Pink olyan drága volt, mint Prince

sziget 2017
Budapest, 2017. augusztus 8. Fiatalok érkeznek a Hajógyári-szigetre 2017. augusztus 8-án. Az idén jubiláló, 25. Sziget fesztivál kapuit augusztus 6-án este nyitották meg a beköltöző sátorozók előtt, a programok 9-én, a mínusz egyedik napon kezdődnek. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Szerdán kezdődik a jubielumi, 25. Sziget Fesztivál, de sokan már most beköltöztek. Idén 52 országból érkeznek fellépők, külföldről legtöbben az Egyesült Királyságból. Az augusztus 16-ig tartó fesztivál fő fellépői között van Pink, PJ Harvey, Wiz Khalifa, a Kasabian, a Chainsmokers, Jamie Cullum, a Bad Religion és az Interpol is.
Vágólapra másolva!

A fesztivál kapuit vasárnap este nyitották meg a beköltöző sátorozók előtt, a programok szerdán, a -1. napon kezdődnek.

Akár már szerdán, amikor az amerikai énekesnő, Pink a fő fellépő a nagyszínpadon, akkor már a bérletesek 90 százaléka a helyszínen lesz. Naponta mintegy száz program közül lehet választani” - mondta Kádár Tamás, a Sziget Kft. cégvezetője a fesztivál keddi sajtóbejárásán.

Kádár Tamás már ott van a Szigeten Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Arról is beszélt, hogy idén is Hollandiából, Olaszországból, Németországból, az Egyesült Királyságból és Franciaországból érkeznek a legtöbben, de még Ausztráliából is ezren jönnek a Szigetre.

Egyre nehezebb kigazdálkodni a fellépőket

Kádár Tamás az MTI-nek elmondta, hogy pontos összeget ugyan nem árulhat el, de az

idei legdrágább fellépő Pink,

aki „nagyságrendileg hasonló összegért” ad koncertet, mint 2011-ben Prince, aki a hírek szerint csaknem 1 millió dollárért zenélt Budapesten.

Gerendai Károly főszervező még korábban arról beszélt, hogy az idei Sziget mintegy 6,3 milliárd dolláros büdzséből valósul meg. Kádár Tamás kedden kitért arra, hogy a költségvetés fele megy el a programokra, és ennek is 65 százaléka a hét fő nagyszínpados fellépőre.

A világsztárok gázsija az elmúlt években nagyon megemelkedett, évről évre nehézséget okoz ezt a jegyárakból fedezni” - mondta.

Érkeznek a fesztiválozük a Hajógyári-szigetre. Az idén jubiláló, 25. Sziget fesztivál kapuit augusztus 6-án este nyitották meg Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Idén 52 országból érkeznek fellépők, az Egyesült Királyságból 58-an, köztük a már említetteken túl például Alex Clare, Alt-J, a Biffy Clyro, a Crystal Fighters, George Ezra, a Glass Animals, a Hurts, a Rudimental, a Kills, a Vaccines, Tom Odell, a Two Door Cinema Club vés a White Lies.

Nem csak zenéről szól

Kádár Tamás elmondta, hogy a Sziget művészeti installációira meghirdetett Art of Freedom pályázatra

több száz építmény, szobor, installáció terve érkezett szerte a világból.

Ezek közül zsűri választotta ki a legjobbakat, az alkotók a pályaműveik megvalósításához a szervezőktől kapták a pénzt.

A nem zenei programok közül kiemelkedik még a Nagy Utcaszínház, amelynek előadását idén az argentin-spanyol Aerial Jockey Strada és a francia Collectif Arbuste társulata készítette. A Cirque du Sziget sátra ezer férőhelyesre bővült, itt mutatják be műsorukat a Baross Imre Artistaképző tanulói, a spanyol Compania Vavel Circus, a kanadai Machine de Cirque és a Cirque Alfonse.

Emellett idén is lesz Színház- és Táncsátor, Klasszikus, Opera és Jazz Színpad, Vándor Vurstli és Magic Mirror. Új helyszín a The Music Box, ahol énekes-dalszerzők lesznek láthatók és hallhatók, és a Cardbordia sátor is, ahol kartondobozokból épülnek installációk. A Cine Concert programsorozat keretében pedig némafilmeket vetítenek élő zenei kísérettel.

Még épül és szépül a holnap induló fesztivál Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

2X25 elefántnyi nagyszínpad és saját sör

A 76 hektáron elterülő Sziget három hét alatt épült fel, ötven nagyobb és kétszáz kisebb sátrat állítottak fel, a két legnagyobb alapterülete több mint 1 hektár. Színpadokból összesen ötezer négyzetméternyi felület áll az előadók rendelkezésére.

A Dan Panaitescu Nagyszínpad előtti réten mintegy 60 ezer ember fér el,

a legnagyobb sátor, az OTP Bank Színpad by A38 tízezer fő befogadására alkalmas.

A Szigeten mintegy kétszáz vendéglátóipari egység üzemel, ezek fele ételt kínál, fele kocsma. Apropó, kocsma: a fesztivál születésnapjára egy speciális, csak a Szigetnek készülő Dreher sörkülönlegességgel,

a Dreher Sziget Sörrel koccinthatnak a látogatók.

A Sziget Sör hidegkomlózásos technológiával, Centennial komlóval készült, amelyet előszeretettel használnak IPA sörökhöz is. Megkóstolásakor citrusos, virágos aromára számíthatunk.

Aki nem jön ki a 25. Szigetre az online követheti a legnagyobb helyszínek legjobb koncertjeit. Öt színpadról lesz live stream: a Nagyszínpadról például a teljes program alatt, azaz hét napon át délután 4-től este 11-ig.