Meghalt a világ egyik leghíresebb groupie-ja

2017.06.14. 10:40

Az olasz-német származású színész és modell, Anita Pallenberg Brian Jonesszal és Keith Richardsszal is járt, és több Rolling Stones-dalnak az ihletője. Hetvenhárom éves volt.

Anita Pallenberg halálhírét barátja, Stella Schnabel (a filmes Julian Schnabel lánya) jelentette be az Instagramon – írja a Hollywood Reporter. A halál okát nem közölte.

Pallenberg színésznő és modell volt, aki 1968-ban együtt játszott Jane Fondával (Barbella), illetve Marlon Brandóval és Richard Burtonnel (Candy). Ugyanebben az évben készült, de erőszakos és szexjelenetei miatt csak 1970-ben mutatták be Az előadás című, később kultfilmmé vált angol drámát, amelyben Mick Jagger színészként debütált, és Anita Pallenberg volt a partnere.

Anita Pallenberg 1968-banForrás: Getty Images/Larry Ellis

A 2000-es években visszatért a színészethez, de máig leginkább a Rolling Stones rajongójaként és múzsájaként ismert. 1965-ben találkozott először a zenekarral, mikor belógott az egyik koncertjükre Münchenben. Össze is jött a Stones egyik gitárosával, Brian Jonessszal, akit később egy másik alapítótagért és gitárosért, Keith Richardsért hagyott ott. Keith Richards Life című önéletrajzi könyvében azt írta, hogy Pallenberg erőszakossága miatt hagyta ott két év után Jonest és menekült hozzá, de az ő kapcsolatuk is nagyon viharos volt, amit a heroinfüggőség is súlyosbított. 1980-ban váltak szét, de utána is közel maradtak egymáshoz.

Három közös gyerekük is született. „Ma már büszke nagyszülők vagyunk, amit nem gondoltunk volna, hogy megélünk” – mondta kapcsolatukról Keith Richards 2010-ben a Rolling Stone magazinnak

Anita Pallenberg és Keith Richards londoni otthonukban, 1969-benForrás: Getty Images/2006 Getty Images/Mccarthy

Pallenberg a romantikus kapcsolatok mellett azért is fontos alakja a Stones történetének, mert a beszámolók szerint több volt egyszerű groupie-nál vagy barátnőnél. Komoly befolyással volt a zenekar életére, imázsára és zenéjére,  és még a Sympathy for the Devil-ben is vokálozott.

A Rolling Stones-on kívül is kalandos élete volt: Olaszországban született, de Németországban járt bentlakásos iskolába, ahonnan kicsapták, és ezért New Yorkba utazott. Itt Andy Warhol pop-artos köréhez csapódott, majd visszatért Európába modellkedni - ekkor ismerkedett meg a Stones-szal - később pedig divattervezést is tanult.

2008-as interjújában azt mondta a Guardiannek, hogy már csak kertészkedéssel foglalkozik és botanikát tanul. 

KAPCSOLÓDÓ CIKK