Megnyílt a Hungarikum Élményház

Hungarikum Élményház Hungarikum Élményház - kiállítás megnyitó és előadás
A Hungarikum Élményház a megnyitó napján
Vágólapra másolva!
A Vörösmarty téren, impozáns környezetben, július 21-én megnyitott Hungarikum Élményház célja, hogy a vendégek minden érzékszervükkel megtapasztalhassák a magyar különlegességeket.
Vágólapra másolva!
A Hungarikum Élményház a megnyitó napján Fotó: Polyák Attila - Origo

A Hungarikum Élményházban az érdeklődőkkel

a legmodernebb technikára épülő, interaktív kiállítás

formájában ismertetik meg Magyarország évezredes értékeit. A kiterjesztett valóság segítségével a látogatóknak lehetőségük nyílik kipróbálni a magyar felfedezők találmányait,

hidrogénbombával áttörni a falat, huszárokat kiszabadítani és festményeket életre kelteni

ugyanúgy, mint digitális panorámával barangolni az ország tájain és

szelfizni a háromdimenziós Kossuth Lajossal.

A gasztronómiai élvezetek jegyében pedig elmaradhatatlanok a jellegzetesen magyar finomságok: a vendégek megtapasztalhatják, milyen az, amikor még a kerítés is kolbászból van. A kiállítás kreatív művészek, informatikusok és történészek együttműködésében jött létre.

A kiállítás interaktív módon mutatja be a magyar jellegzetességeket. Fotó: Polyák Attila - Origo

Délutánonként pedig külföldi nézőket vár az Élményház, hogy a nézők ízelítőt kaphassanak a magyar humorból a Pódiumszínpadon. Az

angol nyelvű (ön)ironikus színházi show

betekintést enged egy XXI. századi magyar család hétköznapi életébe. Az előadás során nemcsak az ő személyes történetüket ismerhetjük meg, hanem a magyar gasztronómia, történelem, irodalom, szokások színes palettáját is.

Hungarikum Élményházban a kiállítás mellett előadásokkal is várják a közönséget. Fotó: Polyák Attila - Origo

Esténként

operett, cigányzene, népzene, jazz, swing, musicalek, különleges koncertek

szerepelnek a műsoron. A közönség találkozhat az improvizációs jazz koronázatlan királyával, Szakcsi Lakatos Bélával, Szűcs Gabival és Szirtes Edina Mókussal, az operettjátszás elhivatott képviselői közül Kalocsai Zsuzsával és Peller Károllyal, a musical és swing világából Náray Erikával és Farkas Gábor Gábriellel, a cigány folklórt dzsezzel, swinggel újragondoló Canarróval, a Szilvási Gypsy Banddal és a Jávor Pál Nemzeti Czigányzenekarral, valamint a magyar zenei élet további kiválóságaival.

A Hungarikum Élményház kiállítása művészek, informatikusok és történészek együttgondolkodásából született. Fotó: Polyák Attila - Origo