Noel Gallagher menő cuccaira lehet lecsapni októberben

Orange erősítő
Vágólapra másolva!
Az egykori oasises Noel Gallagher áruba bocsátja hangszerekből és különböző zenei felszerelésebkből álló gyűjteményét. Az öreg, mégis nagyon jó zenei cuccuokra október elejétől lehet lecsapni. 
Vágólapra másolva!

Kinézete ellenére Noel Gallagher, az egykori Oasis dalszerző gitárosa idén volt 50 éves, és ebből jó pár évtizedet töltött el zenészként. Ami azt jelenti, hogy volt ideje jó pár hangszert, erősítőt, pedált, mikrofont felhalmoznia. Éppen ezért nemrég úgy döntött,

megválik egykori kedvenceitől.

A régi erősítők és más zenei felszerelésekre a Reverb.com, kifejezetten zenei eszközök értékesítésére kalibrált oldalon lehet lecsapni.

Egy Epiphone gitár és erősítője a '60-as évekből Forrás: Max Ellis - Reverb

Noel Gallagher azt mondta, „ha az ember olyan régóta zenél, mint én, akkor nagyon

A baj viszont az, hogy ezeket sem én, sem más nem használja már, csak vannak. A legtöbb jó öreg, de még simán lehet használni őket. Nagyon örülnék, ha olyan kezekbe kerülnének, ahol tudják hasznosítani őket.”

Ezt az Orange erősítőt kifejezetten Noel Gallaghernek készítették Forrás: Max Ellis - Reverb

Nagyon szép és minőségi erősítők, de gitár és akár a '60-as évekből való sampler is vannak a gyűjtemény darabjai között. A várható árakról egyelőre nincs szó, ahogy arról sem, hogy Gallagher esetleg felejánlaná jótékonysági célra a befolyt összeget, egy részét. Gallagher és együttese, a High Flying Birds következő, nagy-britanniai és írországi turnéjának állomásai a napokban derültek ki. Ahogy az is, hogy november 24-én adják ki legújabb albumukat, a Who Built the Moon?-t.