Nagy Boglárka az első magyar festőművész, aki bekerült a világhírű LUMAS galéria portfóliójába, "Napfény Víz Levegő" sorozatának két festményei is helyet kapott itt. A festőművész képei mostantól világszerte több mint negyven galériában érhetők el.

A neves galérialáncnak ‎"Feel The Heat" címmel nyílt kiállítása a budapesti galériában, ennek része Nagy Boglárka "Napfény Víz Levegő" sorozatának két festménye is. A festőművész képei így mostantól világszerte több mint negyven galériában láthatók.

Nagy Boglárka festőművészFotó: Polyák Attila - Origo

A LUMAS Galéria Berlinből indult, ma már a világ számos országában működő galérialánc. Jellemzően fotóművészek munkáit lehet megtekinteni, illetve megvásárolni. A galériát azzal a céllal hozták létre, hogy a művészet helyet kapjon az emberek otthonában is, ne csupán a múzeumokban.

Az egyedülállóan széles kínálatban egyszerre találhatók meg fiatal kortárs művészek, valamint a már világszerte ismert mesterek művei.

Ez azt is jelenti, hogy a klasszikus és kortárs fotókból álló különböző válogatások folyamatosan megújulnak.

A művészet mindenkié

A legnagyobb művészek között szerepel a portfólióban például Damien Hirst, az angol kortárs művészet egyik legmeghatározóbb alakja, Takashi Murakami japán képzőművész, akit csak úgy hívnak, hogy „a japán Andy Warhol", valamint David LaChapelle amerikai fényképész is. Összesen kétszázötven alkotó nagyjából 3000 műve található meg a portfólióban, ebből öt magyar; Martin Munkácsi, André Kertész, a kortárs művészek közül Major Ákos, Bakonyi Bence és Tombor Zoltán,

hozzájuk csatlakozott most Nagy Boglárka – első magyar festőművészként - egyelőre két festményével.

A galéria egyedisége, hogy minden művet az alkotó által kézzel aláírt eredeti képként kínálnak eladásra és a legtöbb esetben korlátozott példányszámban, 75-től 150 darabig terjed a nyomtatás. A LUMAS ugyanis az egyetlen olyan galéria, ahol nem csak öt példányban, nagyon magas áron lehet megvásárolni egy-egy képet és nem is a múzeumi ajándékboltok tömegesen gyártott rossz minőségű nyomtatványai köszönnek vissza, hanem limitált példányszámban, de a legmagasabb minőségben juthat hozzá az ember az alkotók műveihez. Így tudják biztosítani egyszerre az exkluzivitás élményét úgy, hogy közben az alkotók művei elérhetővé válnak több ember számára. Arról, hogy ki kerülhet be az alkotók közé, egy nemzetközi kurátorcsapat dönt. A budapesti LUMAS Galéria 2014 őszén nyílt meg.

Nőként, fiatalként, tehetségesként

Nagy Boglárka nagyon korán, már gyerekkorában eldöntötte, hogy a festészettel szeretne foglalkozni. Egerben szerezte diplomáját, de Kolozsváron és Bécsben is eltöltött ösztöndíjjal egy szemesztert, majd diploma után Gyémánt László festőművész tanítványa volt. Fiatal kora ellenére meghatározó szereplője a hazai kortárs művészetnek. Rendszeresen vannak egyéni és csoportos kiállításai. A "Napfény Víz Levegő" sorozatából két kép került be a LUMAS galéria válogatásába. Mindkettő rá jellemzően üde és dinamikus. Nem a LUMAS Nagy Boglárka első nemzetközi sikere, ugyanis tavaly novemberben a londoni Sotheby's aukcióján eladták a festőművész egyik képét, igen magas áron.

A LUMAS a legnagyobb nemzetközi fotógaléria, ezért hatalmas dolog, hogy bekerültem a portfólióba. Náluk 80 százalékban fotóművészek vannak, klasszikus és kortárs művészek, csupán a maradék 20 százalék az, aki festőművész

– mondta a kiállítás megnyitóján Nagy Boglárka.

Nagy Boglárka Bernd StadlwieserrelFotó: Polyák Attila - Origo

A kiválasztást egy nemzetközi kurátorcsapat hajtotta végre, ők döntenek arról, kik azok a művészek, akik bekerülhetnek. Nagy Boglárka elmondta, hatalmas dolognak tartja, hiszen így a világ minden táján megismerik őt és megvásárolhatják a festményeit. „Ezt a két képet kimondottan a LUMAS számára készítettem. Mindkettőből 150-150 kiadás készült, számozottan aláírva. Ezek a munkáim a „Napfény Víz Levegő" sorozatomból kerültek ki, amely a munkám fő része de ide álmodtam meg a LUMASnak".

A tavalyi sikerek után a festőnő bízik abban, hogy idén is kint lesz a londoni aukción egy, vagy akár több képe, illetve hosszútávú együttműködésre készül a LUMAS galériával. „Elindult a LUMAS-sal közös kollaboráció, több hónapnyi munkánk van már benne és én bízom abban, hogy hosszú távú lesz ez az együttműködés. Nagyon-nagy szó hogy magyarként, ráadásul az első magyar festőművészként kerültem be a portfólióba" – árulta el jövőbeni terveit az Origónak a festőművész.

Náray Tamás méltatta a művésztFotó: Polyák Attila - Origo

A budapesti LUMAS Galériában szerda este tartották meg "Feel The Heat" címmel azt a kiállítást, ahol Nagy Boglárka két festménye is helyet kapott. A megnyitón rövid beszédet mondott Náray Tamás divattervező, aki méltatta a festőművész szépségét, kisugárzását és eredményeit és ott volt a LUMAS nemzetközi vezérigazgatója, Bernd Stadlwieser is.