A Plázson játszik a Punnany a hétvégén

Sziget 2016 sziget fesztivál Punnany Massif Sziget 2016, sziget fesztivál
Sziget 2016, sziget fesztivál
Vágólapra másolva!
A Punnany Massif dalai úgy szólnak, mintha örökké nyár lenne. Nem csoda, hogy mostanra ők lettek az ország egyik legsikeresebb formációja, buliról-bulira halmozva a teltházakat. A csapat most egy igazán hozzájuk illő környezetben Siófokon léphetnek fel. A Punnany Massif a balatoni bulik szívverésénél, a PLÁZSon őrjíti meg ezúttal az éjszakát augusztus 5-én.
Vágólapra másolva!

A hétvégén a Plázson lép fel a Punnany Massif. A zenekar már 14 éves, és legutóbbi húzásuk egy feldolgozás verseny volt, ahol több tucat Punnany Massif-átdolgozás született.

Punnany Massif-koncert a tavalyi Szigeten Fotó: Hirling Bálint - Origo

RendbenMan és Wolfie együttese előtt pedig Dallos Bogi ad koncertet. A fiatal énekesnőt a Dal című műsorban ismerte meg a magyar közönség, azóta pedig az éneklés mellett már szerzőként is működik. Bemutatkozó lemez, az Épp most tavasszal jelent meg.

A hétvégi koncertek mellett péntektől vasárnapig a testépítés is helyet kap. A szabadtéri edzések mellett versenyek is lesznek.