Lassú vonat és súlyos könyvek

Hobo Földes László Hobo Ludens - Hobó új könyvének és Lassú vonat című koncertjének sajtótájékoztatója
Földes László Hobo
Vágólapra másolva!
Hobo, azaz Földes László eddigi fél évszázados életművének szinte valamennyi szövegét tartalmazza a Hobo Ludens című, most megjelenő kétkötetes könyv, októberben pedig új koncertanyagát mutatja be a művész, amelyet Bob Dylan dalaiból állított össze.
Vágólapra másolva!
A Hobo Ludens címlapja Fotó: Polyák Attila - Origo

„A könyvben benne vannak dalszövegeim és fordításaim, novelláim, más írásaim, színdarabok. Csaknem harminc éve Hobo Sapiens címmel jelent meg egy könyvem, a mostaniban ez és a többi kötet is benne van” - mondta Hobo a könyv megjelenése és az új koncert beharangozása kapcsán tartott sajtótájékoztatón, a Nemzeti Színházban.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója elmondta, hogy a náluk ötödik évadát töltő Hobo jelenléte fontos és különleges színfolt a színházban.

– méltatta az előadóművészt és szerzőt.

Hobo és Vidnyánszky Attila Fotó: Polyak Attila - Origo

Hobo a két kötet kapcsán elmondta, hogy abban szerepelnek a Nemzeti Színházban bemutatott monodrámáinak és színdarabjainak szövegei - így a Csattanuga csucsu, a Ballada a két sebzett hattyúról, A Gulag virágai és a Circus Hungaricus -, a korábbi időszakokból pedig például a Lombardozzi, az I Love You Budapest, a Csavargók tízparancsolata vagy a Halj meg és nagy leszel!

„Bekerültek irodalmi munkáim is,

összesen 1456 oldal a két kötet és 4,5 kiló súlyú,

ezért elalvás előtt nem érdemes olvasni. Nem gyűjtöm saját munkáimat, ezért nem beszélhetünk a teljes életműről, de azért majdnem mindent sikerült összegyűjteni” – tette hozzá a szerző.

A Hobo Ludens magában foglalja

Hobo korábbi legnagyobb könyvsikerének, az 1982-ben megjelent Rolling Stones-könyvnek anyagát is.

„Először százezer példányt nyomtak belőle, valamennyi elfogyott, és 40 ezer forintot kaptam érte” – mondta erről Földes László Hobo. - Utána még 30 ezret nyomtak belőle, de az után már egy vasat sem láttam. Nem olvasható viszont a Hobo Ludens-ben a Vázlat egy Petőfi-oratóriumhoz című munkám, amelyet

1972-ben egy rendőrségi házkutatás során, mivel állítólag kimerítette az izgatás tényállását, lefoglaltak.

Később el is feledkeztem erről, amíg aztán évtizedekkel később Csepelen valaki oda nem adta, de sajnos utána elvesztettem, pedig Szirtes Edina Mókussal már terveztük, hogy bemutatjuk.”

Földes László Hobo Fotó: Polyak Attila - Origo

Ha az a tervezett premier meg is hiúsult, küszöbön áll egy másik: Hobo október 3-án ugyanis

koncerten mutatja be a Nemzeti Színházban új műsorát, Lassú vonat címmel,

Bob Dylan klasszikus dalainak magyar fordításával.

Hobo szerint a hazai zenésztársadalom lenézi Dylant, mondván, orrhangja van, szövegeit nem értik. „Úgy gondolom, amit mestereinktől kaptunk, kötelességünk továbbadni.

a koncerttel legalább a nyitott lelkű emberekhez eljuttatom fontos üzenetét a világról” - hangsúlyozta.

Hobo a Hobo Ludens című új könyvről és a Lassú vonat című koncertjéről is beszélt. Fotó: Polyak Attila - Origo

Hobo, mint elárulta, 1968-ban, az Új Sympozion című újvidéki magyar nyelvű avantgárd irodalmi újságban olvasott először magyar fordításban Dylan-dalszöveget, ő maga ugyanis 1968-ban még nem tudott angolul. A Desolation Row (A pusztítás során) című dal sorai saját bevallása szerint megdöbbentették: akkor szembesült azzal, hogy a rockzene ilyen szövegeket tud létrehozni. Ez pedig nem is lehetett volna rá meghatározóbb hatással:

ennek hatására kezdett el szövegeket írni,

így ennek következménye volt az 1968-ban íródott A Vidám Park éjjeliőre című szöveg, amelyből a Vadászat Orgiája született 1984-ben.