Nagy Péter erdélyi festőművész kiállítása nyílik Budapesten

Vágólapra másolva!
Székelyföld szépségeit és sokszínűségét mutatja be Nagy Péter erdélyi festőművész azon a kiállításon, amely csütörtök este nyílik Budapesten a Forrás Galériában, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Galéria sorozatának keretében.
Vágólapra másolva!

Nagy Péter festészete természetközpontú, tájképei arra utalnak, hogy a művész "a kimeríthetetlen szépségű, végtelen változatokban megnyilvánuló természetben találta meg igazi művészi ihletőjét".

Alkotásai székelyföldi hagyományokból építkeznek: az őt körülvevő természet kimeríthetetlen szépsége, a sokszínű táj, a Hargita, a sudár fenyők, az ott élő emberek élete, sorsa kimeríthetetlen ihletforrást jelentenek számára. Vásznain portrék, csendéletek, tájrészletek, életképek elevenednek meg.

A festőművész ösztönös alkotónak vallja magát, legtöbbször a látott impressziók alapján dolgozik.

Technikáját tekintve alkot olajjal, temperával és akvarellel is. Kifejezésmódjára az egyszerűség jellemző, amely több jelentésréteget hordoz magában.

Nagy Péter 1936-ban született Bikafalván, 1953 és 1956 között a marosvásárhelyi Zene- és Képzőművészeti Középiskola tanulója volt, majd két évvel később, 1958-ban Székelyudvarhelyen telepedett le. 1959-től nyolc éven át munkás volt a Gábor Áron Gépgyárban, majd tervező technikusként dolgozott 1990-ig, nyugdíjazásáig.

A hatvanas évek végétől rendszeresen fest.

1970-től kezdődően több mint harminc egyéni tárlata volt, elsősorban székelyföldi városokban. Munkái a szétszórt magyarság körében Európától Ausztráliáig mindenütt megtalálhatóak.

A június 7-ig nyitva tartó tárlatot Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke és Agócs Gergely néprajzkutató, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa nyitja meg.