Ezért került kórházba a Sziget sztárfellépője

Macklemore & Ryan Lewis koncert a Soundon 2016 július 6-án Macklemore & Ryan Lewis koncert a Soundon 2016 július 6-án
Macklemore & Ryan Lewis koncert a Soundon 2016 július 6-án
Vágólapra másolva!
Vesekő gyanújával került kórházba szombati szigetes koncertje után Macklemore.
Vágólapra másolva!

Erről Vető Viktória, a fesztivál sajtófőnöke számolt be az Origónak. Az amerikai rapper a szombati nap headlinere volt a Szigeten, és egyáltalán

nem látszott rajta, hogy rosszul lenne, sőt. Kifejezetten nagy bulit csinált a fesztivál Nagyszínpadán.

Kiderült, hogy nem sokkal a fellépés után kórházba kellett vinni, és ott töltötte az éjszakát. Most már jobban van, Vető Viktória szerint hamarosan hazarepülhet.

A rapper jó hangulatáról az a kép is árulkodott, amit aznap este készített, még a rosszullét előtt. A fesztiválozók feladtak neki egy gumiférfit a színpadra. Pontosabban Macklemore vette észre a bábút a tömegben, és kérte a közönséget, hogy küldjék fel a színpadra. A találkozás pillanatát megörökítő képet tette közzé.

Macklemore-nak egyébként kevesebb mint egy héttel szigetes fellépése előtt autóbalesete volt. A Mercedesét vezető rapper frontálisan ütközött egy pickuppal, amelynek sofőrje állítólag részeg volt. Macklemore sértetlenül távozott a helyszínről.