A pénzt „herdáló” operai építkezésekről, s hogy az ezüst nem csillog szépen

Opera évadbejelentés 2017
Ókovács Szilveszter
Vágólapra másolva!
Ókovács szerint az opera – 2/39. levélária
Vágólapra másolva!

Kedves Néném!

Ezek szerint olvassa azt a hetilapot, amely hogy-hogy nem, mindig talál fogást rajtunk? Ejnye, ez a hvg.hu tényleg kiismerhetetlen, néha azt érzem, egyszerűen csak nem mer minket szeretni...

A héten például remek képriportot hoztak arról, miként is zajlik a munka az Eiffel-csarnokban, hisz még augusztus elején elindultak a gépek, és már bizony, van látszatja is. De minden képalában odagonoszkodik, hogy itt viszont már rég szólni kéne a zenének... Mintha nem tudósított volna maga is arról, hogy az első körben nem volt sikeres a közbeszerzés, és onnan, annak a megismétlése miatt ér minket időveszteség.

De hát a közbeszerzés épp egy fontos, habár nehézkes elem a fékek és ellensúlyok annyiszor elsiratott rendszerében, és bárki mondhat bármit, csak az tudja megnyerni, aki elindul rajta. Meggyőződésem, hogy azért van/volt most is csak egy pályázónk, mert hírhedten fogjuk a pénzt – gondoljon bele: most, amikor vidéki színházfelújítások kapnak 8-9 mrd-os forrást, a mindannyiuknál háromszor nagyobb Erkel Színházat 1.7 mrd Ft-ból nyitottuk újra...

Legutóbb az is keserűen volt vicces, amikor sikerült megírniuk, hogy az Eiffel többe' lesz ám, mint amit először mondtunk: aztán a magasabb összegről nem sikerült észre venni, hogy bizony, alatta van a korábbi számnak: az Eiffel eleve 14 mrd feletti mérnökárral indult. Valójában itt a fogalmazás suta, forráskritika nélküli és az érintett véleményéről is elfelejtkező. Mert igen, valóban drágul majd az Eiffel, de csak akkor, ha a pillanatnyilag opcióba tolt műszaki tartalmat is megvalósítjuk – ahhoz viszont kormánydöntés kell, és az előterjesztésben végképp nem másfélszeres a szorzó, hanem 29%-os, ami több milliárdos különbség – mármint a lap állításához képest is... Arról, ha az újságírók nem olvasnak és nem is kérdeznek, csípőből tüzelnek, nem tehetünk: az Eiffel ugyanis anno két tenderből (bontás és építés), plusz az Opera saját hatáskörben tartott beszerzéseiből, parkalakításából és egyebekből állt, innen a szépre dagadt félreértés. Nem lehetetlen se elmagyarázni, se megérteni, de szándék kéne az utóbbihoz is.

Drága Néném!

A számok makacs dolgok (volnának), aztán mégis látjuk, mi van. A sajtó és a politika egy része hiszterikusan úgy tesz, mintha ugyanők, tehát az újságíró kollégák és a politikusok nem laknának valahol, és azok a helyek (lakások, házak) ne szorulnának időnként javításra, felújításra. Hát hogy van az, ha egy kabarettista arról készít számot, hogy a kőműves, az ács, a burkoló vagy a vizesember az elszámoláskor közli: az az összeg az elején 1. csak anyagköltség volt, 2. igen, de közben még mi minden derült ki és egyáltalán, 3. plusz áfa, de utána nincs meg a számlatömb – tehát hogy ezt hallgatva nagyokat hahotázunk, mert igen, ez a helyzet a valóságban. És az is a helyzet, hogy örülhetünk, ha találunk kétkezi mestert, aki tényleg jó – akkor még a pénzt is kifizetjük, morgássá szelídítve a háborgást. Mert mégiscsak megvalósul, amit álmodtunk, amire szükségünk volt. Ma így lehet fejleszteni, teremteni. Különben pedig ez a véleménykülönbség meg morgás meg mégis kifizetés az áremelkedést magát írja le.

És Néném hiába húzza fel a szemöldökét, ez nem megy, nem mehet másképp egy intézmény beruházásánál sem. Hiába építünk be tartalékkeretet, egy Operaház típusú különösen védett műemlék falazatán belül hogy mi van, senki se tudja előre: azt sem tudni pontosan, 1980 és 84 között, az első nagygenerálkor mit csináltak, mert azok a tervek sincsenek meg! És hány év munka van egy efféle előterjesztésben? Az Eiffel udvarán 2013 januárjában, csikorgó, majd latyakos télben álltam először néhány kollégával. A következő héten elkezdtünk terveket szőni, másfél évvel később kaptunk pénzt a kormánytól egy komolyabb előtanulmányra, még csak néhány tízmilliót. Egy évvel később már arról döntöttek, hogy kiviteli tervet készíttethetünk, ez már sokszáz milliós érték. 2015-ben pedig zöld lámpát kapott maga a projekt, a kivitelezés, amelynek első (sikertelen) közbeszerzési köre csaknem egy évig tartott, és a második ért révbe idén nyárra. A mérnökárakat 2014-es adatok alapján tudták számolni 2015-ben, mire a projekt elkészül, 2018 vége lesz, mire a pótmunkáit elvégzik majd és megnyitjuk, 2019-et írunk. (És addigra már hat éve ázott be a cipőm az Eiffel megpillantásának első havas havában.)

Fotó: Polyák Attila - Origo

Akkor most őszinteséget kérek Nénémtől is! Ha pl. egy burkolóval és a kerámiákat forgalmazó céggel 2014-ben megbeszélt valamit, még ha le is szerződték, 2018-19-ben ugyanannyiból fogják kihozni? Ez a polgári életben sikerül? Ugyanannyit kér négy-öt évvel később a villanyszerelő, a fodrász vagy az éttermi pincér? És ha esetleg többet kér, akkor miért nem írunk pikírt cikkeket, utalgatunk holmi túlszámlázásra, korrupcióra az összes szolgáltatási szektoros szakembernél, vagy a termékek gyártóinál? Az iPhone ára nem emelkedik? Vagy az autóké? Van, hogy nincs is elég cement, hát hogyne drágulna, a palát meg már nem is gyártják itthon, hát ne rakódna mindenféle költség távoli szállítására? Ha az olaj vagy a lítium elkezd nagyon fogyni, nem megy fel az ára? És akkor az feltétlen korrupció?

Kedves Néném, egyszóval ami az Eiffel Műhelyháznál megy és néhány nap múlva az Operaháznál indulni fog, kezeskedem érte, hogy nem herdálás, hanem iszonyatos erőbefektetéssel, többéves munkával épp az árak leszorítása folyik. Hogy ne drágulhasson annyival a projekt, amennyivel a vállalkozó szeretné, ugyanakkor mégse nézzünk senkit hülyének, és ne higgyük már el, hogy a rendkívül sok szegmenset érintő, a vas, üveg, műanyag iparát, az össze technológiai szférát, és hát hatalmas mértékben az emberi erőforrást használó és azok drágulását csak összegezni képes építőipar árai nem mentek feljebb! És erre nem az a válasz, hogy ennyi meg annyi az infláció, hisz az egy átlagszám. Az operai közalkalmazottak bére nem sokat változott, sajnos. A benzin ára toporog, és lehet – nem tudom –, hogy a zokniárak se futottak semerre. De az építőiparé, az ingatlanokéi igen. És az nincs rendjén, hogy aki elszenvedi és/vagy megírja a lapjába az újonnan felhúzott lakások árainak elszállását, aztán nekiáll adni a hülyét, sőt hülyézni a másikat, ha az Opera építkezései is drágulnak.

Végezetül még egy példa a kiváló számokra. Ugyancsak a HVG-ből néhány adat, ki hogy teljesített a 2016-os naptári évben. Néném biztos nem hiszi el, de véletlenül a szerző minimum nem adta össze a Billy Elliot két különböző hónapban futott, különböző színházépületben rendezett (Operaház, Erkel Színház) sorozatának számait, így véletlenül nem mi nyertük a zenés darabok nagy versenyét... Pedig 72.761 fizető néző begépelése esetén nem sokkal, csak olyan 15 ezerrel húztunk (volna) el a Madách Nyomorultak c. produkciójától, olyan bő 25%-kal... És a tízes listában – szemben a cikkíró állításával – igencsak ott kellene lennie a Diótörőnek a maga 30.559 fizető nézőjével a 9. helyen (kipottyan egy nagy cím, a Csárdáskirálynő), és a magam részéről rendkívül sajnálom a Varázsfuvola nézőszámából „lekopott" 577 nézőnket, így a valós számuk már 33.055 abban az évben. Hogy a Bohémélet 2.0, a Damiano Micheletto által 2012-ben a Salzburgi Ünnepi Játékokra rendezett, Anna Nyetrebkóval és Piotr Beczalával sikerre vitt kortárs előadás nálunk futó replikája is ekkorát ment, azt a 35 ezer feletti nézőszám mutatja (ide meg valamiért 227-tel nagyobb szám került, de a helyezésen nem változtat).

A kolléga mentségére szóljon, hogy pl. – itt bezzeg helyesen! – nem adta össze kétfajta Bohéméletünk nézőszámait, hisz bár a mű azonos, a produkció más (az 1937 óta futó muzeális szépséget is látták vagy 12 ezren...). Emlékszem, hogy a különben az EMMI statisztikai oldalán minden bizonnyal akkurátusan bogarászó újságírót két éve levélben emlékeztettem arra, hogy miképp Pesti Színház, úgy Erkel Színház nevű entitás sincs, hisz egyik a Víg játszóhelye, a másik az Operáé, lesz szíves Erkel helyett Magyar Állami Operaházat vagy legalább Operát irni...

Annak (legalábbis a mi esetünkben) nem lett foganatja, úgyhogy most Tatjána néném előtt hadd szögezzem le nem kicsi örömmel, hogy a helyesbített adatok szerint a 2016-os színházi nézettségi listát Magyarországon az Opera balettutánpótlást robbantani szánt produkciója, a Billy Elliot vezette több mint 72 ezer fizető nézővel, mögötte messze leszakadva a többiek! A tízes lista kilenc további helyén pedig három másik Opera-produkció büszkélkedik: a Diótörő, a Varázsfuvola és a Bohémélet 2.0. Így pedig „csapatban" az az eredmény jön ki, hogy habár az „Opera" intézménynév a tízes listán nem is szerepelt, csak háromszor az „Erkel Színház" nevű épület, ezzel szemben 4 Opera-produkció, 3 Madách színházi, 2 operettszínházi és 1 vígszínházi előadás alkotja az élbolyt – már ha a többi adat rendben van...

Nos, kedves Néném, ha az ember megnyert valamit, akkor az ezüst nem csillog szépen.

De most félre búbánat, hamarosan kezdődik idekint, Berlinben az emlegetett Anna Nyetrebko hangversenyének próbája, amin a Magyar Állami Operaház zenekara lép pódiumra... Izgalmas, felemelő alkalom ez is, és hát a következő levelet már Sepsiszentgyörgyről cipelheti a galamb, mert szombat-vasárnap már Erdélybe indulunk a kollégákkal.

Írjon nekem töretlenül, hogy mindig legyen mire válaszolni! „Zsdú átvétá, kák szálávej létá!"

Szilveszter

2017. augusztus 30. Berlin