Megújulhat, és turnézni kezdhet a Pussycat Dolls?

Legjobb csajok a popszakmában, Quart, Nicole Scherzinger
Vágólapra másolva!
Nicole Scherzinger az egykori The Pussycat Dolls frontembere 2010 óta szólóban énekel, de legutóbb a női popbanda megújulásáról beszélt a The Sunnak.
Vágólapra másolva!

A Pussycat Dolls női pop-együttes 2003-ban alakult, összesen két albumot adtak ki, a PCD-t 2005-ben, és a Doll Domination-t 2008-ban, végül 2010-ben magára hagyták az énekest, Nicole Scherzingert. A feloszlást valószínűleg a bandán belüli féltékenységek okozhatták, mivel a frontember, Nicole Scherzinger mindig is a középpontban volt, egyfajta kiemelt szerepben. Bár a többiek is megpróbáltak egyedül érvényesülni a popvilágban, de

a szólókarrier leginkább csak Scherzingernek jött be.

A The Sun egyik riportja arról számolt be, könnyen meglehet az is, hogy az egykori lánybanda újra összeáll egy koncertsorozatra. Azt egyelőre még nem tudni, hogy teljes turnéra vagy csak néhány koncert erejéig állnak újra össze. Még azt sem tudni, hogy a régi tagok közül hányan lesznek benne a megújult formációban. Vannak ugyanis nagyobb sértődések is a múltból. Például Carmit Bacharé, aki már az első album megjelenése után szállt ki, és akkor azt mondta, hogy

a csapat újra összeállhat, de csak Nicole nélkül.

Nicole Scherzinger Forrás: AFP/Getty Images/Kevin Winter

Bachar szerint ugyanis Scherzinger volt felelős minden belső feszültségért. Az pedig már korábban kiderült, hogy Nicole Scherzinger valóban hajlandó a közös munkára öt lánnyal, és a nevek között természetesen nem szerepelt Carmit Bachar. Az eddigiek szerint a Pusscat Dolls újramelegített csapatát Nicole Scherzinger, Ashley Roberts, Jessica Sutta, Kimberly Wyatt és Melody Thornton alkotja majd.

Carmit Bachar 2017 feburárjában Los Angelesben Forrás: Getty Images/Greg Doherty

A lányok abban reménykednek, hogy a régi dalaikhoz hasonlóan az új számaik is sikeresek lesznek - hivatkozott a Sun egy a lányokhoz közeli forrásra. A banda tagjai egytől egyig úgy gondolják, hogy a múltat maguk mögött kell hagyni és ott folytatni a csapatmunkát, ahol abbahagyták.