Meghalt Gregg Allman amerikai rockzenész

2017.05.28. 15:39

69 éves korában, hosszú betegség után meghalt Gregg Allman. A rockzenész családja körében, otthonában halt meg szombaton. 

Gregg Allman halálának hírét először honlapján adta közre a család. Azt írják, hogy otthonában békésen halt meg, miután több éve küzdött már egészségügyi problémáival. 

A zenész az idősebb bátyjával, Duanéval a hatvanas évek végén alakított együttesben, a The Allman Brothers Bandben kezdte a pályafutását. Fénykorában a banda számait folyamatosan játszották a rádiócsatornák, albumaik pedig a rocktörténelem legjobbjai közé kerültek - írta a BBC News.

Számos nagy sikerű számukat, köztük a Whipping Post, az It's Not My Cross to Bear és a Midnight Rider címűeket, Gregg Allman írta. Egyébként ő volt az együttes billentyűse és vezető énekese.

Cher, aki a hetvenes években Gregg Allman felesége volt, a Twitteren több bejegyzéssel emlékezett egykori férjére. Az egyikben annyit írt: „soha nem felejtelek el”

Az együttest első három albuma igazi sztárrá tette, de nem sokkal később súlyos tragédia érte a csapatot:

meghalt Gregg bátyja, a gitárosuk.

Duane Allman 1971-ben, 24 évesen halt meg egy motorbalesetben, és alig egy évvel később meghalt az együttes basszusgitárosa, Berry Oakley ugyancsak motorbalesetben.  Allman példaképként tekintett Duane-re, és nagy lesújtotta mindkét haláleset. Valószínűleg emiatt szokott rá a '70-es években a heroinra. Egy pár évvel ezelőtt az AP hírügynökségnek adott interjújában azt mondta, nincs olyan nap, hogy ne gondolna bátyjára. És akadnak pillanatok, amikor a jelenlétét is érzi.

Az együttes a nyolcvanas években felbomlott, de az időről időre újraformálódott. 1990-ben az új felállású banda új zenével állt elő, és új hallgatóságot is talált. Az együttes jelentőségét mutatja az is, hogy 1995-ben beiktatták a Rock and Roll Hall of Fame-be. Gregg Allman a 2012-ben My Cross to Bear címmel kiadott emlékirataiban elárulta, hogy

túl részeg volt ahhoz, hogy élvezze az ünnepséget.

A rövid beszédében egyébként egyetlen és legfontosabb inspirációs forrásként bátyját, Duane-t említi meg, neki köszönt mindent. 

1996-ban a The Allman Brothers Band Grammy-díjat kapott a legjobb instrumentális rock kategóriában a Jessica című számért. A bandát 2012-ben Grammy-életműdíjjal is kitüntették.

Allmannál 1999-ben hepatitis C-fertőzést állapítottak meg, 2010-ben májátültete volt. Tavaly augusztusban bejelentette, hogy súlyos egészségügyi problémái miatt a Mayo Klinikán kezelik, és lemondta további fellépéseit. Idén márciusban pedig a 2017-re vállalt koncertjeit is lemondta. Menedzsere, Michael Lehman szerint az utóbbi időben Southern Blood című utolsó albumán dolgozott, amelynek kiadását szeptemberre tervezték.