Azért ez jobb volt, mint Rihanna koncertje

VOLT2017 Ellie Goulding
Vágólapra másolva!
A VOLT Fesztivál egyik legnagyobb neve, Ellie Goulding tisztességesen végigcsinálta szerda esti koncertjét, de csak a legelvakultabb rajongók távoztak azzal, hogy ez egy meghatározó élmény volt. „Azt hittem, ez jobb lesz" – mondta egy némileg csalódott néző, és valószínűleg a legtöbben így voltak vele. Viszont egy érdekes jelenséggel mindenképpen találkoztunk a koncerten: a közönségben több szelfibotot láttunk, mint sört.
Vágólapra másolva!
Ellie Goulding és vokálosai Fotó: Rockstar Photographers

Ellie Goulding nem akkora sztár, mint mondjuk Adele - csak, hogy egyik honfitársnőjével vessük össze -, de néhány slágerét azért valószínűleg azok is hallották már, akiknek semmit nem mond a neve. Ezek fülbemászó, profin összerakott popdalok, amelyekben Ellie Goluding sokszor nemcsak előadóként, hanem szerzőként is közreműködik. Goulding az idei VOLT egyik legnagyobb neve - két olyan slágere is van, amely átlépte a milliárdos letöltést a YouTube-on -, ezért a koncertje egyfajta kötelező körnek számított a fesztiválozóknál. Persze olyanok is voltak, akik kifejezetten miatta jöttek el a VOLT-ra, de közel sem voltak rá annyian kíváncsiak, mint kedden a Linkin Parkra. Az első sorokban volt tömegérzés, de igazi hangulat ott is csak a show végére alakult ki.

A színpadhoz közel szép tömeg volt Fotó: Rockstar Photographers

Ellie Goulding egyébként késéssel érkezett a színpadra, és

egy pesszimista rajongó meg is jegyezte, hogy ebből második Rihanna lesz.

Szerencsére nem lett igaza, mert Goulding tisztességesen végigcsinált egy másfél órás show-t, de ez a legnagyobb dicséret, amit elmondhatunk a koncertjéről. A buli nem állt össze egy koherens egésszé, a kevésbé ismert számok alatt mindig leült a hangulat, bár a főként tinédzserekből álló közönség azért minden szám végén kötelességszerűen visított. Elég sok volt az üresjárat is, az énekesnő egyszer érthetetlen okból hosszabb időre is levonult a színpadról.

Ellie Goulding koncertje profin szólt, de nem rajongóként eléggé egyformának tűntek a számok Fotó: Rockstar Photographers

Zeneileg sem volt túl nagy szám a koncert, bár az elején még úgy tűnt, hogy nem így lesz, Ellie Goulding ugyanis az első számban az éneklés mellett dobolt is. Később gitárt is nyomtak a kezébe, a zenészek meg folyamatosan váltották egymást a színpadon, és az énekesnőnek tagadhatatlanul nagyszerű hangja van, mégis,

szinte minden szám ugyanúgy szólt.

Kivéve talán azokat, amelyeket dj- producerekkel, Calvin Harrisszel és Kygóval közösen csinált az énekesnő, de ezek tulajdonképpen feldolgozásként hangzottak el.

A színpadkép sem volt különösebben érdekes, néha beindították a füstgépeket vagy konfettit szórtak a közönségre. A koncert első felében Ellie Gouldingnak a rajongóival sem volt túl sok interakciója. Mindössze annyit mondott, hogy annyira örül, hogy itt lehet, hogy szavakat sem talál. Később beszédesebb lett: néhány dalról is mondott pár szót, aminek mindig nagyon megörültek a rajongók, akik egyébként elszórakoztatták magukat az unalmasabb részeknél is, mert folyamatosan készítettek a videókat az énekesnőről, magukról pedig szelfiket.

Ellie Goulding a Burn végén átment rockerbe. Egyébként is mindenki feketében volt a színpadon Fotó: Rockstar Photographers

Ahogy várható volt, a legnagyobb slágereket a show végére tartogatták, de

Ellie Goulding ettől függetlenül is egyre jobban belemelegedett a koncertezésbe,

például elkezdett táncolni, illetve énekeltette a közönséget. A hangulat a Burn alatt hágott a tetőfokára, aminek a végén Goulding még a rocksztárt is előadta egy gitárral a kezében. A bulis Burn után az érzelmes, A szürke ötven árnyalatában is szereplő Love Me Like You Do következett búcsúzóul, de előtte Ellie Goulding megígérte, hogy újra eljön majd.

Ellie Goulding napközben is fotózkodott a rajongókkal, és még egy kis pacsi is belefért Fotó: Rockstar Photographers

Extázisban énekelték végig a rajongók a Love Me Like You Do-t, ehhez képest viszont pillanatok alatt vége lett a bulinak, és elkezdett oszlani a közönség, amiben valószínűleg az is szerepet játszott, hogy eléggé elromlott az idő estére a fesztiválon. Emellett valószínűleg a rajongók is úgy voltak vele, hogy megkapták, amiért jöttek.

– mondta egy lány, miközben eljöttünk a nagyszínpadtól. Pedig nem valószínű, hogy Ellie Goulding annyira folytatni szerette volna még, legalábbis nem úgy tűnt, mintha imádná a koncertezést. Ráadásul úgy tűnt, hogy dalaihoz nem nagyon tesz hozzá az, ha élőben hallgatja őket az ember.

A koncert vége kifejezetten látványos lett, de gyorsan eloszlott a tömeg Fotó: Rockstar Photographers