Megnyitják a csapatócsapot Zamárdiban

Hát eljött újra az a nap, amellyel kapcsolatban továbbra is kérdés, hogy vajon miért nem lett egyetemes munkaszüneti nap. Vagy legalább miért nem zárják be erre a szerdára a világ összes klubját. Berlin Berghain? Barcelona Opium? Ibiza Privilege? Ugyan már! Ezek a helyek mind kongani fognak az ürességtől jövő hétfőig. Zamárdiban ugyanis ismét megnyitják a csapatócsapot, átszakad a gigabuligát, és nem fészkel itt már egyetlen madár sem: ajánlónk a Balaton Sound első napjáról.

Rögtön itt van a mindenféle hárombetűs díjakra (TMF, 3FM, illetve WDM) jelölt, még mindig szemtelenül középkorú holland Don Diablo, aki főleg arról ismert, hogy - a műfajtól igen szokatlan módon - maga énekel a saját dalaiban. Kellemes tralalala, könnyed melódiák, némi dobbantóval megbolondítva. Tökéletes levezetés, ha már unjuk az irodai pasziánszt! Don Diablo, egyenesen a bizonyos keretek között legalizált marihuána hazájából, 17:30-tól foglalja el a nagyszínpadot.

Valamivel később 21:30-kor, tehát egy bulifesztiválon mondhatni a majdnem főműsoridőnek számító sávban egy igazi veterán, egy DJ all-star, egy olyan ember lép fel, akinek a fényképét megtaláljuk az értelmező kéziszótárban a "lemezlovas" szónál (Dévényi Tibi bácsi mosolygós, pontos labdás fotója mellett). Ő Armin van Buuren, aki már csak azért is lóg ki a mezőnyből, mert azon kevesek egyike, aki valaha az életben átvett már Grammy-díjat. Meg amúgy a DJ Mag is zsinórban ötször választotta a világegyetem legjobb lemezlovasának. Hiába hatalmas ember, tavaly még velünk is szóba állt, szóval gyaníthatóan idén is megvillantja személyiségének emberi oldalát, és egy barátságos szettel masszírozza ki belőlünk a jó lelket.

Armin Van Buuren a tavalyi Balaton Soundon Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Persze van az úgy, hogy az ember fokozatosan építené fel a Zamárdiban eltöltendő egy egész kerek hetét. Ebben az esetben teljesen fölösleges szétvillogtatni az agyat már a legelején. Jobb, ha valami lazulós, életérzős, császárkodós dolgot választ, ahol nem is annyira az ütemek viszik a prímet, hanem egyszerűen csak jók a dumák. Ott van mondjuk French Montana az agancsos kakaó sátrából (Jäger Aréna), aki úgy meglötyögteti a hangulatot, mint a kezdő óvodás a kakaós zacskót, amelyben túlságosan lerakódott már a kakaó, mert sok ideig állt a boltban az alsó polcon. Ugyanebben a lazulós, de kevésbé szétcsúszós sztílóban alkot majd ugyanezen a helyszínen a Pécs szitihuszáraiból álló Punnany Massif. Lássuk be, utóbbiak neve azért kissé furán cseng a különböző szabadon-válaszott-nevű DJ-k mellett, de abból a szempontból kétségkívül van helyük, hogy még itt is megtalálják a maguk közönségét. Mi mindenesetre örülünk nekik, nagy béke nektek!

Na meg aztán kit lehetne még kiemelni? A vállaltan nosztalgiára éhező és szomjazó, sőt azért már-már remegő fiataloknak ott van Newl vagy Cooky (haha, nem is, bár tényleg fellép), a női DJ-k rajongóinak Metzker Viki, a meg-nem-mondjuk-milyen stílus kedvelőinek Mr. Vasovski (aki ilyen veretős-szimfonikus egyveleggel próbálkozott még nemrég), de levezetésnek inkább talán mégis egy őszbajszú fesztiválcsillagot, a hazánkat már oda-vissza ismerő Nicky Romerót ajánlanánk a Party Arénából, akinek nem is érdemes meghallgatni a számait bárakármelyik netes fórumon, mert ő úgyis azért jön, hogy átírja a szívritmusunkat.