Június 26-án indul a jubileumi, 25. Telekom VOLT Fesztivál, amely idén hatnapos lesz. Európa számos pontjáról 170 ezernél is több vendéget várnak Sopronba. 25 évvel ezelőtt 5 zenekarral és 800 vendéggel kezdődött a Telekom VOLT Fesztivál története Sopronban. Azóta több ezer hazai fellépő mellett százával fordultak meg világsztárok a fesztiválon, amelyet tavaly Európa legjobbjának választottak.

Idén először a világ számos pontjáról érkező látványos utcaszínházi műsor is várja a fesztiválozókat, a városban pedig a VOLT ART művész csoport, vagyis neves kortárs művészek alkotásai láthatóak egy hónapon át. A szervezők a Magyar Turisztikai Ügynökséggel közösen egy köztéri SOPRON feliratot ajándékoznak a városnak, amelyet kortárs művészek a VOLT helyszínén dekorálnak, a "Csillagok Városa" produkció keretében pedig többek között a Linkin Park, az Imagine Dragons és Ellie Goulding székével gazdagodik Sopron. Idén ugyanis ők leszenek a fesztivál legnagyobb sztárjai, a nyitónapon pedig másodjára adják át a Petőfi Zenei Díjakat.  

Idén 170 ezer vendéget várnakFotó: Adrián Zoltán - Origo

Az első VOLT-ot nem lehet egy lapon említeni a maival. Amíg 1993-ban mindössze 800-an voltunk jelen, addig tavaly már 150 ezren, és idén még több vendéget várunk. A fesztiválturizmus igazi húzóágazat lett idehaza, mi pedig büszkék vagyunk arra, hogy ennek egyik zászlóshajója lehet a Telekom VOLT Fesztivál - mondta Lobenwein Norbert, a Telekom VOLT Fesztivál alapító-főszervezője. Arról is beszélt, hogy az idei fesztivál legnagyobb húzóneve a Linkin Park, amely először fog fellépni Magyarországon, és erre a napra már el is keltek a jegyek elővételben. Erre a napra 45 ezer vendéget várnak Sopronba.

Fülöp Zoltán, a fesztivál másik alapító-főszervezője pedig elmondta, hogy abból a hangulatból és felfokozott figyelemből, amely a VOLT kapcsán Sopronra irányul, szeretnénk egy darabot konzerválni a városban. Ezért indították el a "Sopron, a Csillagok Városa" projektet, amelynek keretében évente 5 világsztárt Ef Zámbó István alkotásával, egy-egy közterületi székkel ajándéknak meg. Idén már harmincnál is több világsztár székét próbálhatják ki és szelfizhetnek ott azok, akik Sopronban járnak – a napokban avatjuk fel az Iron Maiden, a Slayer, Wiz Khalifa és az Axwell Λ Ingrosso páros székeit" - mondta Fülöp Zoltán. 

Ilyen volt a tavalyi hangulatFotó: Adrián Zoltán - Origo

Két nagyszínpad, rengeteg sztár

Idén is két nagyszínpad épül egymás mellett a VOLT-on, ahol kora délutántól éjszakáig egymást váltják a koncertek, számos műfajban.

Hétfőn a II. Petőfi Zenei Díj díjátadó showján a legnépszerűbb magyar előadók lépnek színpadra, majd Fatboy Slim következik, aki már visszatérő vendég Sopronban. Kedden először ép fel hazai közönség előtt az amerikai Linkin Park. Azok, akik nem jutottak jegyhez, ötnapos bérlettel még ott lehetnek a koncerten. Előttük a Subscribe lép színpadra, akik csak a VOLT-on koncerteznek az idén.

A szerda a VOLT-ra jellemző éles műfaji váltásoké a Telekom Nagyszínpadon, hiszen az amerikai metalcore banda, az Of Mice & Men után az angol pop-szupersztár, Ellie Goulding lép fel, végül a Wellhello zárja a napot. Az OTP Junior - Petőfi Rádió Nagyszínpadra pedig Daytonból érkezik a The Devil Wears Prada. 

Csütörtökön a 25. Telekom VOLT fesztiválon ünnepi 25. születésnapját a Rapülők. Gesztiék után a magyar fesztiválok egyik legnagyobb kedvence, az idei VOLT-himnusz szerző-előadója, a Punnany Massif játszik, majd a 2016-os legjobb dj-jének választott 21 éves Martin Garrix érkezik egy látványosnak ígérkező szettel. A másik nagyszínpadon a Grammy-díjas brit énekesnő, Jess Glynne és a Years & Years koncertje látható.

Pénteken az angol post-hardcore/electronicore négyes Enter Shikari zúz, a négy év után új albummal jelentkező, Grammy-díjas Paramore-t pedig az ausztrál drum and bass - elektro trió, a Pendulum élő show-val váltja, míg a másik nagyszínpadra Rúzsa Magdi, a Kiscsillag, és a Tankcsapda érkezik.

Az utolsó napon lép színpadra a kultikus brit hard rock csapat, a The Cult, utánuk a szintén Grammy- és ötszörös Billboard Awards győztes Las Vegas-i rockzenekar, az Imagine Dragons zenél, az idei VOLT Telekom Nagyszínpadának programját pedig az ausztrál EDM duó, a Knife Party zárja. Az OTP Junior - Petőfi Rádió Nagyszínpadon csütörtökhöz hasonlóan pénteken is magyar zenekaroké lesz a főszerep: a Halott Pénz, a Quimby és Majka jön.