A bazilikában búcsúztatná családja Aradszky Lászlót

Aradszky László énekes FOTÓ KÉPKIVÁGÁS Közéleti személyiség foglalkozása laza arckép, portré művész SZEMÉLY táncdalénekes
Budapest, 2016. szeptember 14. Aradszky László táncdalénekes a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. A műsorban az előadóművész pályafutását idézték meg. MTVA Fotó: Zih Zsolt
Vágólapra másolva!
A család még szervezi Aradszky László végső búcsúztatóját, mindenesetre nagyszabású ceremóniát terveznek - írja a Bors.
Vágólapra másolva!

A művész özvegye, Éva azt mondja, szeretnék, ha minden rajongója elbúcsúzhatna kedvencétől.

Még semmi sem biztos, megyünk intézkedni a bazilikába – mondta a Borsnak Éva, majd így folytattja: Olyan búcsút szeretnénk, ahol elfér mindenki, aki el szeretne jönni, és ahol olyan méltó körülmények vannak, amit megérdemel ez a drága ember. Még nem tudom, hogy én hogyan búcsúzom tőle.

Aradszky László táncdalénekes a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. A műsorban az előadóművész pályafutását idézték meg. MTVA Fotó: Zih Zsolt Forrás: MTI/Zih Zsolt

Aradszky László október nyolcadikán halt meg az otthonában, tévézés közben. A művész nem készült elmenni, a 82 éves korát meghazudtoló egészségnek örvendett, rengeteg terve volt. A feleségét, Évát rendkívüli módon megviselte szeretett férje elvesztése. Azt mondja, biztos nyugodtabb lesz majd akkor, amikor kiderül a halál valódi oka.