Hittel és zenével töltik meg az Arénát

Reuben Morgan a Hillsong Worshipből
Vágólapra másolva!
Május 27-én rendezik a Kárpát-medencei hívők nagyszabású találkozóját a Budapest Sportarénában. Ez lesz a tizenhetedik Ez az a nap!, és idén a tűz, a Szentlélek megjelenésének egyik szimbóluma lesz a téma. Egész nap szól majd a keresztény zene az Arénában. 
Vágólapra másolva!

Május 27-én rendezik a 17. Ez az a nap!-ot, a Kárpát-medencei hívők nagyszabású találkozóját. Az egész napos programokkal és koncertekkel teli rendezvény helyszíne a Papp László Budapest Sportaréna lesz. A cél nem változott a 17 év alatt: közösen dicsőíteni istent és együtt átélni a testvéri találkozás örömét. Egyébként az idei esemény témája a tűz, a szentlélek megjelenésének egyik szimbóluma lesz. A rendezvény szerves részét a keresztény zenei koncertek jelentik majd.

2000-ben volt az első Ez az a nap! Budapesten, és

az elmúlt 17 évben 30 országból több mint 250 ezren vettek részt a programokon.

Minden évben olyan műsorral jelentkezik a rendezvény, hogy minden korosztály találjon magának programot. A legkisebbeket például játszóházzal várják a nagyszínpadi koncertek alatt.

Az északír Rend Collective Forrás: Origo

Az idei rendezvényen fellép a Rend Collective, a Hillsong Worship Reuben Morgan vezetésével, Pintér Béla, a Guvna B együttes Angliából, Csiszér László, az Unless, Durkó Heléna, Prazsák László, Gerendás Péter, az Ámen és az Új Forrás zenekar. Ezek mellett pedig igei üzenet hangzik el Győri János Sámueltől, László Viktortól, Gareth Gilkesontól, Reuben Morgantől.

Reuben Morgan a Hillsong Worshipből Forrás: Origo

A rendezvényre mindenkit várnak, aki a hit iránt elkötelezett, és azokat is, akik akár csak érdeklődnek a téma iránt. A szervezők szerint ugyanis a zene híd lehet hívők és keresők, generációk, kultúrák és nemzetek között. A koncertek mellett számos igei üzenet, bátorítás hangzik el, és lelkészekkel, egyházvezetőkkel lehet közösen imádkozni.

A rendezvény nem csupán egynapos, mert már május 26-án, este 9 órától kezdődik egy 24 órás dicsőítés az Aréna különtermében. Ez lényegében egy folyamatos, virrasztásos mádkozás.