Szétrázza a testünket a mályvacukor-maszkot viselő DJ

balaton sound 2017 szombat
Vágólapra másolva!
Eljött hát a szokásos éves izommustra és kínszenvedésig sajtolt basszuscunami vége, vagyis itt a Balaton Sound zárónapja. Úgy tűnik, hogy a szervezők az utolsó napon nemes egyszerűséggel - persze átvitt értelemben - szeretnék elpusztítani a rendezvénynek otthont adó Zamárdi partját és az utolsó cseppet is kicsepegtetik a veretővályúból. Félelmetes este lesz a mai a Balaton déli partján.
Vágólapra másolva!

Bár az is igaz, hogy rögtön cáfolatként ott van a Nagyszínpad egyik fénye. Vagy inkább fénypontja. De nem technikailag, hanem fellépőügyileg: ő Zedd. 27 éves, német úr, aki úgy néz ki, mint valami amerikai filmsztár. Nem mellesleg nyert egy Grammy-díjat is. Azt mondja, hogy pályafutása során sok különböző stílusból csippentgetett össze magának ihletet és hatásokat. A legérdekesebb kérdés persze az, hogy az ilyen elektro-dubstep ügyekre hogyan hat mondjuk Liszt (hiszen őt is említette már fontos inspirálóként), de ez már legyen az ő dolga. Mindenesetre rá érdemes odafigyelni.

Fotó: Rockstar Photographers

De annyira mindegy is, hogy Zedd mit fog csinálni, mert aztán megérkezik a fején egy hatalmas mályvacukor maszkot viselő Marshmello és úgyis darabokra tör mindent maga körül. Tényleg mindig visel egy vödröt a fején, így hát a pontos személyaznossága is ismeretlen. Gyönyörű kihívást jelent majd estére a biztonsági szolgálat munkatársainak. őr legyen a talpán, aki el tudja majd dönteni, hogy ez a kukásvödör valóban az-e, akit a személyiben látnak. Egyébként ő is a Skrillex-szerű dubstep alomból keveredik el Zamárdiba, szóval ő tényleg pusztítani jön. Ember nem marad egyben a szett végére. Ami azért is szomorú, mert szegény mindig pirospozsgásan mosolygó, jóllakott és szerethető napközisnek tűnő, babaarcú Hardwell érkezik utána, de addigra már nem fog tudni koncertezni sajnos, hiszen darabokban lesznek az emberek a nagyszínpad előtt. És élvezni fogják.

Fotó: Rockstar Photographers

Ha finomabb dolgokra vágyna az egyszeri szander, akkor neki érdemes inkább megint csak a Jäger Aréna környékén bóklászni, mert ott ma is okos dolgok fognak történni. Például Troyboi. Tök jól kever, okosan odafigyel, hogy mi történik az orra előtt. Improvizatív. Jó lesz, na! Meg persze épp annyira fog lötyögtetni, hogy azért ne aludjon be az ember. Szóval ne tentebabára készüljünk!

Fotó: Rockstar Photographers

Jobban belegondolva a ma estét tényleg lazán be kell röffenteni és fel kötni a gatyát, hiszen helyszínről helyszínre tévedve simán belefuthat az ember egy-két világsztárba. A Jäger Arénában ott kever-kavar majd Hucci és Example, a Party Arénában kiveri a lelket az emberből Afrojack, a Heineken Beachen pedig Sasha nyomkodja majd a Winampot meg a Media Playert. Ja és Palotai papát ma is meg lehet majd találni a fesztivál területén egy kis gourmet-szett erejéig. Szóval érdemes nyitott szemmel járni, sok pisztáciás fánkot enni, meg szappan- és hányásízű Harry Potter-cukorkát a lemenő nap fényében. Mert itt még azt is kapni, igen. Jövőre találkozunk ugyanitt, egy hónap múlva pedig már a Szigetről jelentkezünk.