Kelemen Kabátban: Érezték, hogy van bennünk víruspotenciál

Horváth Boldizsár, a Kelemen Kabátban frontwembere ad interjút 2017 augusztus 24-én

2011-ben robbant be két nagyon erős anyaggal. Az elmúlt hat évben pedig egyre jobban letisztult zenekara, a Kelemen Kabátban, és még őt is meglepi, mennyire szomorúak a legújabb dalaik. A 2018 elején megjelenő lemezükön lesz kesergős house és népzene is. A zenekarvezető Horváth Boldival a kezdetekről, küzdelmekről, öregedésről és a segítségnyújtásról is beszélgettünk. A több közös ismerős miatt pedig tegeződve. Interjú.

Én még 2003 körül hallottam, hogy van három testvér, akiket Gáspárnak, Menyhértnek és Boldizsárnak hívnak, és még csupa érdekes infó jött róluk. Aztán jött 2011, és láttalak Szerecsenkirályként a Bisztró dal című klipedben, ami engem egyből földre vitt. Azt hiszem, akkor fogalmaztam meg magamban először, hogy sajnos megöregedtem. Azért az egy elég komoly belépő volt. Az volt az első megjelenésed, aminek profi képi világa volt?

Szólóban, Szerecsenkirályként igen. De pont azon a nyáron jött ki a Nyári dallam is a Kelemen Kabátbannal. Az nem sokkal a Bisztró dal előtt volt, és valószínűleg ezért is választottak engem meg a testvéremet (az akkori szórakozóhely tulajdonosai – a szerk.) a Bisztró dalra, mert érezték, hogy van vírus potenciál azokban a dolgokban, amiket csináltunk. Főleg az akkoriakban. És igen, mondhatjuk, hogy az volt az első profi klip, ami a Nyári dallam-on csak azért nem látszik, mert béna felbontásban van fent a YouTube-on, de az is egy nagyon komoly dolog volt. Egy 16 fős stábbal dolgoztunk külföldön három napig.

Az, hogy főleg az akkori dolgokban volt vírus potenciál, azt jelenti, hogy ez nagyon változott?

Az akkori dalainkra meg klipjeinkre sokkal jellemzőbb volt ez. Valószínűleg azért is, mert huszonegykét évesek voltunk. Akkoriban minél ösztönösebb, szélsőségesebb, viccesebb, ironikusabb, biztosítékot minél jobban kiverő dolgokat próbáltunk megvalósítani. Leginkább ezen volt a hangsúly, tehát tisztán a szórakoztatáson. Ez azért változott azóta, és ez nyilvánvalóan szembetűnik, ha az ember összehasonlít egy 2011-es és egy 2017-es dalt.

És ez a biztosítékkiverés soha nem is merült fel állandó vonalként? Mármint, hogy megmaradtok annál.

Szerintem ez egy klasszikus zenekari út, tehát itt sem mi találtuk fel a spanyol viaszt, vagy legalábbis az alkotó természet nagyon hasonló a különböző zenekaroknál. Elég, ha csak a Republicra gondolunk, akiknek az első nagy slágerei között volt a Repül a bálna, ami egy poéndala volt az akkori kornak. Vagy ott van Vad Fruttik, nekik az első nagy slágerük, a Sárga Zsiguli egy novelty slágerszerűség volt. Ezek aztán általában kifulladnak. Legalábbis nálunk kifulladt, nem láttunk benne olyan nagyon sok perspektívát. Az ember megcsinálja háromszor-négyszer, aztán

elkezdik más dolgok is foglalkoztatni, és máshova helyezi a hangsúlyokat.

Horváth Boldizsár, a Kelemen Kabátban frontembere Fotó: Szabó Gábor - Origo

A Bisztró dal miatt kaptatok rendesen kritikát. Sajnáltalak is, mikor láttam, hogy valóban rosszul érintett az egyik tévés műsorvezető taplósága. Azóta azért ez csökkent, ugye? Vagy sokat kell még magyarázkodni?

Az én felfogásom szerint úgy néz ki, hogy az a jó, ami valamilyen, és az a rossz, ami semmilyen. És szerintem a Nyári dallam és a Bisztró dal is valamilyenek voltak. Ha pedig valaki valamilyet csinál, akkor arra kétféle szélsőség irányából jönnek a reakciók. Valaki

nagyon szeretni fogja, és lesz, aki majd nagyon utálja.

Ez egyrészt tök jól megedzett engem, hogy akár a kirívóan pozitív, akár a kirívóan negatív kritika elmenjen a fülem mellett. Közben mind a kettő nagyon fontos, mert ha én mondjuk, elhiszem azt a YouTube-os kommmentet, hogy én vagyok a világ legnagyobb embere, az rossz útra tud elvinni. Ahogy az is, ha az ember elhiszi, hogy ő egy teljesen értéktelen hulladék. Közben az is fontos, hogy egy ilyen stílusban, ahol a videó az extravagánsságával hívja fel magára a figyelmet, akkor az szélsőséges és megosztó legyen. Különben nem fogják megosztani, nem fognak róla beszélni. Ha az ember azt akarja, hogy ilyen módon terjedjen a terméke, „hogy hú, hát ez micsoda dolog, hogy bundában a tengerparton ugrál három hülyegyerek”, akkor ott ilyen eszközöket kell bevetni, és az a jó, hogy felháborodnak az emberek. Bizonyos szempontból még örültünk is neki. Nyilván az egy kicsit szokatlan, amikor az embernek elsőre az arcába mondják a tévében, hogy ez így tök szar, de szerencsére ezt

rövid idő alatt megszoktuk, és azóta ez gyakorlatilag el is tűnt.

Tehát most már nem azzal kerülünk sem képernyőre, sem rádióba, sem újságokba, hogy mekkora baromállatságot csináltunk.

Volt olyan ismert ember, aki annak idején egyből azt mondta, hogy ez neki baromira tetszik? Vagy akár a régi osztályfőnököd...

Nagyon sok ilyen ember volt, akkoriban ezzel nagyon sokat foglalkoztak. Most például a Rákóczi Feri jut eszembe, ő vele tök jót beszélgettem akkor, és nagyon pozitívan állt hozzá. Alapvetően így volt vele a legtöbb ember. Egy bizonyos intelligencia fölött sejtették, hogy ez egy ironikus dolog, és a szórakoztatásról szól. Értelmesebb emberek között nagyon ritkán fejezte ki bárki, hogy ez nagyon káros a társadalomra. [nevet]

Azt jól sejtem, hogy a gimnáziumban hangadó voltál, és nem is a hátsó sorból, a pad alól? Szóval látványosan voltál menő arc, központi figura?

Az biztos, hogy menő arc voltam, viszont ehhez hozzátartozik, hogy nagyon jó osztályom volt a gimnáziumban, akikkel azóta is összejárunk. Nyilván langyult az intenzitás, de mondhatom, hogy rendszeresen, évente akár többször is találkozunk, sok emberrel baráti viszonyt ápolunk. Az osztályban egy nagyon jó közösség alakult ki, ahonnan én semmiképpen sem emelném ki magamat, vagy bárkit. Mert ott voltunk harmincan, és mindenki nagyon erős karakter volt, mégis tök jól megfértünk egymás mellett. Szóval én

nagyon menő voltam, de rajtam kívül még volt huszonkilenc nagyon menő ember ebben az osztályban.

Már ötévesen kitalálta, hogy szeretne egy lemezt csinálni Fotó: Szabó Gábor - Origo

Mihály, a Kelemen Kabátban rappere, azaz M-Papa padtársad volt?

Igen. Elég hamar egymás mellé kerültünk, de nem magunktól, mivel ültetgettek minket, nem mi mondtuk meg, hogy hova szeretnénk ülni. De egymás mellé kerültünk, és elkezdtünk bohóckodni.

Édesapád hangmérnök, idősebbik testvéred az Irie Maffia alapító tagja. Te meddig dédelgettél olyan álmokat, hogy nem hanggal, zenével fogsz foglalkozni? Ha jól tudom, kommunikációt tanultál...

Ilyet semeddig nem dédelgettem. Én tizenhét éves korom óta zenével szeretnék foglalkozni. Amikor beszálltam az első könnyűzenekaromba, már akkor éreztem. Nyilván annyi idősen nem terveztem meg előre, hogyan lesz 10-20-30 évvel később. Arra például pontosam emlékszem, hogy ötéves koromban kitaláltam, hogy szeretnék csinálni egy lemezt, amin ugye van több dal. A terv egy beatbox lemezről szólt. Járkáltam otthon a folyosón, közben doboltam a szájammal, és ez nekem nagyon tetszett. Aztán gondoltam, hogy majd felveszem, és csinálok belőle egy lemezt. Nagyon sok bakelitet hallgattunk otthon, főleg rock meg blues klasszikusokat, és úgy gondoltam, hogy ha nekik van, akkor majd én is fogok csinálni. A következő lépés tizenhét évesen volt, amikor megtapasztaltam, hogy milyen színpadon állni, milyen zenekarban alkotni.

Ez volt a Riddim Colony?

Igen. Autentikus reggae-dancehall, tehát jamaikai gyökerű zenéket játszottunk. Nagyon szép két év volt.

Az öt éves korodból való terved nyomán lesz valaha fizikai megnyilvánulása a Kelemen Kabátban munkájának? Például hanglemez.

Egy már van. A Szívdöglesztő EP megjelent CD-n, de hanglemezen nem gondolkodtam. Az az igazság, hogy én már annyira függetlennek tartom a zenét a fizikai formától, hogy nem valószínű. Szerintem az már teljesen mindegy, hogy egy lemez milyen csatornán jelenik meg. Lemez formában a Kelemen összes albuma fent van minden csatornán. Végig lehet őket hallgatni, és ugye a számok nem véletlenül vannak az adott sorrendben. Ilyen értelemben szerintem

ez a forma örök.

Lehet promótálni single-önként dalokat videóklippel, és arra helyezni a hangsúlyt. De legalábbis nekem fontos, hogy ha valaki szereti ezt a zenekart, és végigkövette a munkásságát, az egy-két évente kapjon egy olyan albumot, amin van négy-öt, még nem hallott dal, amik új kontextusba tudják helyezni a már ismerteket. Fontos, hogy az egészet végig lehessen hallgatni úgy, hogy kiadjon valamiféle érzést. Nekem a Maradjatok gyerekek című lemezünknél az egyik legpozitívabb kritika, amit elsősorban a szakmától kaptunk, hogy ez egy olyan lemez, amit beraksz, és végighallgatod. Nem akarod kikapcsolni, és úgy teljesedik ki, hogy minden dalt hallasz.

„Az utóbbi időben önazonosabbak, hitelesebbek vagyunk” Fotó: Szabó Gábor - Origo

Valaha visszatér a Szerecsenkirály? Mondjuk, mellékprojektént? Vagy minden ilyen kreativitást belegyúrtál a Kelemenbe?

Én a Szerecsenkirály nevet elengedtem. Magamat már Horváth Boldi néven tüntetem fel mindenhol. Ez tükrözi azt a folyamatot is, ahogy a Kelemen letisztult. Az utóbbi időben önazonosabbak, hitelesebbek vagyunk. Jelenleg annyira a Kelemenen vannak a hangsúlyok, és a produkció minden tagja érzi is, hogy most, ezekben az években érdemes nagyon sok energiát belefektetni. Nagyon

nagy a hitünk, és nagyon sok munkát rakunk bele.

Ettől függetlenül lehet, hogy lesz ilyen. Egy átlagos zenész életmodell azt szokta mutatni, hogy egy ember egynél több zenekarban játszik a pályáján. Akármennyire sikeres a zenekar, van egy idő, amikor érdemes elegánsan abbahagyni, vagy akár csak megritkítani a dolgot. Ha ez elérkezik a Kelemennél, akkor lehet, hogy csinálok ilyet, de most eszembe sem jut. Annyi van, hogy szoktam másoknak szövegeket írni.

Lehet tudni, hogy kinek?

Például a legújabb Compact Disco-dalnak én írtam a szövegét.

Említetted a produkciót, a tagokat. Nyilván nem egyedül csinálsz mindent, de valószínű nem is akkora a stáb, mint Robbie Williamsé. Hogy bírod a mostani nyomást, terheket? Elegen vagytok, vagy megszakadsz?

Közel sem mindent én csinálok, de tény, hogy nagyon sokat dolgozom. Ez mindig egy érdekes játék, hogy mekkora legyen a stáb. Ha nagyobb, akkor ugye kevesebb pénz jut egy emberre, és ha kisebb, akkor sokkal többet kell dolgozni. Ezzel kell okosan-ügyesen lavírozni. Aki a stábban a legaktívabb, az a zenekar, ami próbál, koncertezik, és néhány tag stúdiózik is. De ezek főleg kreatív dolgok, tehát hiába dolgozunk, és mondjuk, hosszú időt töltünk a stúdióban, mégis

ezek feltöltő dolgok.

Aztán van a zenekarnak Laszip Dávid, akit elsősorban koncertszervezőként definiálnék, de annál sokkal többet tesz a produkcióért. Gyakorlatilag mindenhova besegít, ahova tud. Aztán ott van a tesóm, aki a zenei vezetője az egésznek, én pedig főleg dalszerzőként meg zenekarvezetőként veszek részt ebben, ami nagyjából mindent jelent. Aztán lassan egy éve van egy közösségi média csapatunk, ami most éppen egy fő. A többiek pedig mind időszakos kapcsolatot jelentenek. Közülük talán a grafikusunkkal dolgozunk a legtöbbet, és persze van videóklipes stáb is.

Mindig ugyanazzal a klipes csapattal dolgoztok, vagy váltogatjátok?

Általában változik, de vannak átfedések köztük. Szerintem jó az, ha picit változik ez a dolog.

„Egy klasszikus örökzöld, ami 20-30 év múlva is örökzöld lesz, akkor már valószínűleg a retró diszkókban” Fotó: Szabó Gábor - Origo

Állítólag nálatok a dalszerzés a legszabadabb része a munkának. A működéshez szükséges többi dolog mennyire megy lazán?

Az adminisztratív dolgokon kívül a legtöbb munkafolyamat kreativitást igényel, azokkal mindig öröm foglalkozni. Például azt, hogy mikor milyen dalt adjunk ki, mire mennyi pénzt költsünk. Az utóbbi időben ezekben sokkal átgondoltabbak vagyunk, mint korábban. Viszonylag sok időt is töltünk el velük, de nem teherként éljük meg.

Egy korábbi interjúban említetted a ruhakészítést. Ez valóban varratást, készíttetést jelent, vagy annyit, hogy kitalálsz valamit, és próbálod beszerezni innen-onnan?

A fellépőruhákra van egy nagyon jó divattervező ismerősünk, és ha úgy vesszük, ő is a stáb tagja. Maár Róbert az, aki egy elég befutott magyar tervező. Ő csinálta például a most Oscart nyert magyar kontingensből is több ember ruháját. A legutóbbi varratott fellépőruhám egy klasszikus melegítő ruha, rendesen alsó és felső. Illetve most kijött az új klipünk, A hónap dolgozója dalhoz, emiatt mostanában főleg a munkás ruhában koncertezünk.

Meddig lesz sláger a Maradjatok gyerekek? Hány nyáron át?

Szerintem bármennyi. Abból a korszakból több sláger is volt előtte és utána, de ez lett magasan a legnagyobb. És nem a számok miatt, hanem mert ez egy kortalan örökzöld. Ez nem egy életkor vagy társadalmi réteg szerinti himnusz, hanem gyakorlatilag mindenkinek szól. Szerintem

ez nem igazán tud kimenni a divatból.

A mai napig hetente kapunk több videót arról, hogy valakinek például a kétéves kislánya erre táncol. Az emberek ősszel egy picit elfelejtik, aztán amikor vége a sulinak, jön a július meg a fesztiválszezon, akkor mondják, hogy „jaj, mit hallgassunk, ja, itt van ez”. Egy klasszikus örökzöld, ami 20-30 év múlva is örökzöld lesz, akkor már valószínűleg a retró diszkókban.

A dal sikere bármilyen szinten befolyásol titeket? Nyomja a vállatokat?

Egyáltalán nem befolyásol. Nem is feszülünk rá, nem hasonlítjuk össze a dolgokat folyamatosan. Organikusan építjük a közönségünket. Jelenleg a koncerteken van a hangsúly. Megvannak azok az irányok, vagy azok a dalok, amiken szólni szeretnénk az emberekhez. Már jó ideje nem foglalkozunk azzal, hogy egy-egy dalra hányan kattintanak. Abban a kategóriában, ahol mi mozgunk, ott ez nem számít. Számos olyan zenekar van, akiket mi oda-vissza megverünk például YouTube-os nézettségben, de nálunk sokkal komolyabb közönséget tudnak megmozgatni. Csak egy példa: Demjén Ferencnek van huszonegynéhány ezer követője a Facebookon, és teltházas Arénát csinál minden évben. Szóval mi igazából

a közönségünket szeretnénk szépen lassan építeni.

Az biztos, hogy egy ilyen dal amellett, hogy egy csomó kaput megnyit, nagyon meg is tudja nehezíteni az építkezést. A legtöbb ember, aki ismer minket, az ezt az egy dalt ismeri tőlünk. Ez lehet azért, mert ugye nem mindenkinek a könnyűzene az élete. Ezer más feladata, problémája van az életében, és ezt az egy dalt hallgatja, szereti, de nem követ minket sehol. Aztán ha találkozik egy 2017-es dalunkkal, akkor önkéntelenül is össze fogja vele hasonlítani, és azt hallja, hogy a Maradjatok gyerekek egy könnyed, pozitív nyári sláger, most meg kiadunk egy tök szomorú house dalt, vagy egy népzenét, amiben ott kesergünk valamiről. Mert ilyenek is várhatók az új lemezen. És akkor könnyen előfordulhat, hogy azt mondja, kérem, én nem erre váltottam jegyet. Tehát amennyire hoz egy sláger, annyira el is visz. Ezért is lettem az utóbbi időben egyre kevésbé slágerfetisiszta. Sokkal inkább az fontos, hogy annak a közönségnek, aki kötődik hozzánk, annak tetsszen az az irány, amit mi kitaláltunk.

„Inkább egy kicsi háznak rúgjuk ki az oldalát, és legyen nagyon nagy a buli” Fotó: Szabó Gábor - Origo

Mondtad a közönségépítést. Én az idei VOLT-on próbáltam közelebb kerülni színpadhoz a koncerteteken, de nem nagyon sikerült. Elég nagy bulit csináltatok, a koncertetek környékén lényegében megbénult a közlekedés. Jövőre hogy lesz, nagyobb helyet kaptok?

Igen, az egy elég nagy buli volt. Tavalyelőtt ugyanazon a helyszínen léptünk fel a Nagy-Szín-Pad! vetélkedő fellépőjeként. Tavaly pedig kaptunk egy nagyon jó színpadot egy nagyon jó időpontban. Azt gondolom, hogy ez a zenekarhoz méltó megoldás volt, és

tényleg ott volt több ezer ember.

Egy középkategóriájú zenekarnál, mint a Kelemen, az a felállás, hogy vagy kapunk egy jó színpadon egy szar időpontot, vagy kapunk egy nagyon jó időpontot egy szar színpadon. Annyit azért elmondanék a fesztiválszervezők védelmében, hogy idén megkaptuk a pénteket, este 8 órával, aminél jelenleg nincs jobb időpont a VOLT-on. És cserébe kaptunk egy kicsit gyengébb helyszínt. Mi pedig úgy döntöttünk, hogy inkább egy kicsi háznak rúgjuk ki az oldalát, és legyen nagyon nagy a buli, minthogy legyen egy kicsit szellősebb, tutyimutyi buli délután háromkor.

És mi lesz jövőre? Hogy döntenétek?

Ha ugyanez lenne a felállás, akkor valószínűleg ugyanígy. De szerintem nem ez lesz, mert úgy érzem, addigra tudunk annyit növekedni. Legalábbis a jelek erre mutatnak. És talán megkapunk egy jobb idősávot egy nagyobb színpadon.

Az említett új lemez a kesergős house-szal és népzenével mikor jön ki?

Még nagyban folyik a lemezkészítés kreatív része. Nagyjából tavaly szeptemberben kezdtük el csepegtetni a dalokat. Kijött már róla a Felkel a város és Dér Henivel a Félreismertem, most pedig A hónap dolgozója. Aztán ott van a Bonanza-feldolgozás, az Induljon a banzáj. De ez valószínűleg nem kerül fel a lemezre, ami 2018 elején jön ki, február-március környékén.

Osztottunk-szoroztunk, és úgy láttuk, hogy nem tud előbb megjelenni. A legtöbb idő a gyártással megy el. Megírni egy lemez alapjait, vagy összegezni a korábbi dalokat, az nagyjából két-három nap. A tesómmal, Gazsival mi folyamatosan írjuk a dalokat, aztán évente három napra összejövünk a Dunakanyarban, és összegezzük, passzítjuk a hangulatokat, és

kihozzuk egymásból azt, amit ki tudunk.

Ezután jön az időigényes és stresszes meló, azaz a megvalósítás. Csúnya szóval a dalok gyártása. Meg kell hangszerelni a dalokat. Föl kell venni, „oh, megint nem lett jó, akkor fölvenni, megint nem lett jó, nem elég kifejező az ének, megint nem jó, ne ezzel a mikrofonnal, akkor újra, de inkább ilyen gitárral, stb.” Ez elsősorban a Gazsi munkája, aki amúgy is egy elég elfoglalt ember. Neki van a főzenekara, az Irie Maffia aktív koncertezéssel, aztán van egy JummoDaddy projektje, amivel dalokat szerez, és rengeteget DJ-zik. És az időnk és energiánk véges, szóval úgy néz ki, hogy 2018 elején jön ki. Elég bőséges lesz.

Az mit jelent, 15 dal?

Olyan 12 körül, de eddig 9 volt a maximum, tehát ez magunkhoz képest sok. Viszonylag régen is adtunk ki lemezt, tehát fontos, hogy ez egy hosszabb, összetettebb anyag legyen. És ugyanannyira pozitív értelemben csapongó, eklektikus lesz, mint az eddigi lemezek, csak más stílusokban kalandozik. Ahogy mondtam, megjelenik benne népzene, és egy csomó olyan stílus, amivel még nem foglalkoztunk.

És lesz valami olyan téma, amire felfűződnek a dalok?

Ezek a központi gondolatok sosem tudatosak. Azt vettük észre az utóbbi dalokon, hogy már nincs az, hogy csak vicces, csak pozitív, ami abszolút újdonság tőlünk. Amikor megnézzük az újakat, kiderül, hogy majdnem mindegyik szomorú. [nevet] Azt gondolom, hogy ez egy nagy váltás most, de nem tudom, hogy ez hol gyökerezik, mert az életünkben ezt nem tapasztaljuk. Lehet, hogy a környezetünk, a közhangulat miatt van, de abszolút megjelent.

Lehet, hogy ti is megöregedtetek...

Igen, öregszünk. [nevet] Egyébként viccen kívül, sokszor eszembe jut, hogy milyen jó lenne egyetemistának lenni. Pont a minap mondtam ki magamban, hogy „ha egy napra megint fiatal lehetnék”. Pedig azért 30 évesen nem érzem magamat annyira öregnek, de úgy látszik, elkezdődött. Az Öreglemez. Akkor meg is van a címe. [nevet]

„Nekünk ez egy fontos dolog volt, mert egy kultikus zenekarról és slágerről beszélünk” Fotó: Szabó Gábor - Origo

Ha jól tudom, ezt a Bonanza-feldolgozást az idei VOLT-on adtátok elő először. Erről mit kell tudni?

Ez a feldolgozás egy fontos dolog, de még nem döntöttük el, hogy beleálljunk-e. Már felraktuk a YouTube-ra, de függetlenül attól, hogy a dal jó-e vagy rossz, nem biztos, hogy felkerül a lemezre. Azt látjuk, hogy a Bonanzának, vagyis most már Ákosnak olyan erős és picit idősebb rajongótábora van, hogy élből

elutasítanak mindent, ami megpróbálja átdolgozni.

Ez egy nagyon megtisztelő felkérés volt, Csupó Gábor személyesen kereste meg a zenekart az ötlettel, mert egyébként szereti a Kelement. A szakmáján belül egy világsztárról van szó, és nagyon jól esett, hogy ilyen formátumú emberek is azt érzik, hogy minőségi az, amit csinálunk. A dal elkészült, kitettük, de látjuk a visszajelzésekből, hogy a Bonanza-Ákos-rajongók nem fogják elfogadni. Éppen ezért mi még nem is promótáltuk. Annyi van, hogy bekerült a Pappa Pia című filmbe, és így biztos, hogy több mint 100 ezer már hallotta. Ezen kívül viszont tényleg nem tudjuk, hogy van-e értelme annak, hogy nagyobb feneket kerítsünk neki, és ezzel felbosszantsuk Ákos rajongótáborát. Az viszont biztos, hogy nekünk ez egy fontos dolog volt, mert egy kultikus zenekarról és slágerről beszélünk. Egy ilyenhez hozzányúlni mindig nehéz, és nagyon sokat dolgoztunk vele.

Ősszel lesz egy önkéntességi kampány, amiben részt veszel. Hogy találkoztál a 72 óra kompromisszumok nélkül szervezőivel?

Én különböző szálon jó viszonyt ápolok csomó olyan szervezettel, amelyek a történelmi egyházakhoz köthetők. Ilyen például a KözösPont sátor, ami egy fesztiválmissziós dologról szól. És ott van az ÖKI, az Ökumenikus Ifjúsági Iroda is, akik a 72 óra kompromisszumok nélkült is szervezik. Ennek a programnak az a lényege, hogy kiválasztanak nagyjából 300 projektet a legkisebbtől a legnagyobbig, ami mellé begyűjtik az emberi erőforrást és a tenni akarást. Ez lehet óvodai kerítésfestés, konzervgyűjtés a rászorulóknak, tényleg akármi, csak a segítésről szóljon. Ez egy háromnapos program, aminek mindig van egy arca, idén pedig kettő. Az egyik a Margaret Island zenekar, a másik pedig én vagyok, mint a Kelemen Kabátban zenekar énekese. A mi feladatunk az, hogy

kiválasztunk néhány projektet, amit segítünk, emellett pedig a csatornáinkon keresztül felhívjuk a figyelmet az egész programra.

A segítés nekem pár éve kezdett fontos lenni. Ha az embernek mindene megvan, akkor egy idő után rájön, hogy fontos a másokon segítés. És ez anyagi helyzettől teljesen független, mert aki egészséges, és van mit ennie, annak mindene megvan. Számomra ennek a 72 órának nem az a legfontosabb része, hogy konkrétan az a 300 feladat, segítség megvalósul, hanem az, hogy általuk a résztvevőknél jóval több embernek mutatja meg, hogy milyen fontos a másokon való segítés. Szerintem a segítséget egészen apró dolgokban rendszeresen lehet gyakorolni. Napi egy segítség is sokat számít. De úgy is lehet segíteni, ha valaki adakozik, vagy munkájának egy részét például ellenszolgáltatás nélkül teszi meg. Nekem emiatt volt ez szimpatikus, ezért vágtam bele.