Kabos László csak poéngyilkosnak hívtak. A kabaré nem volt olyan szinten a véremben, mint nekik, ezért olykor ritmushibát vétve reagáltam a poénjaikra. Azzal együtt szerettek. De hiányzott a klasszikus színház. Bejelentkeztem Aczél elvtárshoz. Fogadott, tudta, van némi súlyom színészként. A külhoni pályafutásommal párhuzamban szerepeltem a Jó estét nyár, jó estét szerelem című itthoni tévésorozatban is, vagy például a Sarkadi Imre művéből készült, A gyáva című televíziós produkcióban, amelyben Kállai Ferenc és Huszti Péter voltak a partnereim. Aczél György elmondta: azért is kellett nehézségekkel szembenéznem, mert ez egy irigy világ, ahol nehezen tolerálják az ötvenöt négyzetméteres öröklakást, a nyugati gépkocsit. Az ilyesmi politikai döntésektől függetlenül is rossz reflexiókat válthat ki egyes pályatársaimból. Azt sem hallgatta el, hogy bizonyos vélemények bizonyos jelentések alapján formálódtak rólam, amelyeket egykori szerelmem készített. Ez megrendített, de a nevéről azóta is hallgatok. Aczél azzal köszönt el, ez egy nehéz szakma, küzdeni kell az előrejutásért. Három nap múlva megkeresett Gyurkó László. Tagnak hívott a vezetésével induló új teátrumba, a Várszínházba.

Az jó hely volt?

Életem legszebb három évét köszönhetem a lehetőségnek. Megszületett a lányom, a társulatban meg ott voltak a 25. Színház legjobbjai: Berek Kati, Jobba Gabi, Jordán Tamás, Zala Márk, Iglódi István. Ruszt Józsefék Kecskemétről Vass Évával, Gábor Miklóssal. Genet Cselédek című darabját Vass Évával, Jobba Gabival játszottam. Jancsó Miklós megrendezte a Hasfelmetsző Jack-et, amelyben Major Tamás volt Sherlock Holmes, én Watson. Egyforma szmokingban voltunk, tolószékben mondtunk párbeszédeket, észvesztően modern volt. Majort mindig én festettem ki, mert már nem volt jó a szeme.

A múltat egyikük sem hozta szóba?

Néha haza is vittem Majort, és egyszer megemlítette: „Teri, miért nem kérdez rá, miért nem vettük vissza a Nemzetibe?” Mondtam neki: „Tamás, én már nem akarok arról beszélni, most már boldog vagyok.” De ő kötötte az ebet a karóhoz. Elmondta: minden színház levelet kapott az államvédelemtől, amelyben megtiltották a szerződtetésemet. Gondolom megkönnyebbült, hogy elmondhatta.

Tordai Teri Fotó: Mudra László - Origo

Három évet töltött Gyurkó színházában, majd az akkor induló filmgyári társulatnak lett a tagja. Megkapta A vágy villamosában Blanche szerepét, amellyel az akkori országos színházi fesztiválon elnyerte a legjobb női alakítás díját. Volt hatása a későbbi pályafutására?

Blanche kapcsán az egész szakma eltátotta a száját: ezt is tudom? Aztán nem történt semmi. Még a filmgyári társulat megszűnése előtt elmentem az Iglódi vezette József Attila Színházhoz. Maradtam két évig Léner Péter igazgatása alatt is, amíg Gaál Erzsi még dolgozott. Utána bekopogtattam a veszprémi színházhoz, amelyet a 25. Színházból indult Vándorfi László vezetett. Már főiskolára járt a lányom, Veszprémben játszhattam vele először a Benedek Miklós rendezte Warrenné mestersége című darabban. Aztán Kolti Helga vette át a színházat, és elbocsátotta a teátrum húzóembereit: Kézdy Györgyöt, Szakács Esztert, Bősze Györgyöt és engem is. Hívtam a lányomat, elmondtam: kirúgtak. Éppen Alföldi Róberttel, Stohl Andrással próbáltak, akik a háttérben ámuldoztak: mi van ebben a szakmában, ha a Tordait is ki lehet rúgni! A díjakra visszatérve: ebben a szakmában az ér valamit, amit önmagának ad valaki. Saját toleranciájáért, kitartásáért, akaraterejéért. Azokat már mind kiérdemeltem. A veszprémi incidenst követően is méltóságot félretéve körbehívogattam minden ismerősömet, de nem volt helyük számomra. Ellenben hallottam, hogy Márta István került az Új Színház élére. Ő felajánlott egy kis szerepet vendégként Vidnyánszky Attila egyik rendezésében. Ám úgy alakult a helyzet, hogy nem sokkal később, egy beugrás után Vidnyánszky Attila nagy csokor sárga rózsa kíséretében felajánlott egy szerződést. Tizenhetedik éve vagyok a színháznál. Díjakkal is felértek azok az évek, amikor még Vidnyánszky Attila és Rudolf Péter voltak ott a művészeti vezetők.

Dörner György vezetése alatt hogy érzi magát?

Dörner Györggyel megállapodtam, hogy én nem tartom csukva a szám semmilyen helyzetben. Mondtam is neki a színház körüli balhék idején: ne mutasson be Wass Albert-művet, mert a színészeket fogják záptojással megdobálni. A mű színre került, máig telt házakkal fut. Ugyanis Kerényi Imre olyan mesét rendezett belőle, amely az egykori Csíksomlyói passió-t idézi. De azokat is megértem, akik kerülik a színházat. Bár például A bolond Ásvayné című előadásunk kapcsán Karinthy Márton – aki nem volt finnyás, és megnézett – azt mondta: nem látott még ennyire humoros színrevitelt. De az Újszínházon kívüli produkciókban is örömöm van. Ilyen például a Béres Ilonával játszott Szkalla lányok, amelyhez Örkény Macskajáték-a adta az alapot. Abban nincs nehéz dolgom: azt a külhonban élő asszonyt alakítom, aki folyton olyan élet után szomjazik, amilyet az itthon maradottak élnek. A most futó Nőből is megárt című előadásban pedig ismét Lili lányom a partnerem. Olyan produkció, amelyből sokat tanulhatnak a férfiak a nőkről.

Ön már Lili gyermekkorában elvált a párjától, azóta is „szólista”. Tapasztalat alapján választott életforma, vagy adta az élet?

Lili édesapja remek nagyapja két unokánknak, és a lányának is jó apja. Ez talán rólam is elárul valamit. Viszont ahogy üzletemberként egyre jobban futott vele a szekér, én egyre többször voltam mellette puszta dísz. Az nem nekem való. Azt is gondolom, a gyerek akkor sérül igazán, ha a szülei rá hivatkozva maradnak látszatkapcsolatban. Sokkal jobb barátságban elválni. Más kérdés, hogy miközben nagy szerelmeim voltak, szerettem a jóképű fickókat, sosem tudtam igazán alkalmazkodni a férfiak világához. Hogy is lehetne elviselni egy ilyen nőt, aki ráadásul civil szemmel olyan fura hivatást gyakorol, mint a színészet? És hogy viseljek el én valakit, aki nálam nyersebb, és nem érti meg az én fura hivatásomat?

Tordai Teri Fotó: Mudra László - Origo

Talán egy kollégában párra lelhetett volna.

Egy színészben? Na, attól mentsen meg az Isten!

A humora töretlen. Még annak a demens öregasszonynak is kölcsönzött belőle, akit Mészáros Márton Fakulás című kisfilmjében alakított pár éve nagyon hitelesen. Miközben úgy tűnik, a saját életében mintha nem sokat számítana az idő múlása.

Én még díszletnek is felmegyek a színpadra, amíg bírok. Szüksége van rá az énem gyermeki részének, amely mit sem változik a korral. Amúgy százhúsz évet lőttem be magamnak. Arról ábrándozom – hiába is nevet ezen jókat a lányom –, hogy majd felfedez egy ifjú filmrendező, és bekerülök az Oscar-díjat kiérdemlő alkotásába. Persze nem a díj izgat. Hanem az izgalmas időszak, amit addig élnénk meg, amíg megkapjuk.