Martin Garrix kimasszírozza belőlünk az élet fájdalmát

2017.06.30. 16:34

Tegnap este tartott ütem-, dallam- és agytöredezési diskurzust néhány ezer egybegyűlttel a Sopron melletti lankák között megbúvó réten az idén 21. születésnapját ünneplő holland Martijn Gerard Garritsen. Mondhatnánk így. Meg mondhatnánk úgy is, hogy tegnap végzett őrült pusztítást Martin Garrix EDM-isten. Megnéztük.

Egy pihentebb pillanatunkban könnyen megtévedhetünk a VOLT Fesztiválon és izgága lázunkban egyszer csak azon kaphatjuk magunkat, hogy elmebeteg módon keressük a Balaton homokkal felszórt partját, a cserépbe szuszakolt pálmafákat és a lángosost. De aztán rájövünk, hogy ezek közül csak az utóbbit találhatjuk meg, hiszen nem a veretőtemplomba, vagyis a Balaton Soundra nyertünk bebocsátást. Ez régi sztori - ti. a VOLT rockfesztiválnak indult, meg ilyesmi -, megszoktuk már, ennyire nem vagyunk nyeretlenek, csak hát néha még mindig felbukkannak képzavarok azzal kapcsolatban, hogy most akkor mi is a VOLT. Utána azonban rájöhetünk, hogy ez csak nekünk, harmincpluszosoknak lehet kérdés, hiszen a fesztiválra látogatók átlagéletkora pontosan megegyezik a fesztivál életkorával. Sőt, talán alacsonyabb is.
Vagyis egy jelentős, a helyszínen őrjöngő többség még meg sem született akkor, amikor az elsők már a VOLT-on őrjöngtek. Jó eséllyel pont a szüleik.

Fotó: Rockstar Photographers

Na szóval, Martin Garrix sem volt még akkor, amikor ez a fesztivál már megszületett, de ezen most már tényleg túllépünk. Ő volt tehát a tegnap este egyik fénypontja. A másik meg a Punnany Massif. Ez ugye úgy fordulhatott elő, hogy két nagyszínpad van. Az egyiket kapták Pécs sziti huszárai, a másikat pedig a holland herceg. Ez utóbbi hangsúlyos most számunkra. De most már tényleg.

Az EDM (európai táncmuzsika) az egy olyan műfaj, amit hát nem szabad komolyan venni, na. Nagyon hangos, nagyon egyszerű, nagyon buta zene ez, de igazából hiába is várjuk Herbert von Karajan szigorát, a Berlini Filharmonikusok finomságát, Wagner vagányságát, nem itt fogjuk megkapni. Akármennyire is szeretnénk, nem fogjuk. De tényleg.

Úgyhogy ebben a szellemben várta a fél tudósítói csapatunk azt, hogy megjelenik ez a fiatal szemtelen gyerek, Martin és kimasszírozza belőlünk az élet fájdalmát.

Fotó: Rockstar Photographers

Egyébként ez egy olyan műfaj, amely arról szól, hogy elfelejtsünk mindent, örömet, fájdalmat, befizetetlen számlát, befejezetlen melót, férjet, feleséget, kiskutyát, csak úgy legyünk a magunk édes nihilizmusában, meg a villódzó fényekben, menjünk együtt a dörömbölő törzsi ütemekkel és megtisztuljon az idegrendszerünk. Komolyan nagyon kellemes stresszlevezető módszer ez. Van, aki a metált, van, aki a sportot, van, aki a szexet, van, aki a jógát választja ilyen célból. Mindenki másnak, akinek semmihez sincs türelme, választja ezt. Mármint az EDM-et, mert Martin Garrixet.

Faék egyszerűségű dalok (haha, értjük "dalok"!), borzasztó kegyetlen basszusok (tessék csak belehallgatni mondjuk a Tremor c. alkotásba) aztán ennyi. Nem fog válaszokat adni az életre, nem fogja megoldani a párkapcsolati problémáinkat, semmit nem fog megoldani. Ez a fiú pedig pont a fiatalsága okán olyan büntetlenül, szemtelenül, nem is inkább pofátlanul idióta zenéket kreált, amelyek tök jól működtek: megy a veretés, az ember ugrál, aztán kiállás, az ember pihen, majd kezdődik minden újra elölről. Néha valami prüntyögés, amihez úgy nagyjából lehet igazodni. Martin Garrix ennyi volt és nem több. Mondjuk van benne némi tréfafaktor, hogy ezzel világhírűvé vált, de hát sok frusztrált ember él ezen a bolygón, na.

Fotó: Rockstar Photographers

Tegnap megjelent Martin, aztán.... aztán ezt az összes vele szemben támasztott elvárást úgy ahogy van, nemes egyszerűséggel telibeverte. A nagyszínpad technikusai és látványtervezői nagyon ügyesen dolgoztak. Megtettek mindent, amit kell, meg elvárás. Lézerek, lángok (ütemre komponálva, természetesen), meg füstök, irdatlan nagy hangcuccok. De hát Martin is változik közben. Olyan helyzetbe került ő, mint egy sorozatszínész. De mondjuk nem egy jó sorozatszínészként. Megszoktuk őt egyféle karakterként, amiből az Istenért sem tud kitörni. Szóval nem annyira az EDM-vitézek George Clooney-ja (aki ugye bőven túlnőtt a Vészhelyzet sorozaton), vagy Magenheim doktora (aki meg a Szomszédokon), hanem inkább ő az EDM-szcéna Phoebe-je a Jóbarátokból. Görcsölhet, erőlködhet, csinálhat akármit: akkor is az lesz, aminek már az elejétől megszokta és megtanulta a nézősereg, illetve itt a közönség.

Martin viszont próbálkozik. Méghozzá valami mással. Lágyabb dallamokkal, melódiákkal, énekes betétekkel, mondhatni, hogy már-már komponálni igyekszik (ezen mondjuk Camille Saint-Sans gurgulázva és böfögve felröhögne). Értem én, hogy elege van már az agyatlan döngölésből, mert mi, a közönség mindössze évente 1-2 alkalommal látjuk őt, de ő egy évben legalább kétmilliárdszor döngölteti maga mellett az Animalst, meg a már említett Tremort. Másra van szüksége, megújulna.

Nekünk nem nagyon jött be ez a fajta erőlködése. Lelkiismeretesen igyekezett ő minden igényt kielégíteni: a sajátját, meg a hozzánk hasonló ízléstelenekét, de hát valahogyan ez nem nagyon jött össze. Olyan felemás volt. Vagy inkább olyan semmilyen. Mert a dallamos-melódiás muzsikái egyáltalán nem olyan izgalmasak, vagy összetettek, hogy azok megragadják a figyelmet, a veretős darabjaiból pedig csupán nagyon patikamérlegen mérte az adagokat. Szóval zavarba jöttünk attól, hogy most mit is akart letenni elénk.

Fotó: Rockstar Photographers

Ugyanakkor úgy tűnt, hogy a közönség imádta őt. Hozzá kell tenni, hogy a közönsége nagyjából a saját korosztálya lehet. Legalábbis úgy ránzésre. Tehát könnyen lehet, hogy nem Martinnal van a baj, csak mi öregedtünk túl rajta, vagy mi égtünk ki, vagy a fene sem tudja, de ez így már valahogy nem áll össze. Persze az is lehet, hogy egy éppen ébredező zsenivel állunk szemben, aki éppen túllép a saját árnyékán és felemelkedik a csúcsokra és most születik meg a hollandok Bartókja. Adjunk még neki némi esélyt, hiszen még csak huszas évei elején jár. Hadd bontakozzon ki, hadd legyen belőle valami. (Azt pedig csak halkan és félve tesszük hozzá, hogy az EDM-világ az amúgy sajnos nem a nagy túlélésről és korszakalkotásról szól, hiszen nem is az a célja, szóval félő, hogy Martin zsákutcába fut ilyen tekintetben.)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK