Visszatérőként köszönthette a Sziget Fesztivál közönsége a Bosznia-Hercegovinából érkező, lassan 15 éve létező Dubioza Kolektiv alakulatát. A balkáni-bosnyák-ugrálós-bolondozó vérbeli reggae-ska-punkot játszó soktagú zenekar az elmúlt évekkel ellentétben idén végre a Nagyszínpadról őrjítette meg a fesztivál népét. Mármint jó értelemben. A lötyögtetős szenvedéllyel teli koncertet követően beszélgettünk a gitárt és a basszusgitárt tépő Jernej Šavellel és Vedran Mujagić-csal. 

A koncert végén egy kisebbfajta kinyilatkoztatásnak lehettünk fültanúi: mindegy, hogy feketék vagytok, vagy fehérek, idősek, vagy fiatalok, melegek vagy heterók, a lényeg, hogy szeressétek egymást. Mindig így ér véget egy Dubioza koncert?

Verdan Mujagić: Mindenhol ugyanazt csináljuk, persze! Fontos, hogy bármerre is járunk és bármekkora is a közönségünk, ugyanazt az élményt kapják. Egyébként pedig fontos az is, amit elmondtunk, hogy mindegy kik vagytok, honnan vagytok, de öleljétek meg egymást. Az Instagram és a Facebook korában mindenkinek nagy a szája, mindenki nagyon tud üzeneteket közvetíteni, de csak kevesen vannak, akik valóban képesek lépést tenni a másik felé. Pedig ez az egyik kulcs ahhoz, hogy meg tudják élni az együttlét örömét, azt, hogy csomó vadidegen emberrel lehetsz együtt a világ minden tájáról. Együtt bulizhattok, jól érezhetitek magatokat. Felszabadultan és szabadon. Manapság ennek csak az illúzióját élik meg az emberek online. Erre szeretnénk felhívni a figyelmet minden egyes alkalommal. A valódi együttlét ugyanis szinte mindenhol hiányzik már.

Fotó: Rockstar Photographers

Jók ezek az üzenetek, meg ezek a gondolatok, de egyébként van értelmük egy olyan helyen hangoztatni ezeket, mint a Sziget, ahol egyébként nem a hétköznapi körülmények uralkodnak és mindenki sokkal szabadabb?

VM: Persze, nyilván lehet azt mondani, hogy unalmasak már ezek. Egyrészt igazad van, másrészt viszont nincs.

Arra gondolok, hogy ezek az üzenetek talán erősebbek a kinti világban.

Jernej Šavel: Igen, de a fesztivál előbb-utóbb véget ér, az emberek pedig hazamennek, vagy visszatérnek a kinti világba - ha úgy tetszik. Emlékezni fognak erre. Egyébként pedig néha nem árt felhívni az emberek figyelmét olyan magától értetődőnek tűnő dolgokra, mint például viselkedj normálisan az életben.

Fotó: Rockstar Photographers

VM: A felvetés akkor lenne igaz, ha mindenki úgy reagálna a közönségből, hogy nem ölelik meg egymást, fintorognak, aztán otthagyják az egész koncertünket a francba. De nem így volt. Mindenki megölelte a mellette lévőt. Ez persze utólag némileg patetikusnak hangozhat, de aki itt volt a helyszínen, az látta, hogy ez nem túlzás egyáltalán.

Néhány éve jártak itt utoljára, de korábban is zenéltek a Szigeten. Viszont a nagyszínpadon még nem, eddig.

JS: A legkisebbtől a legnagyobb helyszínig gyakorlatilag mindenhol felléptünk már. Most éppen a nagyszínpadon.

Mi a különbség közöttük?

VM: Őszintén? A négyzetméterek száma. Egyébként ugyanaz.

JS: Ráadásul legutóbb tényleg egy jóval kisebb helyszínen játszottunk, még korábban és mégis tök jó buli volt. Az emberek táncoltak, ugráltak, isteni volt a hangulat.

Fotó: Rockstar Photographers

VM: Most csak nagyobb a színpad meg a hangrendszer. Amúgy nekünk minden ugyanolyan, meg nem is ez a fontos, hanem az, hogy jó buli legyen.

Na jó, de nem jobb a nagyobb színpad?

VM: Az egónknak mindenképpen.

Mi is a Dubioza Kolektiv? Ha hazamegyek, mit mondjak az édesanyámnak, kikkel beszélgettem?

VM: Hát azt semmi esetre se hagyd ki, hogy mi egy zenekar vagyunk (nevet).

Rendben, köszönöm az interjút.

VM: Viccet félretéve, nem nagyon hiszem, hogy keretek közé lehetne szorítani minket. A világ minden zenei stílusa össze-vissza keveredik nálunk. Még csak nem is nagyon lehet más csapatokhoz hasonlítani minket. Ebből a szempontból valódi rémálmot jelentünk egy zenekritikusnak.

Ha túllépünk azon, hogy zeneileg próbáljuk meg definiálni a zenekart?

VM: Az a 75 perc, amit eltöltünk a színpadon, az vagyunk mi. Annál jobban nem lehet definiálni a munkánkat. Minden emiatt van. A lemezfelvételek, a videóklipek, az interjúk. Mindent azért csinálunk, hogy aztán néhány naponta legyen 75 olyan perc egy színpadon, amit itt is megélhettünk. Az, hogy valódi közönség előtt élőben játszhatunk ennek az egésznek a lényege. Ez az esszenciája.

Majdnem 15 éve létezik a zenekar, minek köszönheti azt, hogy ennyi időn keresztül megállíthatatlan maradt?

VM: A benzinkutaknak és a jó üzemanyagnak. (Nevet.)

Másként kérdezem: mi segít abban, hogy megmaradjon ez a szellem?

VM: A jó piák a backstage-ben. (Nevet.)

Feladtam.

VM: Tényleg?

Na jó nem. De, ha engem kérdeznek...

VM: Kérdezzünk? (Nevet.)

Nem kell, megy magamtól. (Mindenki nevet.) Szóval, nekem fontos lenne a turnék őrült hangulata, meg az a tehetséges, nem normális csapat, akik összejöttek a Dubioza név alatt.

VM: Az az igazság, hogy teljes mértékben függővé váltunk attól a hangulattól, amit ma is megélhettünk a színpadon. Ha belekerül az ember ebbe a körforgásba, akkor nehéz ebből kiszakadni. Ez nem olyan, mint az adrenalin-függőség, annál is komolyabb. Ezt ugyanis inkább ideális világ-függőségnek hívnám.

Fotó: Rockstar Photographers

Szomjazunk arra, hogy új embereket láthassunk, újakkal kommunikálhassunk, új országokban, új színpadokon állhassunk, ahonnan ezreknek beszélhetünk. Ezt nem lehet bármikor, bárhol megélni az életben. Függővé válik az ember. Minden nap várakozással telik el, amikor nem játszunk. Egy tökéletes nap számomra úgy néz ki, hogy felkelek, megreggelizem, elutazom egy vadidegen városba, megcsináljuk a sound check-et, zenélünk egy baromi jót, aztán lejövünk a színpadról. Ennél nincs jobb a világon.

Mi van akkor, ha megszakad ez a körforgás?

VM: Persze, véget ér, de mindenki meghal egyszer és minden véget is ér egyszer. Nem túl nagy szavak, mi? De hát ez a helyzet.

Egyébként mi van most a zenekarral?

JS: Van egy új lemezünk, amit az anyanyelvünkön vettünk fel, az most jön ki.

Fontos, hogy a saját nyelvükön is énekelhessenek?

VM: Persze, hogy az. Tulajdonképpen felváltva veszünk fel lemezeket: egyet angolul, egyet pedig a saját nyelvünkön. Fontos, hogy a saját piacunkat, vagyis az ex-Jugoszlávia országait is megszólítsuk. És fontos azért is, mert ahány nyelven énekelsz, annyiféle vagy. Amikor nyelvet váltasz, akkor az agyad is átkapcsol, másként működik. Lehet, hogy ugyanarról beszélsz, mégis másként. Más megközelítésben, más fűszerrel, kicsit más gondolatvilággal is. Ilyenkor picit változtatsz a nézőponton is. Ez sokat segít nekünk abban, hogy nyitottak maradjunk. Olyan, mintha több párhuzamos életet élne az ember.

Ez a mostani album miben különbözik a majdnem másfél évtizeddel ezelőtti elsőtől?

VM: Ez egy nehéz kérdés. Szerintem ugyanis az emberek azt mondják, hogy teljesen más, de nekünk ugyanolyan. Én nem érzek óriási szakadékot a kettő között. Legfeljebb annyi, hogy vannak újabb, vagy más hangszerek, de ennyi az egész. A lényeg, vagyis a Dubizoa Kolektiv eredeti szellemisége viszont változatlan. A mondanivalónk is ugyanaz: legyen ez egy jobb világ. Hát ezek a nagy szavak az interjú végére. (Nevet.)