Három napnyi lovas őrület és gasztroünnep

food truck show kincsem park lóverseny
Vágólapra másolva!
Egy gyönyörű és elegáns, nagyjából másfél évszázados hagyomány, a lóverseny ünnepét élhetjük át hétvégén a Kincsem Parkban, ahol ráadásul még első osztályú gasztroélmények is várnak ránk, hiszen ismét a Food Truck Show-val együtt rendezik meg a Nemzetközi Lóversenyt. A háromnapos hangulatos és látványos rendezvényen gyönyörű nyárfák tövében falatozgathatunk az egykori arisztokrácia kedvelt találkozóhelyén, miközben eltűnődhetünk azon, hogy vajon melyik lóra tegyük pénzünk és bizodalmunk.
Vágólapra másolva!

„Egyedülálló az a tradíció, amely ehhez a sporthoz kapcsolódik” - kezdi a Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Kft. ügyvezető igazgatója hozzátéve, hogy ez a legrégebbi sportunk. És valóban. Jól jelzi ezt az irodájában látható számos festmény és kisebb-nagyobb szobor, amelyek az egykori legendás lovakat és lovasaikat ábrázolják.

- magyarázza Pécsi István, aki egyébként lóverseny kommentátorként csöppent a sport közelébe több mint 20 éve. Magyarország 1827-ben csatlakozott a lovas őrülethez, ekkor rendezték az első lóversenyt. Nyilván mindenki kívülről fújja már a sztorit, de azért nem lehet kihagyni, hogy Széchenyi volt az, aki idehozta ezt az egészet. Az ő idejében még szinte alig létezett a klasszikus értelemben vett lóverseny Európában. Az angolok viszont már akkor is megőrültek érte, a magyar gróf is náluk szeretett bele a műfajba. Egyrészt meglátta a lóverseny szórakoztatóipari oldalát, a társadalmi együttlét lehetőségét is felfedezte benne, másrészt azonban azt is felmérte, hogy a lóversenyzésnek köszönhetően kiváló állatok kerülnek ki az istállókból. Vagyis anyagilag sem rossz befektetés ez.

Pécsi István, a Kincsem Park vezetője - szakkommentátorként kezdte, 2014 óta vezeti a parkot Fotó: Polyák Attila - Origo

Az anyagi haszon reményének és a gondos tenyésztésnek az eredménye az angol telivér is, amely bár a világ legelterjedtebb lófajtája, mégis ez számít a lovak Rolls-Royce-ának. A szigorú ellenőrzésnek köszönhető az, hogy 300 éve gyakorlatilag szinte nem változott a lovak felépítése.

Hogy mennyire szigorú is ez a rendszer, azt jól jelzi, hogy bár a különböző nemzetek méneskönyveiben majdnem egymillió kancát tartanak nyilván, mégis mindegyik visszavezethető mindössze három arab ménre és kancára.

Ha belegondolunk, akkor ez végülis nem annyira meglepő, hiszen az angol telivérnél csak a természetes fedeztetést engedélyezik. A gondos tenyésztésnek köszönhetően gyönyörű, erős és gyors versenylovak születtek, köztük olyan „sztárokkal”, mint például a legendás Imperiál, Kincsem és Overdose. Róluk szól ez a sport - kevésbé az emberekről. Hiszen ki emlékszik például akár az előbb említett Kincsem vagy akár Overdose lovasára? Na ugye...

Fotó: Polyák Attila - Origo

„Azt azért nem szabad elfelejteni, hogy mind a szórakoztatóiparban, mind a szerencsejátékban nagyon komolyan megnőtt a konkurencia, így egy-egy jelentősebb lóverseny köré épült rendezvény is jelentősen átalakult. Teljesen másként néz ki ez a szórakoztatóipari termék 2017-ben, mint néhány évtizeddel ezelőtt” - mondja Pécsi István, megjegyezve egyúttal azt is, hogy tisztában vannak azzal, hogy újra be kell mutatni az embereknek a lóversenyt.

- azóta természetesen nagyot fordult a világ. Ez például szembetűnő a létesítményeken is. A Kincsem Park jelentős részét gyönyörűen felújították: hangulatos nyárfasorok között sétálhatunk el a kastélyszerű főépületig. Kevés olyan pálya van Európában, amely akkora fejlődésen ment volna keresztül az utóbbi években, mint a budapesti.

Nemcsak a pálya, de a versenyeket övező körítés is sokat változott. Ennek eredménye a Nemzetközi Lóverseny és Food Truck Show, ahol szinte minden van.

Lovak mellett még agarak is a rajtvonalhoz állnak - Pécsi István szerint ez a megújulás egyik szimbóluma. Két éve hozták be az agarakat is a képbe, így pénteken a galopp- és ügetőverseny mellett kutyáknak is szurkolhatunk - és fogadhatunk is rájuk. Ritka alkalom ez, ugyanis nem igazán látni profi agárversenyeket az országban.

Fotó: Polyák Attila - Origo

És hogy jön ehhez az egészhez a Food Truck Show? „Ez sokkal több annál, minthogy begurul ide hozzánk 50 furgon, amelyek egyik feléből hamburgert, a másikból meg hot-dogot osztogatnak. Ugyanis ez ma az egyik legigényesebb gasztrofesztivál. Ennek megfelelően egy válogatott társaság jön össze és kínálja a legizgalmasabb fogásokat” - mondja az ügyvezető.

Fontosak ezek a tematikus napok, hiszen bár van 80-90 versenynap az évben, de ilyenkor lehet leginkább megszólítani azokat, akik még nem, vagy csak alig ismerkedtek meg a lóversennyel. Ezért figyelnek oda a szervezők arra is, hogy ilyenkor több programot kínáljanak és lekössék a látogatókat napi 6 órán keresztül.

„Hihetetlen népvándorlások vannak a futamok között, hiszen mindig van egy-egy fél óra arra, hogy körbe tudjanak sétálni, kóstoljanak valami különlegességet a felvonuló gasztrofurgonok kínálatából. Ebben egyértelműen a nagyokat követjük, hiszen ha megnézzük a brit Royal Ascot-ot, akkor láthatjuk, hogy ott is nagy körítés van, csak ők inkább a divatra mennek rá. Ez a lóverseny könnyedebb megközelítése” - magyarázza Pécsi, aki nem mellesleg úgy látja, hogy nagyon sokat segített a Kincsem film sikere is. Egyre többen érdeklődnek, és egyre többen látogatnak ki a rendezvényekre is.

Fotó: Polyák Attila - Origo

És egyre többen vannak tisztában azzal is, hogy milyen komoly jelentőséggel bírt pár évvel ezelőtt Overdose. Az utóbbi évek kiemelkedő magyar lovának csikói nem mellesleg most hétvégén versenyeznek majd. Érdemes rájuk odafigyelni, bár nem árt tudni azt is, hogy ekkora sztárló két generációnként, azaz nagyjából 50 évente egyszer van.

Egy lóverseny mindezek mellett szól a szerencsejátékról és a fogadás izgalmáról is. Nyilván nem a családi vagyont szokták ilyenkor feltenni az emberek, hanem csupán a játék ízéért néhány ezer forintot tesznek meg. Az élmény így is garantált.

- mondja Pécsi, majd összegzésül leszögezi, hogy „közép-európai szinten minden országból képviseltetik magukat a legjobbak. Így azok, akik kilátogatnak hétvégén a Kincsem Parkba, a legmagasabb szintű ló- és agrárversenyt láthatják majd. Ahol ráadásul őrült nagy hangulat van!”