Tévedésből egy punkbanda tombol Beyoncé új hanglemezén

Zex
Vágólapra másolva!
Nagyon várták, de nagyon meg is lepődtek néhányan, mikor feltették a lemezjátszóra Beyoncé legutóbbi albumának sárga hanglemezét. Ugyanis az A oldalon egy kanadai punkegyüttes számai szólnak. 
Vágólapra másolva!

Sokan nagyon várták már, hogy kézbe vehessék Beyoncé 2016-ban megjelent legutóbbi albumának, a nagyon sikeres Lemonade-nek hamglemezét. A sárga vinyllel szeptemberben jött ki a kiadó, és sok európai megrendelő lepődhetett meg, mikor először feltette a lemezt. Ugyanis jó pár kópia A oldalán Beyoncé Pray You Catch Me-je helyett a kanadai punkzenekar, a Zex Uphill Battle című lemezének dala szerepel.

Az internet segítségével nyilván percekbe telt csak, hogy ellepjék az internetet az amúgy Beyoncé-rajongók zexes videói. (A fenti felvételt egyébként maga a Zex tette fel a Facebookra.) A Beyoncé zenéjét kiadó Columbia Records a Pitchforkhoz eljuttatott nyilatkozatában azt írja, hogy a németországi profi hanglemezpréselő, a Celebrate Records üzemében történt a hiba, amit

emberi mulasztás okozott.

Leírják azt is, hogy sem Beyoncé, sem pedig a Zex nem tudott a cseréről, és nem is tehetők felelőssé érte. Természetesen kárpótolnak minden pórul járt rajongót, akik kapnak egy-egy hibátlan lemezt.