Még mindig menők a bábok Budapesten

Budapest Bábszínház, 2016.09.02.
Budapest, Andrássy út 69, 1062
színtársulat, előadás, kultúra, báb, gyermek, gyerek,
Budapest Bábszínház, 2016.09.02.
Vágólapra másolva!
Várhatóan száz százalék fölötti látogatottsággal zárja az évadot a Budapest Bábszínház. 
Vágólapra másolva!

Bár hivatalosan még nincs vége a szezonnak, a körülbelül 400 előadás jegyeladásai alapján

több mint 100 ezer nézővel

ismét 100 százalék fölötti látogatottságot jósolnak a Budapest Bábszínháznál. Az idei évadban öt premiert tartott a színház, a Koós Iván Galériában pedig két táralt is volt.

A társulat tagjai által az évad végén titkos szavazással odaítélt díjak közül a Havas-B. Kiss-díjat megosztva Hoffer Károly és Kemény István színművész, a Kovács József-díjat pedig Gerle Krisztina kellékes kapta.

Jó évadot zárnak, jó évadot várnak Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az ősszel kezdődő új évadban Axel Scheffler közkedvelt Pipp és Polli-történeteiből a színház művésze, Karádi Borbála hoz létre előadást 2-4 éveseknek és szüleiknek. A látványvilágért Wunder Judit felel. Bemutatják Gimesi Dóra A csomótündér című meséjéből készült különleges, egyszemélyes előadást, amelyhez színházi nevelési foglalkozás is tartozik. A rendező Tengely Gábor, a látványtervező Michac Gábor, a cím- és a többi szerepet Ellinger Edina kelti életre.

Ez a két premier a színház új játszóhelyén, a Kemény Henrik Stúdióban lesz látható csakúgy, mint a Feljegyzések az egérlyukból című Dosztojevszkij-műből készült monodráma, amelyet Ács Norbert játszik Szabó Máté rendezésében. Befalazva címmel Ország Lili munkái által ihletett előadást készít Gergye Krisztián. A produkció írója Dragomán György, a látványt Hoffer Károly és Zöldy Z. Gergely tervezi. Ehhez az őszi bemutatóhoz kiállítás is kapcsolódik, amely Ország Lili bábszínházi tervezői munkásságát dolgozza fel, a negyedik emeleti Játszó-teret pedig

átnevezik Ország Lili Teremmé.

A színház fennállása óta kiemelten kezeli a gyermekek zenei nevelését, ennek jegyében ismét műsorra tűzik a színházteremben a Háry János című előadást. A felújítás rendezője Meczner János, a látvány megőrzéséért és autentikus frissítéséért Hoffer Károly felel.

A színház továbbra is teret ad a legfiatalabb generáció képviselőinek. A jövő évadban Szilágyi Bálint a Bambival mutatkozik be elsősorban iskolás nézőknek. Alkotótársai lesznek Hársing Hilda dramaturg és Árvai György díszlet- és Szűcs Edit jelmeztervező. Szenteczki Zita egy népszerű kortárs mesét dolgoz fel óvodásoknak és kisiskolásoknak, amelynek címe Mit csinált Jakab az ágy alatt? Dániel András történetét Kautzky Máté adaptálja, a bábokat Dániel András rajzai alapján Horváth Márk tervezi, a tér kialakítója Rumi Zsófia, szcenikusként Lénárt András segíti a munkát.