Nagy bejelentéssel nyílt meg az idei könyvhét

Könyvhét megnyitó
Vágólapra másolva!
Az idei Ünnepi Könyvhetet délután 4 órakor Závada Pál nyitotta meg. Kocsis András Sándor, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke pedig arról beszélt, hogy kezdeményezik, hogy Esterházy Péter születésnapja a magyar próza napja legyen.
Vágólapra másolva!

Európa kultúrája a miénk, és a mi kultúránk Európáé - mondta a 88. Ünnepi Könyvhetet és 16. Gyermekkönyvnapokat megnyitó Závada Pál író a budapesti Vörösmarty téren. Arról beszélt, hogy az utóbbi évtizedekben ebben "nem volt szokás kételkedni, még kevésbé ezzel nyíltan szembehelyezkedni". József Attilát idézve hozzátette: az, hogy "fő-e uj méreg, mely közénk hatol - meddig lesz hely, hol fölolvashatol?", manapság nagyon is kérdése a Könyvhétnek.

Závada Pál szerint "nem tehetünk úgy, mintha ez a nap csak a könyveink és olvasóink felett érzett örömről szólna".

A könyvheti kínálatból beszédében kiemelte többek között Tompa Andrea, Vida Gábor, Németh Gábor, Szijj Ferenc, Nádas Péter, Tóth Krisztina, Fodor Ákos, Kiss Anna, Egyed Emese, G. István László, Majoros Sándor, Vörös István, Tornai József, Kántor Péter, Erdős Virág és Ágh István új köteteit.

Závada Pál a 88. Ünnepi Könyvhét megnyitóján Fotó: Hirling Bálint - Origo

A megnyitón Esterházy Péterről is megemlékeztek, aki tavaly júliusi halála előtt, utolsó nyilvános szerepléseként még megnyitotta a 2016-os könyvhetet.

Akkor Dés László állt vele a színpadon, aki most zenével emlékezett Esterházyra. Kocsis András Sándor pedig bejelentette: az MKKE kezdeményezésére április 14-ét, Esterházy Péter születésnapját szeretnék a magyar próza napjává tenni.

– mondta erről az Origónak Kocsis András Sándor.

Dés László tavaly még Esterházy Péterrel nyitotta meg a Könyvhetet Fotó: Hirling Bálint - Origo

Nagyon színes a választék

Kocsis András Sándor az Origónak arról is beszélt, hogy idén 339 olyan kötet jelent meg, amelyek első kiadású könyvek, vagy jelentősen átdolgozott utánnyomások. "A 2016-os Könyvhét rendkívül erős volt: ezúttal nem számítunk a tavalyihoz hasonló kiugró könyvcímre, önmagában kiugró sikerre, inkább egy nagyon színes választék lesz jellemző" - mondta.

"38 verseskötet jelenik meg, nagyon erős a prózai felhozatal, tradicionálisan igen szép lesz a gyerekkönyv-kínálat, és jelentősnek tűnik a határon túli magyar irodalom jelenléte. Természetesen idén is szerepelnek az újdonságok között a magyar írószcéna jeleseinek, mint például Nádas Péternek, Tóth Krisztinának, Vörös Istvánnak vagy Csaplár Vilmosnak a kötetei.

De számos érdekes új szerző is van a katalógusban: Sára Júlia példának okáért a harmadik kötetével jelentkezett" - foglalta össze a megjelenéseket Kocsis András Sándor.

A Katasztrófavédelem Központi Zenekara a megnyitón Fotó: Hirling Bálint - Origo

Arról is beszélt, hogy általánosságban elmondható, hogy a prózában a geopolitikai helyzet, Magyarország problémái és Európa kihívásai jelennek meg témaválasztásban. Szerinte a szépirodalom mellett idén nagyon erős az ismeretterjesztő vonal is, és érdekesnek ígérkezik Bródy János 52 év dalszövegei-t összegyűjtő kötete is.