Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Kedves Néném!
Folytatom a múlt vasárnapi Csillagóra Gála kommentálását még akkor is, ha Kegyed nem mulaszt el azzal csüggeszteni, hogy mi a túrónak függesztjük szemünk a párizsi Operára? Nos, azért, mert az ember nézzen felfelé, meg azért is, mert nem sok olyan intézmény van a világon, amelynek egy város teljes operajátszási felelőssége nyugszik a vállán, és emiatt két nagyszínházat is üzemeltet. (Szívesen írok róluk majd egyszer külön is.) Egyébként pedig az opera világa mindenhol rájött arra, hogy az erő a premierekben rejlik: a százezer éves konzervdobozok unalmas feltörése helyett a frissen felfőzött étkű látványkonyhákéban. De most folytassuk a céljegyzetelést a programra!
1. Strauss: A cigánybáró - nyitány
Kocsár Balázs főzeneigazgató úr dirigálta, miként a teljes estén is a zenekart. Egyből könnyed, a potpourri-nyitány keringői szinte révén újévi koncert-hangulatba kerültünk. Szeretem, hogy ezt a magunknak meghirdetett estét ötödik alkalommal is az Opera művész igazgatóival együtt készítjük magunknak, a munkatársak családjainak – és persze, a tévéfelvétel révén a szélesebb közönségnek is. A főzene, a művészeti, és a balettigazgató urak személyes jelenléte és ügygondozása is avatja ünneppé ezt a gálát: mind itt vagyunk és mind kiállunk a közös döntések mellett, kik kapják az elismeréseket.
2. Kodály: Székely fonó – Csitári-duett
Ma este magyar félidővel kezdünk, érthető, a Magyar Évad miatt. Nehéz elfelejteni Michal Znaniecki „újragondolt" Székely fonóját, amely talán lehetett az elmúlt esztendők legkockázatosabb vállalkozása (dehogy volt az szerintem!), fényesen igazolta – no, nem Kodály és Móricz dramaturgiai tervét, de – a zeneszerző zsenijét és a magyar népdal határtalan mélységét. Szemere Zita egyike legnagyobb reménységeinknek, Újvári Gergő pedig az énekkarból kiemelkedő üde tenorhang-birtokos. Mindketten először léptek fel Csillagórán.
3. Kodály: Székely fonó – Kitrákotty-mese
Schöck Atala ma már az Opera egyik vezető mezzoszopránja. Nemcsak a franciás repertoár, leginkább a Werther Charlotte-je az övé, de alig 20 órával korábban szenzációs belcanto teljesítményt nyújtott ugyanezeken a deszkákon a Gruberova-féle Roberto Devereux-ben. És most Kodály Háziasszonya: ezt a sokoldalúságot és állóképességet is honoráltuk tavaly a kamaraénekesi címmel.
4. Kodály: Háry János – Ábécédé
Gyakran mondogatom, ha az Opera méreteiről kell jellemzőt szólni, hogy nálunk a gyermekkar önmagában nagyobb létszámú, mint némelyik prózai színház cakkpakk. De ez kevés volna: a feladat nagysága és a felelősség még nagyobb. Beállni számos olyan nagyprodukcióba a felnőttek mellé (Bohémélet, Carmen, Turandot stb.), ahol nem az életkort nézik, hanem a profizmust. Mindezt pedig a tanulmányok mellett, a szülők nagyon nem egyszerű ugráltatásával, estébe nyúló próbákkal... kemény! Természetesen honoráriumocskát is fizetünk, legalább a költségeket fedezni lehet belőle, és az elmúlt évad a Magyarország legnagyobb és legaktívabb gyermekkarát frissen átvett Hajzer Nikolett számára sem lehetett egyszerű. Így habár a Háry ezen részlete rövidke, a köszönetünk ennél sokkal hosszabb: a gyerekeknek, a szülőknek, a pedagógusoknak és az énekkar szakmai vezetésének szól.
5. Kodály: Háry János – Marczi bácsi dala
Palerdi András is tavalyi Kamaraénekesünk, tekintélyt parancsoló basszusával most is súlyt adott a balatoni halak és borok nótájának. András elsősorban komor basszusszólamok vivője, de humorban sincs gondja, és még élénken él az emlék, amikor a Learben, Aribert Reimann megrázó és gyötrelmesen nehéz operatragédiájában a megvakított Gloster szerepében újabb csúcsára ért fel saját művészetének.
6. Erkel: Hunyadi László – László áriája az I. felvonásból
Néha azt hiszem, nemhogy egyidős vele, de a tenorhiány előbb volt, mint az operatörténet kezdetei... Itt van nekünk László Boldizsár. Érkezett ez a fiú a könnyűzene felől, swing, igen, az legalább igényes, a sok vokálozáshoz kell fül meg harmóniakészség, a szólókhoz muzikalitás, na de mégis könnyűzene! Nem a nagy zeneakadémiák vagy operastúdiók világa ez! Pedig aki emlékszik rá, Peter Hoffmann vagy Gerdesits Feri sem a tüchtig útvonalon érkezett (Hoffmann azért pár évet töltött a karlsruhei főiskolán). Boldi viszont rácáfolt az összes előítéletre, az utóbbi hat évben teljesítménnyel, minőséggel és alázattal válaszolt a kihívásokra. 12 főszerep, akár huszadik századi vagy kortárs mű is áll mögötte (az se biztos, hogy nem mondtam keveset!), s ma már a színház, amely 2012-ben kipróbálta, nem tudna nélküle létezni – természetesen a mienkről beszélek. Boldizsár is részese volt a Devereux-projektnek, ő is másban utazott még 20 órával korábban, még kockáztat is a zárómagassággal (szekunddal feljebb énekli), de szépen megoldja. Bizony, László Boldizsár a Magyar Állami Operaház 2017/18-as évadának kamaraénekese!
7. Seregi - Goldmark: A Makrancos Kata - Pas de deux
A kamarénekesi/kamaraművész és az Étoile-címeket eleve úgy alakítottuk, hogy segítsen kiegyensúlyozni az általában életműdíjként kezelt Kossuth-díj mint vita nélkül állóan legmagasabb magyar művészeti kitüntetés kevésszámú díjazottjával járó döcögő és igazságtalan helyzetet. A Kossuth-díj überelhetetlen idehaza, mi tehát a Kossuthot meg nem kapottakat, viszont arra érdemeseket helyezzük előtérbe immár hatodik éve. És persze, az is előállhat, hogy végül mégiscsak kap Kossuth-díjat egy korábbi kitüntetettünk (pl. Komlósi Ildikó), ennek csak örülünk, sőt remélem, sok ilyen esik meg még, de a sorrendiség fontos. Ahogy az is, hogy a topon lévő művészek homlokát jelöljük meg: életük legjobbját nyújtják ezekben az években, most tessék jönni, nézni, hallgatni. Mindez a Kossuth-díjas Popova Aleszja kapcsán jut eszembe, aki gyönyörűen táncolta el a darab szövege szerint ekkor már egyre kevésbé makrancoskodó Katát Bakó Máté oldalán. Köszönjük nekik is a szép élményt!
8. Ránki: Pomádé király új ruhája – Pomádé áriája
No, itt nem szándékolt gonoszkodás következett... Mivel valahogy időt kellett adnom arra, hogy a zenekarból jutalmazott muzsikus felérjen a színpadra, miután H. Zováthy Alajos nevét bemondtam, a zenekarról kezdtem beszélni. Hisz a mienk az ország első zenekara, egyúttal a legnagyobb és a legaktívabb is. 1839-től, az Astorián álló (első) Nemzeti Színházban induló operajátszástól jogfolytonos együttes, és pár hónappal később már az ifjú Erkel irányítása alatt működnek, csaknem 50 évig... Mindez pedig csaknem 180 év, hát hogyne lennénk büszkék rájuk? Az Opera motorja a zenekar. Ha opera, ha balett megy, ők itt vannak, és a muzsika megszólal, arra tulajdonképpen már „csak" énekelni vagy táncolni kell. Az első évben Balog Endre gordonkaművész kapta, a másodikban Danyilova Galina koncertmesterünk, most H. Zováthy Alajos gordonművész. A Magyar Állami Operaház Kamaraművésze az legyen, aki tehetségének összes értékét, hivatásának minden percét, figyelmének minden rostját ide szánja, hisz ő példakép. Aki az árkot nem megaláztatásnak tekinti, hanem a minden művészeti ágat egyszerre prezentáló opera és klasszikus balett bölcsőjének.
És ezalatt Szvétek László távolodott a színpadtól a leénekelt Pomádé-ária után. Igaz, a fodrászok ravaszul feltartották, igazgatták a sminkjét, gondolatban viszont már lemondott arról, hogy ő díjat kaphat itt ma este. Ma sem... Ekkorra azonban Alajos már átvette a hattyút, és kiálthattam: „Laci, ne menj messzire!" A duplafenekű Pomádé-áriát nemrég René Pape is elénekelte színpadunkon nagy komolyan, Laci előadásában természetesen az őshonos humor volt az alap. Kicsit olyan, mintha Palerdi Andris ikercsillaga volna: inverz módon Laci pályáján a vígopera dominál, és ritkább a tragédia, jóllehet mindketten mindkettőt tudják. És hát az operatörténet már csak úgy alakult, hogy abban több a szomorúság a basszusnak, pláne, ha apafigura. Se ezt, se azt a szerepkört nem könnyű vinni, aki azt hiszi, a tragikus hős fájdalmat mímelve elordíthatja, a komikus meg rájátszva elkomolytalankodhatja a szólam és a figura nehézségeit, nem látott még közelről nívós énekest. Nehéz szerepekben szívből komédiázni csak egy vezető basszus tud, akinek hanganyaga és technikája, tapasztalata és gyermeki vidámsága együtt van. Ezért is lett Szvétek László a Magyar Állami Operaház Kamaraénekese!
9. Erkel: Bánk bán – Bánk és Tiborc kettőse
A szünet előtti számban nagy búcsút láttunk. Bede Fazekas Csaba sosem volt a mienk, de mindig tiszteltük, néha hívhattuk és néha jöhetett is, leginkább az Erkelbe, nagy baritonszerepekre. A „legérettebb" aktív magyar operaénekes egész évben búcsúzott, hisz lassan közelebb már a 90-hez, mint a 80-hoz. Szilveszterkor a Denevér meglepetésvendégeként a Beatles When I'm Sixty Four-ját dalolta, természetesen átigazítva a valóságra, 84-re (mert akkorra még csak a 83-at töltötte be...). Aztán jött a két Bánk a nagy májusi, Erkel színházi sorozatban, tomboló sikerrel vették körül a gimnazisták. Az utolsó alkalmat is én erőltettem: a mai gála cezúra, bármennyire is hangsúlyozzuk a folytatást, és Csaba figurája, hozzáállása és éneklése is, fájó, de letűnik ezzel. A svédsándoros-melises éneklés, a tartás kiveszőben. (Más meg jön fel, pl. a kottahű éneklés, a különböző stílusjegyek használata, mi már csak ilyen szinuszgörbéjén ülünk az operának...) Fia, Máté nagyon szép sorokat írt utóbb, egyebek mellett ezt: „Nem azért (búcsúzik), mert elfogyott a hangja vagy az állóképessége, hanem talán épp azért, mert nem." Csaba természeti csoda, és „természetesen" énekesszínészként föllép majd eztán is. Hajrá! De ne menjünk el szó nélkül Fekete Attila Bánkja mellett sem: a kamaraénekesi címben az elsők között részesített spinto tenorunk az elmúlt napokban – egy gálaesten – nemcsak posszibilis Kalafot mutatott be, de ugyanazon májusi sorozat Bánkjaiban is debütált. Mivel a szeptember 9-én, az új évad nyitányaként színre kerülő, Vidnyánszky Attila rendezte új Bánk bán-produkció a bariton változat dacára alkalmas lesz arra, hogy bármikor tenor is énekelhesse a címszerepet újra, szívesen látjuk Fekete Attilát majd abban az előadásban is. Attila elegánsan segítette Bede Fazekas Csabát, hogy begyűjthesse egy életmű összegyűlt tapsait – és boldogan mehettünk el szünetre.
Itt most én is megállnék, Tatjána néném kedvét ne szegje hosszú szövegem, jövő héten folytatom a „nemzetközi félidő" jegyzetelésével.
Szeretettel üdvözli és várja válaszát „kák szálávej létá"
Szilveszter
