Táncelőadások a házfalakon és Oscar-díjas kínai Bartók

2017.05.30. 20:35

17 nap alatt 100-nál is több esemény, kortárs zenei és táncművészeti produkció, opera, színházi előadás, könnyű- és világzenei koncert, jazz, képzőművészet, irodalom és divat, több mint 30 helyszínen – ezzel készül idén a 26. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál, a régió egyik legfontosabb összművészeti sorozata. A kínálatban premierek, ősbemutatók, a kortárs művészetet a közönséghez minél közelebb hozó programok egész sora szerepel, október 6. és 22. között.

Galán Angéla műsorvezető valamint Káel Csaba, Bán Teodóra és Katona András a 26. CAFe Budapest első sajtótájékoztatóján, május 30-án, az Akváriumban.Fotó: Polyak Attila - Origo

Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója, aki a Budapesti Tavaszi Fesztivált is szervező Operatív Testület elnökeként egy strukturális változás révén már négy éve dolgozik a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál programjának kialakításán, azt mondta: az őszi fesztivál egyik célja a kortárs művészet fogalmának újragondolása és közelítése az emberek irányába, hiszen a kortárs művészet nem más, mint korunk, életünk lenyomata. A fesztivál nem elméleti, hanem gyakorlati szinten igyekszik tehát körbejárni ezt a kérdést, úgy, hogy az üzenet a közönséget is megszólítsa, lehessen vele azonosulni.

Káel CsabaFotó: Polyak Attila - Origo

Káel Csaba azt is hozzátette: a kortárs művészet kapcsán nemcsak tematikai gazdagsággal találták szemben magukat a szervezés során, hanem több olyan partnerfesztiválra akadtak az őszi időszakban, akikkel szimbiózisban alakították ki a CAFe Budapest jelenlegi verzióját és arculatát.

Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője, az Operatív Testület tagja azt mondta: a kortárs művészek valódi inspirációit talán csak 15, 20 vagy 50 év távlatából visszatekintve lehet majd feltérképezni, de mindaz, ami politikai, gazdasági, kulturális környezetünk változásaiban globálisan történik, esszenciálisan megjelenik minden kortárs műben, és a fesztivál abban a szerencsés helyzetben van, hogy az egyébként is lenyűgöző felhozatal mellett folyamatosan születnek új művek, amelyekből válogathatnak.

Bán TeodóraFotó: Polyak Attila - Origo

Az idei CAFe Budapest kezdetéig ennek megfelelően még tovább bővül majd a program, a szervezők egyelőre csak néhány produkcióról rántották le a leplet. De az már most kiderült, hogy ősszel Magyarországra látogat a Tigris és sárkányért Oscar-díjjal jutalmazott kínai-amerikai zeneszerző, Tan Dun – aki úgy definiálta önmagát, mint „a kínai Bartók" - , és a CAFe Budapesten lesz Eötvös Péter Multiversum című művének magyarországi bemutatója, a világ egyik legnevesebb zenekarával, a klasszikus művek után ezúttal kortárs műfajban is a magyar közönség elé álló amszterdami Royal Concertgebouw Orchestrával.

A CAFe Budapest egyik fő fókusza 2017-ben is Bartók Béla művészetére irányul, de az idei Kodály-évre is reflektálnak programjukban. A hagyomány szerint pedig minden egyes évben megkülönböztetett figyelmet szentel a fesztivál egy-egy ország kultúrájának: ezúttal az izraeli művészet áll majd a középpontban. Budapestre érkezik nagybőgős triójával Avishai Cohen, színpadra lép az Izrael Balett, Avi Avital és Omar Avital koncertjén pedig a klasszikus zene és a jazz műfaja fonódik össze. A tematika képzőművészeti és fotós vetületét az Art Market Budapest domborítja ki, ahol úgyszintén Izrael lesz a díszvendég, de ugyanennek a témának jegyében készül különleges koncertre az Anima Sound System és a brit énekesnő, Heidi Vogel. A neves izraeli zeneszerző, Yinam Leef műveiből válogat a Mini Fesztivál újzenei eseménysporozat, is.

Ősbemutatók, premierek tekintetében sem kell szűkölködnie a közönségnek: Selmeczi György Boldogasszony lovagja című műve Szent László figuráját hozza közelebb a kortárs nézőkhöz a Kolozsvári Magyar Opera előadásában, Novák Eszter rendezésében, és a 2015-ös amerikai bemutató után a fesztivál keretében lesz először látható Magyarországon Vajda Gergely Georgia Bottoms című vígoperája. Az utóbbi két mű azért is tart számot különös érdeklődésre, mert bátran nyúlnak a humor eszközéhez.

Kodály és Ligeti műveire építi vadonatúj koreográfiáját a Bozsik Yvette Társulat, Alain Resnais kultfilmjéből merít ihletet HIR-O című új koreográfiájához az egyedi látásmódjáról is közismert alkotóművész, Frenák Pál társulata, a Compagnie Frenák Pál, és szintén ritkán látható „kortárs arcát" mutatja a Magyar Nemzeti Balett a LOL című premierjével.

Magyarországon először mutatkozik majd be a Bandaloop, akik mesés táncelőadásokat álmodnak – nem tévedés – házfalakra, illetve itt lesz jazzműsorával Thomas Quasthoff és a fiatal jazztitánként számon tartott Jacob Collier is.

A CAFe Budapesten belül másodjára rendezik meg a Budapest Ritmo világzenei fesztivált, ahová több mint 20 országból érkeznek majd a fellépők október 6-tól az Akvárium Klubba. Köztük lesz a Söndörgő és az Amsterdam Klezmer Band, Miczura Mónika „Mitsou" és Jawhar valamint Lajkó Félix és a Volosi.

Lajkó Félix és a Volosi már a sajtótájékoztatóra elképesztő hangulatot varázsoltak a zenéjükkel.Fotó: Polyak Attila - Origo

A társfesztiválok közé tartozik még továbbá az őszi Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár, a Mercedes-Benz Fashion Week Central Europe, és szintén a fesztivál égisze alatt zajlik a nagy sikerű 100 szóban Budapest pályázat is.

Katona András, a Magyar Turisztikai Ügynökség marketing igazgatója, az Operatív Testület tagja azt is hozzátette: bár a klasszikus „city break"-időszak alapvetően szeptember, a CAFe Budapest Fesztivál októberi megrendezése bővíti a turisztikai szezont, és évről évre egyre magasabbra teszi a lécet – hozzájárulva ezzel ahhoz is, hogy a turisták sokkal többet kapjanak Budapesttől, mint amire számítanak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK